Düh. Félelem. Bűntudat. Érzelmek, amelyek éveken át lappanghatnak az emberben – vagy egy pillanat alatt kirobbanhatnak akár egy aprócska esemény hatására is. Érzelmek, amelyeket minden anya ismer de szeretné nem elismerni. Annyira igyekszünk csak a szépet és a jót mutatni a külvilág felé, annyira szeretnénk, ha nem lenne közünk hozzájuk, hogy ha kell, akár meg is betegítjük magunkat miattuk. Pedig az érzelmek skálája nagyon széles, benne sok-sok negatív érzelemmel is. Persze van sok jó dolog is, de ez nem jelenti azt, hogy ne kéne tudomást vennünk a negatív érzelmekről.

Ha nem ismerjük el, hogy létezik bűntudat és félelem, hogyan várjuk el a gyerekünktől hogy felismerje majd őket magában? Ha nem mutatjuk meg, hogyan kell kezelni őket, kiről vesz majd példát a gyerekünk? Mert mint minden emberi lényben, benne is lakik düh is, félelem is és bűntudat is. Nem ez a baj, hanem az, ha nem tanítjuk meg nekik, hogyan kezeljék ezeket az érzéseket.

Azt vettem észre, hogy a bűntudat nagyon sokszor abból adódik az anyáknál (nálam is!), hogy egy elbaltázott rendszernek próbálunk megfelelni, és ha nem sikerül, még mi érezzük rosszul magunkat. Legyél szép, okos, hatékony, váltsd valóra az álmaid, legyél tökéletes – harsogja a média, mi meg megpróbálunk eszerint élni. Aztán ha nem megy, ha nincs fehér abrosz a vasárnapi tyúkhúsleves alatt, ha nem kockás a hasunk és a gyerek jegyeit is hónapokkal ezelőtt ellenőriztük utoljára, megszólal a bűntudat hangja. Mit megszólal, kongatja a harangokat! És hiába tudjuk az agyunkkal, hogy hülyeség azt akarni, hogy megfeleljünk ennek az idealizált képnek, mintha az érzelmeink fittet hánynának a józan észre. Csak befurakodik az a fránya bűnbánó érzés a legszebb pár perces délutáni pihenésbe is.

Mégis, azt gondolom, hogy annak ellenére, hogy ezek a negatív érzések ilyen makacsul ragaszkodnak hozzánk, meg lehet tőlük szabadulni. Jobban mondva át lehet alakítani őket, hogy pozitívan segítsék az életünket. A düh ereje képes arra, hogy lehúzó, kiszolgáltatott helyzetekből kilendítsen bennünket (pl. családon belüli erőszak), a félelem várakozással teli izgalommá alakítható át (pl. ha olyan dologba vágunk, ami kívül esik a komfortzónánkon), a bűntudat pedig tudatosabbá teheti az embert. Mit értek ezalatt? Ha egy vasárnapi ebéd után úgy dőlök le a kanapéra beszélgetni,  kávézgatni, hogy az asztal roskadozik az ebéd maradékaitól, rögtön megjelenik a bűntudat. Ha viszont tudatosítom magamban, hogy ezt a pihenőidőt én most megérdemlem, a mosatlan megvár és senkit nem bántok ezzel, nem szegek meg semmilyen törvényt, akkor nyugodtan elpárologtathatom a bűntudatot.

Először felismerem és elismerem az érzést, majd tudatosítom magamban, vajon helytálló-e az, amit érzek, aztán döntést hozok. Felállok és elpakolom az asztalt, vagy maradok a kávéval a kezemben és kiélvezem a pillanatot. 

A döntés az én kezemben van.

Milyen könnyen elfelejtjük, hogy az embernek van lehetősége dönteni. Dönteni arról, hogyan érez és miként cselekszik. Nem könnyű ezt észben tartani, mert annyira mélyen munkálkodik bennünk a neveltetésünk, a kimondott és ki nem mondott hiedelmek, hogy sokszor szinte észre sem vesszük őket. “Dolgozz, mert a tétlenkedés nem erényes!” , “A ház mindig legyen tiszta és rendezett, ez a “bizonyítványod”!” és még egy sor, generációkon átívelő intelem határozza meg sok tettünket. Nem is gondolkodunk rajta, miért érezzük szégyellnivalónak, hogy már megint elhervadtak a virágok vagy elfelejtettük időben befizetni az osztálypénzt. Persze, jó lenne, ha mindent fejben tudnánk tartani és mindenre lenne időnk, de

nem tökéletesek vagyunk, csak anyák. 

Az anyák pedig van, hogy tévednek, van, hogy elegük van, és van, hogy egyedül akarnak lenni (gyerek, férj és háziállatok nélkül), hogy töltekezzenek egy kicsit. Ezek nem bűntudatra okot adó dolgok, hanem teljesen normális érzések! Ha ezt tudatosítod, könnyebben el tudod engedni a rossz érzéseket, és jobban tudsz örülni a percnek.

Te döntesz, hogy érzel.

Hidd el, nem vagy egyedül ezekkel a gondolatokkal és lelkiismeretfurdalásos kérdéssel. Ha belelátnál más anyák fejébe (és lelkébe), megnyugodnál, mert azt látnád, hogy körülötted csak olyan anyák vannak, akik elfelejtik időben befizetni, kimosni, megvenni, becsomagolni… Ha nem generálnánk mi is ezt a hülye tökéletes anya-képet, meg mernénk mutatni, hogy mi is esendők vagyunk. És ezzel talán kevesebb lenne a bűntudat a nőkben.

Én kiállok és bevallom: nem vagyok tökéletes, de úgy döntöttem, elengedem a bűntudatot és nem hagyom, hogy elrontsa az életemet. Velem tartasz? 🙂