Van egy erős gyerekkori emlékem. Lehettem olyan 9 éves, ugyanilyen kánikula volt, mint most és a teraszunkon ültem könyvvel a kezemben. A nyári kötelező olvasmányom a Pinokkió volt. Utáltam. Anyukám teljesen jóhiszeműen kiszámolta, egy nap hány oldalt kell elolvasnom, hogy szeptemberre végezzek vele. De nekem az az idő, amit nap mint nap arra kellett fordítanom, hogy elolvassam a kiosztott oldalakat csak nyűg és utálat volt. Csoda, hogy nem utáltam meg az olvasást egy életre.

A mai eszemmel már tudom, valószínűleg az lehetett a gond, hogy még nem volt elég erős az olvasási készségem. Fárasztóbb volt a belefektetett munka, mint amennyire érdekes lett volna a könyv cselekménye. Még nem billent át a mérleg nyelve oda, hogy a történet, a hangulat, az izgalom legyőzze az olvasás “munkáját”. Persze egy pár év múlva én is elértem ezt az olvasási érettségi szintet, és onnantól fogva nem volt megállás, a mai napig falom a könyveket. (Sőt, még az is megesett velem, hogy a vonattal túlmentem egy-két megállót egy jó könyv miatt vagy az utcán olvasva simán elsétáltam a kapunk előtt.)

Talán ezért is van az, hogy én sosem erőltettem az olvasást a gyerekeimnél. Bence szinte magától tanult meg olvasni és kilenc éves létére falja a pár száz oldalas könyveket. Gergő viszont nem volt ilyen “ügybuzgó”. Szerintem így az első osztály végeztével a kortársaihoz képest megfelelően olvas. De nem jobban. És az is biztos, hogy még ő is a mérleg azon oldalán van, ahol én voltam anno gyerekkoromban, azaz még nem tudja lekötni egy-egy izgalmas sztori, mert még nem olvas hozzá elég gördülékenyen. De csak azért, hogy fejlesszem az olvasását nem fogom arra kötelezni, hogy nyáron minden nap, meghatározott időben olvasson. Mintegy feladatként.

Számomra megdöbbentő volt hallani, hogy milyen sok családban az a gyakorlat, hogy “Most ülj le és ettől eddig olvasd el. Amíg nem végzel, nincs más játék!” Hát hogy fog így a gyerek szeretettel fordulni a könyvek felé?! Tudom, hogy csupán jó szándékkal gyakoroltat a szülő, de vajon nem pont az ellenkezőjét éri el ezzel?

Gergő nálunk ha akar olvas, ha nem, akkor mást játszik. De ha valamit egyedül elolvas, vagy mondjuk Bogyó és Babócát olvas a kistesójának, akkor nagyon-nagyon megdicsérem. Hiszem, hogy ezzel jobban életben tudom tartani a belső motivációját, mint a kiszabott olvasási gyakorlásokkal. Lehet, hogy a nyár végére az, akit olvastatnak, folyékonyabban fog tudni olvasni, de nem vagyok benne biztos, hogy hosszútávon fog is majd szeretni olvasni. Pedig a kulcs szerintem ebben rejlik: nem gyakoroltatni kell, hanem megszerettetni az olvasást a gyerekekkel. 

Ha elfogadjuk azt, hogy az egyik gyereknek négy hónaposan jön ki az első foga, a másik meg “későn érik” és tíz hónaposan; ha normálisnak tartjuk azt, hogy az egyik gyerek csak sok idővel az átlag után rajzol “megfelelően”, akkor miért ne lenne egyértelmű az is, hogy az olvasással is ez a helyzet? Erre is meg kell érni. Közben pedig sok-sok pozitív visszajelzést adni. Nem az elért eredmények miatt, hanem a gyerek által megtett erőfeszítés miatt! Mert így azt tanulja meg, hogy ha elég időt és energiát fektet bele valamibe, akkor bármilyen célt elérhet. Nekünk, szülőknek pedig ehhez kell megadnunk minden segítséget a gyerekünknek!

Szóval, kedves szülők, ha most aggódtok is amiatt, hogy esetleg nem olvas a gyereketek “az átlagnak megfelelően”, nincs veszve semmi! Bátorítsátok, dicsérjétek a kicsit, legyetek türelmesek és persze járjatok elől jó példával. (Én imádtam, amikor Bence megkérdezte tőlem “Anya, te most épp mit olvasol?” és én csillogó szemekkel mesélhettem neki az egyik kedvenc írómról, Wass Albertről.)

Jó olvasást (nem csak a nyárra)!

írta: Hanula Erika

illusztráció: Olga Demidova