A sorozat első részében megismerhettétek Erik és édesanyja, Erzsi történetét. Eriknél megkésett mozgás- és beszédfejlődés jelentkezett, ami később koncentrálási nehézséggel is párosult. Erzsi pedig úgy döntött, segít a gyerekének, így angyali türelemmel és hihetetlen kreativitással “gyártotta” a játékokat. Ezeknek a játékoknak közös jellemzőjük, hogy nem csak fejlesztették a fia képességeit, nem csak készítette fel őket az iskolai “megpróbáltatásokra” (vonalvezetés, ceruzafogás, sorrendiség, jobbról balra fogalma,stb), de közben szórakoztatta is őket. Sőt, a legtöbbször olyan bőrbe bújtatta a játékokat, hogy sok irányítási és döntési lehetőséget is adott a fiának.

Lássuk hát a játékokat:

Zsákbakocka – logopédia, színcsoportosítás, számolás, tapintás, formafelismerés, téri tájékozódás, ceruzafogás, vonalvezetés

Így hangzott alapból a piros logopédiai gyakorlása: pi-ros, pi-ros, pi-ros. ügyes vagy! mondd ki egyben! ripos!  Hát, nem volt valami eredményes!  😀  Erre született a zsákbakocka!

Mivel a színeket már ismerte, és tízig stabilan számolt sikerélmény terén erre alapoztam.

A doboz tetejét letakartam egy kendővel. Felváltva határoztuk meg, hogy milyen formát kell kitapogatnia. Mielőtt kivette, mindketten tippeltünk, milyen színű lesz, nem volt tétje, csak jót nevettünk, ha sikerült eltalálnunk.  Mikor kihúzta először megállapítottuk, hogy helyes-e a forma, (ha nem, az sem volt baj, csak leszögeztük hogy az mi!) majd szótagolva kimondtuk a színével együtt, pl. pi-ros hen-ger.  Majd újra húzott, és újra, a lényeg, hogy minél többször  ( kezdetben min. 5-ször, később min. 10-szer) kimondja!  A kihúzott elemeket szín szerint kellett csoportosítani. Persze ez így kevés volt, ezért a csoportosítás céljára többféle verzió létezett. Voltak színszerinti oviscsoportok, vagy éppen családok, de volt, hogy a plüssállatoknak gyűjtöttünk eledelt sárga körtét, zöld almát, piros epret, kék szilvát.  Időnként –pihenésképpen- meg kellett számolni a kupacokat, és megállapítania melyik sok, melyik kevés. Amikor kezdett unalmassá válni számára, levettem a kendőt, és nem én, hanem a csoport kezdte el kérlelni, hogy húzzon még, pl.: hallgasd a sárga csoportot, azt mondják, mi olyan kevesen vagyunk, mi is többen szeretnénk lenni! Vagy épp a mókus szeretett volna még egy zöld almát, hogy jól lakjon! Mivel ekkor már látta az építőket, és egyszerűsödött a feladat, szívesebben folytatta.

Kezdetben itt meg is álltunk. Ez kb. 10-12 perc célzott figyelmet kívánt.

Később, mikor már a „ripos” pirosodott és a „tét” kéklett, a feladat is átalakult, kibővült.

Bevezetésre került a balról-jobbra irány, ami az olvasási-írási irány megalapozásához szükséges.  Ekkor csak a kockákkal dolgoztunk, illetve színenként egy-egy hengerrel, vagy plüssjátékokkal.  A változás, hogy a kockákat balról jobbra, egy sorba kellett leraknia.  Az óvónénik –a hengerek- voltak legelöl, és a ovisok –kockák- szépen egy sorban sorakoztak mögöttük.  A plüssállatkák ugyanígy egymás mellett várakoztak, hogy minél több eledelt kapjanak.  Időnként itt is megszámolta őket, és a sok-kevés mellé a hosszú-rövid, majd a több-kevesebb fogalma is előkerült. Építhetünk tornyokat is, természetesen akkor az alacsony-magas kifejezésekkel bővülünk.

Ha lecseréljük a plüssöket apróbb (pl. kinder) figurákra, és a kockákat egymáshoz érintve, négyzetrácsosan, pontosan egymás alá-mellé helyezzük, a hosszabb-rövidebb (vagyis a több- kevesebb) különbsége is könnyen megállapítható!

Az újabb érdekesség a varázsceruza bevezetése volt.  Találtunk egy szépen csillogó ceruzát. A végére került egy ceruzafogó is. Ez volt a varázspálca. Ő, mint Varázsló, a letakart doboz fölött, miközben elmondta a varázsigét: legyen zöld a kocka!, szép ceruzafogással tartva, megpróbált a doboz pereme mentén, minél szabályosabb köröket rajzolni a levegőbe. Ha nem zöld volt a kocka, újra húzott, mert nem jól működött a varázsceruza!  ( Már a logopédia kezdetén bevezettük a „tanítóbácsi” szerepkört. Mert tudtuk, hogy ő ki tudja mondani a szavakat, „csak” a nyelve huncutkodik! Ezért ő önmaga tanította a nyelvét! Így volt ez a varázsceruzával is! A varázsceruza nem tudta megcsinálni, ezért megmutattuk neki még egyszer (és még egyszer) , hogy pontosan tudja, mi a dolga! Így az irányítás nála maradt, mert nem közvetlenül őt irányítottam, hanem rajta keresztül haladva a nyelvét, vagy éppen a ceruzát! A megvarázsolt kocka kihúzása után a játék a fentiek valamelyikével folytatódott.

Kockatetrisz – sorrendiség, balról-jobbra irány, téri tájékozódás     

A sorrendiség alapja, hogy rakja ki ugyanabban a sorrendben az adott sort, már nem volt kihívás számára! Ezért ez is továbbfejlesztésre került, a játékot a jobbról-balra irányítással, és az elé-mögé elhelyezéssel kombináltuk.

Itt nem válogattuk szét szín szerint a kockákat, hanem ahogy „érkeztek” úgy álltak sorba. A feladat az volt, hogy a többi csoport is ugyanabban a színsorrendben álljon az óvónénik mögé.  Az első sor 5-10 kockából állt. Az ez utáni kockák pedig  a második, illetve később a további sorokba helyeződtek el. A szabály az volt, hogy először mindig egy sort kellett kitölteni, ha ott már az adott színből nem kellett több, akkor kezdte meg a következő sort.  Persze ő volt az óvóbácsi, aki minden gyereknek megmondta, hová kell állnia: Piros Kata Kék Zoli mögé, a következő Kék Tibi Piros Kata mögé és Zöld Sanyi elé.  A lényeg a balról-jobbra, fentről lefelé irány betartása volt. A legviccesebb az volt, mikor a dobozt eltakaró huncut kendő, váratlanul átugrott a kirakott kockákra! Ekkor emlékezetből el kellett mondania az első sor sorrendjét, és esetleg a többi sorban már meglévőket, vagy, hogy most éppen melyik következne az adott sorban. Ha sikerült, kivehette az éppen aktuálisan következő színű kockát. Majd ismét letakarva folytatódott a játék. Később, a játék lényege ugyanez maradt, csak a sorok már nem értek össze (nem fogták egymás kezét az ovisok) és minden kocka behelyezése előtt először a varázsceruzának le kellett ellenőriznie (végig kellett húznia minden sor fölött), hogy nem maradt-e ki valaki az adott  sorból!  Így rögzült az írási-olvasási irány! 

Kockasimogató – ceruzafogás, vonalvezetés

A kockasimogató lényege a vonalvezetés.  Az ovisok – kockák- különböző alakzatokat vesznek fel. Kezdetben csak sorban állnak. A minél pontosabb egyenes kialakítása is nagy kihívás ám! Mikor szépen sorba álltak a varázsceruza elröpül felettük, és finoman megsimogatja a buksijukat. Kezdetben hosszabb (kb. 10 kocka) , később egyre rövidebb sorokat, oszlopokat készítsen. (Szép volt, mikor első írás óra után közölte itthon, hogy az oszlop az nem is oszlop hanem álló egyenes, a vízszintes pedig igazából fekvő egyenes.) Amikor kész az alakzat, helyes ceruzafogással, minél egyenesebben, egy összefüggő vonallal  kell a ceruzát végigvezetni a kockákon.

Mikor az “ovisok” már nagyon ügyesen tudnak egy sorban állni, különböző egyszerű formákkal is próbálkozhatunk.

Diógurigató – szem-kéz koordináció, lendületes vonalvezetés, kézkontrollálás

Az irányított vonalvezetés nagy kihívás volt számára! Füzeteket volt képes körbe-körbe és cikk-cakk vonalakkal telifirkálni. De nem volt megállás, nem volt tól-ig határ!   Ennek a játéknak az alapötletét a fejlesztő pedagógustó kaptuk.

Az alapötlet az volt, hogy a papírlapra rajzolt négyzet egy focipálya, és a gyerekek a széléről átrugdossák egymásnak a labdát.

Először a gyerekeket rajzoltam meg a pálya két oldalára, aztán jött a pufigolyó  felszúrása a ceruza végére. De 4-5 vonalvezetés után már érdektelenné vált. Ezért továbbgondoltam az ötletet. Mivel nagyon szereti az állatokat, ez mindig egy biztos pont. A focipálya rétté változott, körötte erdős, bokros terület.  Az erdőben félénk kisállatok laknak, akik félnek a réten vadászó tigristől, ezért nem merészkednek ki a bokrok közül.  A játék lényege, hogy az állatkák átgurigatják egymásnak a mezőn a diókat.  A diók csak a mező szélétől a széléig gurulhatnak, a bokrokba már inkább ne, hogy ne kelljen keresgélniük, az erdőig pedig egyáltalán nem szabad a dióknak gurulniuk! Az erdőnek természetesen volt függőleges irányú változata is, általában naponta cserélődtek. Természetesen nem fog elsőre (sokadjára sem!) minden vonal pontosan széltől szélig indulni és érkezni, de a sokszori etetés meghozza az eredményt!  Jutalmul pedig osztozhat az állatkákkal egy adag pufigolyón!

A játékoknak még koránt sincs vége, figyeljétek a sorozat következő részét!

írta: Nagy Erzsi

illusztráció: Patrice Barton ill. a szerző saját fotói