Szülőként a mindennapokban gyakran elfelejtem, hogy nem az a feladatom, hogy mindentől megóvjam a gyerekemet, hanem, hogy megtanítsam neki, hogyan bízhat a saját magában, a döntéseiben, hogy ne kerüljön bajba. Igen, erre már a legkisebbeket is rá lehet vezetni!!
Hát persze, hogy meg akarom védeni minden bajtól a szemem fényét, nem akarom, hogy fájjon neki – sem testileg, sem lelkileg! De ha így teszek, ha én védem meg, akkor mikor jön el az a pont, amikor elengedhetem, bízhatok benne eléggé, hogy helyes döntéseket hoz?
Vajon nem célravezetőbb-e már egészen az elejétől bízni abban, hogy a gyerek Belső Hangja helyesen szól hozzá és erre hagyatkozva tapasztalja meg a világot?
Vajon nem jobb-e néhány horzsolás árán megtanulni, hogy hogyan működik a minket körülvevő fizikai világ és megtanulni hallgatni az intuícióinkra?
A minap a játszótéren B. fiam egy olyan mászókára próbált felmászni, ami még túl nagy falatnak bizonyult a számára. Már éppen rákiáltottam volna, hogy vigyázzon, mikor megszólalt bennem a Belső Hangom: “Hagyd, bízz benne!”
Nem mondom, hogy nem volt görcsben a gyomrom, de türtőztettem magam, nem kiáltottam oda neki, csak figyeltem mit csinál.
Felmért.
Megfigyelt.
Próbálkozott.
Új tervet eszelt ki.
Megint próbálkozott.
Tanult.
Tapasztalt.
Csupa olyan dolgott tett, ami nagyon fontos lesz neki a későbbiek során!
És amikor sikerült meghódítania a mászókát nagyon büszkén állt a tetején, hogy ő egyedül képes volt bevenni a várat!
Én pedig nagyon büszke voltam rá!
És magamra is, hogy hallgattam az Belső Hangomra 🙂
írta: Hanula Erika
