Pár napja írtam nektek a dilemmámról, miszerint hogyan oldható meg az, hogy a gyerekemet akkor is utol tudjam érni, amikor egyedül megy iskolába, különórára vagy épp egy kis barátjához, ugyanakkor nem szeretném kitenni őt annak, hogy kéretlen tartalmakhoz férjen hozzá egy okostelefonon keresztül. Akkor azt írtam nektek, hogy rátaláltam a Tinitellre, egy karon hordható, kifejezetten a gyerekek számára kifejlesztett mobiltelefonról. Mivel valós körülmények között is kipróbáltuk, szeretném megosztani veletek a tapasztalataimat.

Az első élményem vele kapcsolatban elég vicces. Kibontottam a ketyerét dobozból, elkezdtem áttanulmányozni a nagyon is egyszerű útmutatást, de mire végeztem vele a kilenc éves fiam büszke vigyorral az arcán mutatja, hogy már tudja, hogy működik, figyeljem csak őt. És tényleg. Röpke két és fél perc alatt rájött, hogyan kell az egyes funkciókat be- és kikapcsolni, illetve irányítani. Hello, Z generáció (vagy hát nem is tudom ők már milyen generáció, nincs is annyi betű az abc-ben…)

A gyerekeim imádták a telefont, mert nagyon James Bond-os érzés, hogy a karórájába beszélve tud kommunikálni valakivel, büszkén is hordták (miután hosszas huzavona után elosztották, melyik nap ki fogja hordani). Szóval a gyerekeknek bejött, amin nem is csodálkozom, de talán fontosabb, hogy nekem milyen jó tapasztalataim voltak vele.

Mivel a telefon a gyerek csuklóján van és le is lehet némítani, csupán rezgő üzemmódra állítani, így a fiamat mindig el tudtam érni. Amikor telefon volt nála, az esetek többségében az volt a gond, hogy a némára állított telefon a táska mélyén, és én hiába hívtam őt, nem értem el. Egyszerűen nem tudott róla, hogy keresem. Ilyenkor persze sokat morgolódtam, hogy „de hát azért van telefonja, hogy utol tudjam érni”, miközben ő meg csak az iskolai szabályt követte, azaz a telefon lenémítva és elpakolva a táskában. Igen ám, csak ebéd után elfelejtette visszaállítani a hangerőt, úgyhogy semmit nem halott az én próbálkozásaimból. A Tinitell esetében pedig rögtön érezte a rezgést a csuklóján, akár focizott az udvaron, akár evett a zajos ebédlőben.

Hiába az a szabály az iskolában, hogy a telefont csak beszélgetésre lehet használni, sokan, sokszor kijátsszák és videókat néznek meg játszanak rajta. Még ha nem is károsak ezek a tevékenységek, én sokkal jobban örülök neki, hogy ha fociznak vagy beszélgetnek a suliban az osztálytársaikkal. Mivel a Tinitellnek nincs klasszikus kijelzője, az esélye sincs meg, hogy másra használják az eszközt, mint telefonálásra. Így aztán délutánra maradt a „régimódi” iskolai elfoglaltság a haverokkal: csocsó, foci, beszélgetés, játék. Hurrá!

Mivel edzésre is járnak a gyerekeim, jó volt tudnom, hogy nem a táskában, a pálya mellett vagy az öltözőben van egy telefon, hanem a gyerek a csuklóján hordja az értéket. Mivel a Tinitell kialakítása olyan, hogy nem törik vagy sérül ütődés esetén sem, nem volt gond, hogy edzés közben is magán viseli. Ekkor jutott eszembe, milyen jól jöhet egy ilyen eszköz majd télen, amikor korcsolyázni megy a fiam a barátaival, vagy épp az iskolai sítáborba. Elérem őt, a GPS miatt látom, merre van, ő is fel tud hívni, de nem kell arra vigyázgatnia, hogy kicsúszik a zsebéből a telefon és elveszti vagy épp ráesik és megsérül a kijelzője.

Szóval mindent összevetve, abszolút beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, nekem és a gyerekeimnek is nagyon tetszik a Tinitell.

És még egy dolog: a facebook-on többen írtátok, hogy minek kütyüt adni gyerekeknek, így csak jobban belelökjük a digitális világba őket. Nos, én azt gondolom, az eszközök azért vannak, hogy megkönnyítsék és biztonságosabbá tegyék az életünket. Mint ahogy egy kés is lehet nagyszerű eszköz a konyhában vagy gyilkos szerszám rossz kezekben, ugyanúgy a kütyük estén is a használattól és a felhasználótól függ, jó vagy rossz irányba vezet-e minket.

Ha további információt szeretnétek gyűjteni a Tinitellről, kattintsatok ide!