Évekkel ezelőtt működött egy olyan játszóház, ahol a klasszikus „tombolós” játékok mellett egy sor társasjátékot is ki lehetett próbálni. Ráadásul voltak annyira igényesek az üzemeltetők, hogy nem a családi megunt darabokat rakták ki a nagyközönség számára, hanem teljesen új és menő társasjátékokkal lehetett játszani. Nagyon szerettem ezt a rendszert nem csak azért, mert jó sok időre lekötötték a fiaimat, hanem azért is, mert így egy csomó olyan játékot megismertünk, amikről addig még csak nem is hallottunk. Később kiderült számomra, hogy a boltokban akár már évek óta lehet kapni ezeket a játékokat, de nekem vagy átsiklott a tekintetem rajtuk, vagy egyszerűen nem tűnt ki a sok másik doboz közül. Pedig micsoda kincsekre akadtunk így! És mennyi ajándékötletet gyűjtöttem így szülinapokra, karácsonyra!

Sajnos a játszóház nem volt hosszú életű, de amikor megtudtam, hogy az Okosjáték webáruház és játékbolt megrendezi a Játékválasztó programját, nagyon megörültem, hogy folytathatom a hagyományt és betárazhatok ötletekből és újra kipróbálhatok sok új játékot. (Arról nem is beszélve, hogy közben a fiaim is nagyobbak lettek, úgyhogy most már biztosan másfajta játékok is labdába rúgnak).

Szóval a Játékválasztó Családi Élménynapon több, mint 200 társasjátékot lehet kipróbálni, lesz retró játékkiállítás, kooperatív társasjáték, ingyenes arcfestés és ráadásul a kapható társasjátékokra nem kevés kedvezményt is kaphatunk.

Az időpont 2017. október 8., reggel tíz és hat óra között, a helyszín pedig Budapest, 16. kerület Erzsébetligeti Színház.

Fontos figyelni rá, hogy hároméves kor alatt nincsenek kipróbálható játékok, úgyhogy így készüljetek, ha ilyen korú kistesót is hoznátok. Bár a rendezvényre belépőjegyet kell váltani (ami igencsak baráti, mert a két felnőtt + két gyerekes családi jegy csak 2000Ft), azzal aztán 20% kedvezménnyel tudtok a helyszínen vásárolni.

További információt az alábbi linken olvashattok: https://www.okosjatek.hu/jatekvalaszto Ide már csak azért is érdemes átkattintani, mert megtalálhatjátok a tavalyi év 20 legsikeresebb társasjátékának listáját is (ha már az ajándékötletelésről beszéltünk).

Az esemény facebook oldala: https://www.facebook.com/events/380991268900363

Az esemény után pedig, az Okosjáték üzletében januártól egészen október végéig kölcsönözni is lehet társasjátékokat!

Ha szerettek jókat játszani és értelmes, kipróbáltan jó társasjátékokat ajándékozni, gyertek el ti is!

 

Comments

comments