Egy kis játékra hívlak téged:

Gondolj egy olyan emberre, akit nagyra tartasz, úgymond példaképed. Mindegy, hogy közeli barát, rokon vagy akivel még soha nem találkoztál. Megvan? Oké. Akkor most próbálj belebújni a bőrébe és az ő szemén keresztül vizsgálni a világot. Próbáld meg minél részletesebben, minden érzékszervedet bevonva elképzelni az ő látásmódját.

Most az ő szemén keresztül nézz magadra!

Milyennek látod magad? Nyugodtanak, fáradtnak, mosolygósnak?

És milyennek látod a gyereke(i)det? Vidámnak, kiegyensúlyozottnak,
feszültnek?

Milyen a viszonyotok? Alá-fölérendelt? Vagy meghitt, szoros?

Most bújj bele a gyereked bőrébe! Ő hogyan lát téged? Megértőnek, okoskodónak, minden huncutságra kapható kispajtásnak? Szerintem ezt a legnehezebb elképzelni, de talán a leghasznosabb…

Néha igazán jó kívülről megvizsgálni magunkat. Nem csak azért, mert ezzel fejlesztjük a beleérző-képességünket  hanem azért is, mert triviális dolgokra derülhet fény, amit eddig csak azért nem láttunk, mert túl közel voltunk egy szituációhoz.

Játssz egy kicsit! Ma próbálj meg minden ember bőrébe belebújni egy kicsit, akivel ma találkozol és beszélsz. Meglátod, mennyire kitágul a világ!

És ne feledd, nincs jó vagy rossz látásmód! Legfeljebb olyan, amivel könnyebben tudsz azonosulni vagy épp ellenkezőleg: nem felel meg a te világlátásodnak.

Egyszer olvastam valahol egy mondást, miszerint ha bennragadnál egy liftben valakivel, még ha az az általad leginkább utált személy is, pár óra elteltével sokkal jobban megértenéd a tetteit és a személyiségét. Csak időt kell szánni rá, hogy belegondoljunk az ő helyzetébe.

írta: Hanula Erika