Mindig is lenyűgöztek a természeti népek. Az indiánok, az eszkimók, a nomádok és mindazok a törzsek, amelyek még a mai napig is egységben élnek a természettel. Nem akarják megerőszakolni a környezetet, hanem belesimulnak, alkalmazkodnak hozzá. Azt vettem észre, hogy ez az alkalmazkodás, együttélés, ez az egész mentalitás, hogy úgy élek, az ne csak nekem, de a környezetemnek is jó legyen, sokszor visszatükröződik abban is, ahogy a gyerekeiket nevelik, ahogy egy család együtt él.

Azt hiszem, nagyon sokat tanulhatnánk tőlük.

Persze, ne értsetek félre, nem mondom azt, hogy dobjuk el minden civilizációs vívmányunkat és vonuljunk vissza egy erdőbe “vadként” élni, de biztos vagyok benne, hogy vannak olyan dolgok, amiket elleshetünk ezektől a népcsoportoktól és be tudnánk csempészni a saját életstílusunkba is. Mert talán nem mindig a mi egocentrikus, fogyasztásra fókuszáló műanyag társadalmunknak van mindenben igaza…

Lássuk, milyen elgondolások mentén nevelnek gyereket a természetközeli népek.

1. A szülés nem csak örömünnep, hanem a világ legtermészetesebb dolga is egyben.

Nem siettetik, nem erőltetik a szülés folyamatát, hiszen tudják, hogy az anyatermészet végtelenül bölcs. Viszont sok tapasztalt segítő tevékenykedik a szülő nő körül, hogy ha komplikáció lépne fel, tudjanak segíteni. Fájdalomcsillapítóként és a gyermekágyas időszakban gyógynövényeket és teákat alkalmaznak.

2. Az anyák igény szerint, akkor és annyi anyatejjel táplálják a kicsinyüket, amennyit és amikor a baba kér.

Nem próbálnak meg erőszakkal beleszólni a természet rendjébe és a felnőttek igényeihez igazítani a gyerekek táplálását. Addig szoptatják őket, míg a kicsi igényli, és akkor választják le őket, mikor a kicsi igényli. (Tudom, most sok olvasó felhördül, hogy hiába szeretné szoptatni a babáját, nincs elég teje. Persze, lehet biológiai oka is ennek -valószínűleg előfordult ez a természeti népeknél is-, de én azt látom, hogy nagyon sokszor az anya fejében dől el, szoptat-e vagy sem.)

3. A kisbabát soha nem hagyják magára – éjszaka sem.

Elég valószínű, ez onnan ered, hogy egy magára hagyott baba kiszolgáltatott a természet elemeinek, a ragadozóknak. Mindenesetre az biztos, hogy a kisgyerekek folyamatosan  a családjuk biztonságos és meleg közelségében lehetnek. Éjjel-.nappal. Ami azt jelenti, hogy azt az ősi igényünket, hogy kapcsolatban legyünk szeretteinkkel, a kötődés legalapvetőbb igényét maradéktalanul kielégítik.Talán ezért van az is, hogy sokkal kevesebbet sírnak ezek a babák?

4. Babahordozás

Nyilvánvaló, hogy a természetben nincs autósülés meg bolygókerekes babakocsi, de ez mégsem jelenti azt, hogy a gyerekeket letették valahova, ha teendő akadt a kunyhó körül. Hordozták, és a mai napig hordozzák a babájukat. És nem csak az anyák, hanem apák, testvérek, rokonok, barátok, mindenki.

5. Munkamegosztás felsőfokon

Egy anya soha nem maradt egyedül a gyereknevelés problémáival, az egész közösség segítette őt. Nem csak a baba hordozásában, de a gyógyításban, tanításban, és egyéb feladatokban egyaránt. A szülők valóban egy segítő közösség tagjaként vállalhattak gyereket. Nincs is annyi kismamadepresszió náluk..

6. A természeti népek nem hisznek a büntetésben.

Úgy tartják, hogy a gyerekek, ugyanúgy mint a felnőttek hibáznak néha, a törzs feladata pedig, hogy lehetőséget biztosítson a hiba kijavítására. Ami nem jelenti azt, hogy egy rossz tettet figyelmen kívül hagytak, de nem is büntettek érte. Közös céljuk volt, hogy segítsék a bukott társukat tanulni, fejlődni.

Van egy nagyon szép anekdota egy afrikai törzsről. Ebben a közösségben ha valaki rosszat tesz, az egész törzs összegyűlik, középre áll az illető, a törzs tagjai pedig mind körbeállják. Két napon át mindenki felidéz valami jót, amit ez az illető az élete során tett, mert mélyen meg vannak róla győződve, hogy minden ember jóként érkezik a Földre, csakhogy néha hibáznak is. A rossz tettre segélykiáltásként tekintenek és egy emberként próbálják meg az illetőt segíteni, hogy visszataláljon a valódi énjéhez.

7. Ahogy a szülés maga természetes folyamat, úgy a szülés után sem áll meg az élet.

Miután az anyuka kiheverte a fáradalmakat, visszaveszi a feladatait – úgy, hogy a kisbaba mellette van. Ezzel a saját identitása is megmarad, hiszen a közösség aktív tagja marad, ugyanakkor a baba kötődési igényeit is kielégíti.

8. A tanulás is természetes folyamat

A cseperedő gyerekeket nem óvják a széltől is, hanem hagyják, hogy a tanulásuk rengeteg kísérletezés és próbálkozás árán menjen végbe. Legyen szó fára mászásról vagy horgászatról, ebben az esetben sem próbának meg beleavatkozni a természet diktálta rendbe. Persze, azért mert a természetben élnek, még nem vademberek, ha veszély leselkedne valakire, közbelépnek.

9. A gyerekeknek ugyanúgy megvannak a maguk szerepei a közösségben, mint a felnőtteknek.

A korosztályuknak megfelelő feladataik vannak, amiért felelősséggel tartoznak: vizet hordanak, állatokat legeltetnek, segítenek a szerszámok elkészítésében, az állatok körüli teendőkben, stb. Bizonyos tekintetben így egyenrangú tagjai a törzsnek, hiszen az ő munkájuk nélkül nehezebb lenne az élet. Ezzel pedig kialakul bennük az egészséges önbecsülés.

10. Megtanítják a gyereknek a közösség hagyományait.

Anélkül, hogy ez kényszer lenne, ciki esetleg ódivatú, a gyerekek megtanulják a saját törzsük hagyományait. Büszkék, hogy tovább vihetik apáik-anyáik tudományát, mint ahogy arra is, ha túlszárnyalják őket. Mindenki tudja a törzsben, hogy ez a fejlődés rendje.

Ezt a cikket kizárólag gondolatébresztő jelleggel írtam. Nem kívánok senkit megítélni, senkinek a gyereknevelési stílusát minősíteni vagy rábeszélni bárkit is bármire.

Annyit szeretnék csupán, ha kicsit kinyílna a szemünk a világ többi népére, tájára és egy cseppet elgondolkoznánk a saját életünkről, szerepeinkről és családunkról.

írta: Hanula Erika

illusztráció a cikk elején: Claudia Tremblay