A minap Gergőnek az volt a házi feladata, hogy másoljon le egy szövegrészt a füzetébe. Mikor kész lett, odajött, hogy megmutassa, én meg elkezdtem hangosan felolvasni  – direkt a hibákkal együtt. A hibák tulajdonképpen csak figyelmetlenségből adódtak, mert következetesen lehagyja az ékezeteket a kívánt helyről. Erre Gergő kikapta a kezemből a füzetet és „Várj egy kicsit, anya!” felkiáltással elvonult kijavítani. Pár perc múlva ismét a kezembe nyomta a füzetet, én pedig újra felolvastam, majd azt mondtam neki:

„Gergő ez hibátlan lett, nagyon ügyes vagy! Másrészt az írásod is egyre szebb, sokkal egyenletesebbek a betűid.” Tudniillik mivel fiú, aki inkább nagymozgásos dolgokat szeret játszani, mint finommotorikus játékokat, elég sok küzdelmünk volt (van) a szépírással. Rondán ír, na, nincs mit szépíteni a dolgon. Viszont most tényleg összekapta magát, és ezt szerettem volna szóvá tenni neki. Mert magához képest tényleg sokat javult.

Másnap nyelvtan dolgozatot írtak. Reggel azzal indítottam útjára a suliba, hogy „Gergő ugye tudod, hogy ami a bukisdban van, az csillagos ötös tudás. Az, hogy valóban hányast fogsz rá kapni attól függ, mennyire fogsz tudni odafigyelni.” Ezt már nagyon sokszor mondtam neki, úgyhogy szinte betéve tudja.

Délután kérdeztem tőle, írtak-e nyelvtanból. “Igen, anya, a végén kétszer is átnéztem és képzeld el, jó is volt, mert kiderült, hogy az egyik feladatot ki is hagytam. Szóval, nem is olyan hülyeség átnézni mindent a végén.”

Akkor lehajoltam hozzá, mélyen a szemébe néztem, nagyon megölelgettem, és elmondtam neki, hogy attól függetlenül, végül is milyen jegyet fog rá kapni, én rettentően büszke vagyok rá, mert valami nagyon fontos dolgot tanult meg. Rájött, hogy milyen fontos az alaposság. Elmondtam neki, milyen fontos, hogy minden tőle telhetőt megtett és, hogy magához képest rengeteget fejlődött az odafigyelés terén.

Azt hiszem ez az egyik legnagyobb dolog, amit megtanulhatnak és amiben mi, szülők is tudjuk támogatni őket: hogy mindig magukhoz képest próbáljanak meg fejlődni, és aktívan tegyenek is meg mindent, amit csak tudnak, hogy jobban teljesítsenek. 

Akkor nem érdekes, milyen jegy áll a dolgozat végén. Mert az attitűd, a hozzáállás a fontos, amit ilyen kicsi gyerek korban jó mélyen el lehet ültetni bennük. Amit később, munkahelyeken de még a magánéletben is kamatoztatni tudnak majd. Hogy nem a külső körülményeket okolják, hanem ők maguk akarnak majd tenni valamit. És szerintem ez ilyen kicsi korban, ilyen apróságokkal kezdődik. Amire szülőként én fel tudom hívni a figyelmét és aztán nagyon-nagyon megdicsérni, hogy pozitív érzelem társuljon az egész élményhez. A pozitív megerősítésnek hatalmas ereje van. 

Ez nem pénz kérdése. Ez nem iskola kérdése. Ez csupán odafigyelés kérdése.