Share

Olyan sokat halljuk a médiából, szakértők szájából, a gyerekekkel foglalkozó szakkönyvekből, hogy mennyire fontos a rendszeres esti mese megléte, csak éppen azt nem szokták ilyenkor elmondani, hogy miért is fontos. Pedig, szerintem sok szülő sokkal jobban odafigyelne, hogy ne maradjon ki/el az esti mese, ha tudná milyen hatása van a meséknek (illetve azok nemlétének) a gyerekeikre. Ugyanúgy, ahogy az iskolában, ha azt is elmondanák a gyereknek, miért fontos megtanulni ezt vagy azt, sokkal kevésbé ellenkeznének a tanulással.

Nem az a lényeg, hogy egy neves szakértő azt mondja, ez vagy az fontos, hanem az, hogy mindenki maga megértse és átlássa, miért is fontos az a valami – ez esetben az olvasás.

Úgyhogy most szeretném pár pontban összefoglalni, mire jó az esti mese olvasása.

Javítja a szövegértést

Millió helyen hallani (legutóbb a PISA teszt eredményeiben), hogy az iskolás gyerekek ijesztően nagy százalékának gyatra a szövegértése. Ez azt jelenti, hogy el tudják olvasni a szavakat, mondatokat, de azok értelmét már nem tudják összerakni. Ez is, mint minden, gyakorlás útján fejleszthető. De a gyökerek a kisgyerekkorban, az ott hallott mesékben vannak! Ahogy tanul beszélni a gyerek, úgy találkozik először teljesen egyszerű, majd egyre összetettebb mondatokkal, sztorikkal, történésekkel. Így tudja egyre ügyesebben értelmezni a mesék összefüggéseit, és így fog egyre inkább megerősödni a szövegértése. A rendszeresség viszont nagyon fontos, mint minden készség elsajátításánál.

Az a gyerek, aki úgy kezdi el az iskolát, hogy rendszeresen olvastak/olvasnak neki esti mesét, hatalmas előnnyel indul!

Bővíti a szókincset

Amikor angolt tanítok, mindig azt mondom a diákjaimnak, hogy úgy tudják a legjobban bővíteni a szókincsüket, ha sokat olvasnak. Sokszor-sokszor kell találkozniuk egy szóval, kifejezéssel, hogy a szövegkörnyezet kiadja a pontos értelmét, és hogy meglegyen a szó pontos stílusa is. azt szoktam mondani, tanuljanak úgy, mint a kisgyerek, akinek sok mesét olvasnak. És tényleg, ez a lényeg. Minél több verbális inger éri a gyereket, annál több szót, szófordulatot, kifejezést fog ismerni, annál jobban fogja látni az összefüggéseket. Ezt a “minél többet” pedig a legjobban és legszórakoztatóbban a rendszeres (esti) mesékkel érheti el a szülő.

Fejleszti a belső képi világot

Az, hogy valamit el tudjunk képzelni hihetetlenül fontos. Ez most lehet, hogy nagyon furcsán hangzik, de látom és tapasztalom, hogy felnőtt korra mennyire beszűkül az ember képzeletvilága. El se tudja képzelni, hogy másként is lehet élni, dolgozni, létezni, mint ahogy éppen van – még akkor sem, ha az nem jó. Minden fejben dől el, de ehhez előbb képesnek kell lennünk a fejünkben “látni” a célt. De hogy egy konkrétabb esetet is mondjak: ahhoz, hogy valaki jól tudjon tanulni, el kell tudnia képzelni a történelmi eseményeket, az irodalmi műveket, a földrajzi képeket és persze az elvontabb dolgokat is, a matematikát és természettudományokat.

Sok olyan módszer létezik, ami a belső képi világgal dolgozik, legyen az az agykontroll, vezetett meditációk vagy egyéb életminőséget javító technikák. A belső képi világ fejlesztése pedig a felolvasott (vagy fejből mondott) esti mesékkel kezdődik!

Közös élmény

Az egyik legintimebb és legvarázslatosabb együttlét a gyerekekkel, amikor úgy olvasunk esti mesét, hogy közben összekuckózunk. A közös mesélések alkalmával együtt éljük át a főhős kalandjait, együtt izgulunk, szorítunk, drukkolunk, és együtt érezzük azokat az érzelmeket, amiket a mese kivált belőlünk. Ha szülőként azt akarjuk, hogy  a gyerekeink kamasz korban is akarjanak majd (néhanapján) velünk lenni, akarják megosztani az érzelmeiket velünk, akkor elengedhetetlen, hogy kisgyerekkorban átéljük ezeket a közös élményeket. A meseolvasás kiváló alkalom a kapcsolódásra, a közös “tér” megteremtésére. A későbbiek folyamán ez a közös élmény már nem a mesék olvasása, hanem a meghitt beszélgetések lesznek. De ha nincs miből átmenni ezekbe a beszélgetésekbe, ha nincs meg az érzelmi alap, a közös kapcsolódás, akkor – alapok híján- nem lesznek olyan meghittek, “közösek” a beszélgetések sem.

Azonosulás  a szereplőkkel

Egy gyerekben hihetetlen sok és intenzív érzelem van. Persze a legtöbbjét még képtelen nevén nevezni, de attól még ott vannak. Ha pedig a mesében talál egy olyan figurát, akinek az érzelmei, helyzete hasonlít az övéhez, azzal a figurával könnyen tud azonosulni. Így “tapasztalhatja” meg másodkézből, hogy nem baj, ha fél valaki, az akadályokat attól még leküzdheti őket. Nem baj, ha hibát követ el, azokat ki lehet javítani. Nem baj, ha tanácstalan, a külvilág majd a segítségére lesz. És a sor még a végtelenségig folytatható. A szereplőkkel való azonosulás “büntetlen” lehetőség arra, hogy valaki úgy viselkedjen, ahogy nem szabad vagy illik (ha pl. haragszik az apjára, anyjára), vagy olyan legyen, amilyen a valóságban csak szeretne lenni (pl. bátor, harcias, agyafúrt, stb.). Ez az egyik legjobb szelep ez a negatív érzelmek kiélésére. Inkább így vezessék le a feszültséget, mint tettlegességgel vagy mások piszkálásával, bántásával.

Empátiára való nevelés

Huh, hát ez aztán kemény dió. Talán nem is jó a cím, mert direkt nevelni senkit nem lehet empátiára, csak példát mutatni. Meg indirekt utalásokat tenni. Például a mesékkel. Bár a gyerekeknek szóló mesékben a világ még elég fekete-fehér, de azért itt is előfordulhat, hogy egy negatívnak tartott figuráról kiderül, hogy pozitív vagy épp fordítva. Hogy valaki nem azért viselkedik rosszul, mert velejéig gonosz, hanem megvannak a maga motivációi. Csak venni kell a fáradságot mögé nézni a dolgoknak: vajon miért  viselkedik úgy az a valaki? Szerintem a könyvek egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy rávilágítson, mindig van egy másik nézőpont. Nem csak az az igaz vagy helyes, amit valaki állít. Ezért fontos megnézni egy adott helyzetet más oldalról is.

Soha nem felejtem el, a nagy fiam még csak olyan 4-5 éves forma lehetett, amikor egyszer a Hófehérkét néztük diafilmen, ahol az utolsó mondat így szól: “A gonosz mostohát pedig senki nem sajnálta.” Mire a fiam csöndben megszólalt: “Én sajnálom.” Hát mi ez, ha nem maga a megtestesült empátia? 🙂

Olvasóvá nevelni csak olvasva lehet

Ha valaki szeret olvasni, annak olyan lesz az élete, mint aki nem egy, hanem száz és száz életet él meg, mert minden szereplő bőrébe belebújik. Egyszerűen, aki szeret olvasni, annak gazdagabb lesz az élete. Hatalmas ajándék az, ha a szülő meg tudja szeretteti az olvasást a gyerekével. Ennek a folyamatnak pedig az első lépése a pici korban megkezdett, majd rendszeressé váló esti mesélés.

És hogy milyen idős korban kezdjük és hány éves korig olvassunk esti mesét?

Szerintem erre nincs aranyszabály, de azt el tudom mondani, nálunk mi a helyzet és mi vált be (mondhatom, hogy bevált, mert a két iskolás, aki már tud olvasni kifejezetten szeret is). Szóval a nagy fiamnak már olyan egy éves kora körül bevezettem azt, hogy este, lefekvés előtt valami egyszerű képeskönyvet végiglapozgattunk és ezzel zártuk a napot. Ahogy jöttek a kistesók, nekik már könnyebb dolguk volt, mert míg a nagyoknak esti mesét olvastam, ők ott sertepertéltek körülöttem, így akarva-akaratlanul belefolytak a mesélésbe. (Dávid fiam szó szerint az anyatejjel szívta magába az olvasást, mert amikor még pár hónapos baba volt, a nagyokkal akkor olvastuk esténként a Ruminit, amit ő úgy hallgatott végig, hogy közben szoptattam :).)

Szerintem addig jó mesét olvasni, amíg a gyerek igényli. Egy idő után a nagyfiam inkább elvonult este magának olvasni “nagyfiús” könyveket, de a mai napig, ha úgy tartja kedve ottmarad velünk a közös mesélésnél. Szeretném, ha ő válhatna le erről akkor, amikor akar, és nem én határoznám meg, hogy most már nagy, ezért neki már nem “jár” esti mese. Ebben is, mint olyan sok más esetben, bízom a gyermeki bölcsességükben.

Jó olvasást mindenkinek!

Share

Comments

comments