Borzasztó elszomorítónak tartom, hogy a gyerekek már az alsó tagozatban megutálják a tanulást. Igazából nem lehet csodálkozni rajta, hiszen az oviban még kedvük szerint rengetegféle játék közül választhatnak és ha valamit még nem tudnak, annak nincsenek igazán negatív következményei. Inkább több figyelmet kapnak, és megpróbálják segíteni őket abban, hogy ügyesebbek legyenek az adott témakörben. Ezzel szemben jön az iskola, ahol meghatározott órák vannak, meghatározott időpontokra mindenkinek egyformán meghatározott dolgokat kell tudni csinálni. Sajnos a rendszer nem veszi figyelembe az egyéni sajátosságokat, egyéni fejlődési ütemet. Igen, az iskolát könnyen meg lehet utálni.

Amiben a szülő viszont igenis tud segíteni, hogy a gyerek magát a tanulást ne utálja meg! Merthogy a tanulás nem egyenlő az iskolával. Az iskola tizenpár évig tart, tanulni viszont életünk végéig tanulunk.

Az én iskolás (most másodikos és negyedikes) gyerekeim szeretnek tanulni. Direkt nem azt írom, hogy szerencsére, mert szerintem ez nem szerencse kérdése. Ez odafigyelés, hozzáállás, és befektetett idő meg energia kérdése. Amelyek egyike sem olyan, hogy valakinek megadatott, másnak meg nem. Bárki képes ezeket birtokolni.

Szeretnék egy pár konkrét példát írni, hogy ha a gyerek valamelyik tantárgyat már megutálta vagy épp utálófélben van, mit lehet csinálni, hogy ez megváltozzon. Most kifejezetten az alsós korosztályról írok, mert az idősebb gyerekek valamelyest más megoldások igényelnek.

Bármilyen tantárgyról is van szó, szerintem szülőként az a kulcs a kezünkben, hogy ne iskolai módszerekkel közelítsünk hozzájuk. Tehát ha nem megy jól a matek a gyereknek, akkor nem az a jó, ha esténként, hétvégenként, a szünetekben oldalszám csináltatom a gyerekkel a matekpéldákat, mert ettől lehet, hogy a számolás jobban fog neki menni, de az biztos, hogy egyre jobban megutálja a matekot. Ezzel szemben arra kell törekedni, hogy pozitív érzések kapcsolódjanak a nemszeretem tárgyhoz.

 

Matektanulás

Maradjunk példaként a mateknál. Ha nem megy jól a számolás, én megpróbálnék olyan játékos helyzeteket teremteni, ahol számolni kell, de semmilyen negatív következménye nincs, ha nem jó az eredmény. Pl. ahogy utazunk az autópályán nézzük a kis zöld kilométereket mutató táblákat, és néha-néha megkérdezem, Hány kilométer kell még, hogy Nyíregyházára érjünk? És ha Miskolcra akarnánk menni? Ha jól válaszol, nagy elánnal örülnék neki, megdicsérném. Ha nem jó a válasza, közösen kiszámolnánk, és annyiban hagynám a dolgot. Semmilyen negatív megjegyzést nem tennék hozzá, de még egy rosszalló arckifejezést sem (Ejnye fiam, ezt ilyen idős korban illene már tudni!), mert minden egyes negatív visszajelzés egy-egy pofon a lelkesedésnek. 

Az is jó lehetőség a matekozásra, ha közös főzőcskézés alkalmával a mértékegységeket tanulunk. Az a tény, hogy együtt süt-főz anyával-apával megalapozza a gyerek számára a biztonságos, pozitív hangulatot, amiben könnyebben tud tanulni. Tudtátok, hogy kísérletekkel bizonyított tény, hogy az agy stresszhelyzetben “bezár”, képtelen új információt hatékonyan eltárolni? Ezért kell stresszmentes környezetet biztosítani a gyerek agya számára. Ezért jó, hogy ha együtt vagytok, sokat bohóckodtok, viccelődtök, szeretgetitek egymást. 

A kártyajátékokkal, pl a römivel hihetetlen jól lehet a fejben számolást gyakorolni. Képzeld el a következő helyzetet: kiterítetek egy plédet a szoba közepére, csináltok egy jókora tál pattogatott kukoricát meg teát, és bekuckóztok römizni. Minden egyes alkalommal, amikor a gyereked jó kártyakombinációt rak le, elismerően nézel rá, olykor-olykor elhagyja a szádat egy “Aztaa, te így tudsz játszani?!” vagy egy “Hűha, össze kell kapnom magam, még a végén te nyersz!”. Majd a játék végeztével jól megszeretgeted a gyerekedet, ami végül dögönyözésbe, csiklandozásba és hahotázásba torkollik. Csupa pozitív érzés és energia veszi körül a gyereket, miközben pont annyit tornáztatta az agyát (ha nem többet!), mint egy matekórán vagy egy matekfeladatokkal végiggyakorlatozott délutánon.

 

Olvasás kisgyerekkorban

Mi van akkor, ha az olvasás nem megy neki? A cél itt is ugyanaz: pozitív légkört teremteni, sok-sok pozitív visszajelzéssel, elismeréssel. Pl. meg lehet kérni, hogy rövidebb meséket olvasson fel a kis tesónak, aztán pedig naaaagyon megdicsérni, hogy ő már ilyen nagy fiú/lány. Amikor nálunk ilyen történt, este amikor apa hazajött, első dolgom volt (a gyerek füle hallatára) eldicsekedni ezzel. Szerettem volna éreztetni a fiammal, hogy olyan ügyes, ami minden egyéb hírnél fontosabb, megérdemli, hogy “vezető hír” legyen az esti élménybeszámolókor. A diamesélés is nagyon jó alkalom a gyakorlásra (annak alapból megvan a bekuckózós, pozitív hangulata), és mivel a szöveg viszonylag rövid, könnyen el tudják olvasni a kicsik is. A scrabble egy szuper jó játék az olvasás, betűzés gyakorlására. Ráadásul, ugyanaz a hangulat és környezet kialakítható ennél a játéknál, mint amit a röminél ecseteltem. Nálunk pl. előfordult az is, hogy olyan szót rakott ki valamelyik gyerek, ami bár nem létezett, annyira jól hangzott, hogy miután jól kiröhögtük magunkat elfogadtuk, sőt  bekerült még a családi szótárba is. Egyébként is a humor nagy segítség: amikor viccelődünk, laza, kiegyensúlyozott állapotban van az ember, ilyenkor sokkal könnyebben tanul. Aztán lehet gyakorolni olvasni feliratokat az utcán, az orvosi rendelőben, a boltban, a reklámújságokon, és még millió egyéb mindennapi helyen. Fontos, hogy a szintjének megfelelő szöveg legyen, vagy egy icipicit nehezebb, hogy legyen benne kihívás, de ne kedvetlenítse el a nehézsége. Az olvasás szeretetéről egyébként itt olvashattok egy teljes cikket.

 

Nyelvtan

Lássuk mi van a nyelvtannal. Személyes véleményem szerint azért nem szereti olyan sok kisgyerek a nyelvtant, mert 8-9 éves korban egyszerűen még nem érett az agyuk az olyan absztrakt fogalmakra, amelyek az alsós nyelvtankönyvekben szerepelnek. Az én nagy fiam mégis imádja a nyelvtant, és biztos vagyok benne, hogy azért mert nagyon kis kora óta rengeteg szójátékot játszottunk vele. Ha tudta a megfejtést, együtt örültünk, ha nem, legyintettünk rá. Egy idő után aztán ő kezdte el kitalálni a nyelvtani játékokat. Családilag pl. nagyon jól lehet olyan egyszerű játékokat játszani, mint a Milyen a szomszéd macskája? Erre egyszerűen csak felváltva jelzőket kell mondani (szőrös, haragos, lusta, stb.), ami azért jó, mert már a legkisebbek is be tudnak kapcsolódni. Persze a macska után lehet jelzőket gyűjteni a városra, autóra, tengerre, anyára, bármire. Melegen ajánlom közlekedési dugóban rekedve unaloműzőnek. A neten rengeteg hasonló játékot találni még, csak néhány közülük ITT és ITT és ITT található. De használjátok bátran a fantáziátokat!

 

Rajz, technika, szépírás

Mind a finom-motorikáról szól. Fiúk anyukájaként elmondhatom, hogy első kézből ismerem a ronda írás problémáját. Két dolgot tetszek: soha nem szidom le a gyerekeimet azért, mert csúnyán írnak ill. megpróbálok észrevétlenül annyi finom-motorikát fejlesztő játékot belecsempészni az életükbe, amennyit csak tudok: gyurmázás, főzőcskézés, legózás, varrás, gyöngyfűzés, origami, gombfoci, evőpálcikás evés, csavarozás apával, stb. És mindezt oldott, laza, jókedvű hangulatban! Az, hogy elkezdtek hangszeren játszani nagyon megdobta a finom-motorikájukat, láthatóan javult az írásképük a napi hangszeres gyakorlástól. A rajzot is megpróbáltam olyan oldaláról megközelíteni, ami nem az osztályzós, ezt-a-vázát-rajzold-le iskolában megszokott módszer. Erről írtam is egy külön bejegyzést, itt olvashatjátok.

Idegen nyelv tanulása

Angol tanárként ez a szívem csücske! Tudom, hogy ez egy eléggé megosztó téma, mármint hogy jó-e ha kis korban idegen nyelvet tanulnak a gyerekek, de tény, hogy sok iskolában szerepel a tantárgy, ezért ide is beveszem. Személy szerint nagyon jónak tartom a kisgyerekkori nyelvelsajátítást, de kizárólag játékos formában, pozitív légkörben, sok-sok beszéddel és pozitív megerősítéssel. (Ha gondoljátok, erről tudok írni egy külön cikket.) Lássuk, mi van akkor, ha felad a tanár tíz-húsz, akárhány szót, hogy tanulja meg a gyerek. Nem hiszem, hogy az a jó megoldás, hogy fél órára leültetem a gyereket, hogy addig tanulja, aztán kikérdezem. Halvány lila sejtelme sincs róla, hogyan kell ezt csinálni. Amit én tennék: ha tárgyak neveit kell megtanulni, csinálnék egy memóriajátékot, amin rajta van a tárgy képe, az egyik kártyácskán az angol névvel a másikon a magyarral. Ha ez túl macerás, kép nélkül is lekészíthető, mintegy öt perc alatt. Aztán játszanánk. Együtt, jókedvűen, sokszor elismételve a szavakat. Valószínűleg úgy csavarnám a helyzetet, hogy nagyon szoros meccsben ő győzzön, hogy be tudjam vetni az elismerés csodafegyverét. És játékosan felháborodnék, majd kikövetelném a visszavágót, hogy megmutassam, igenis én is tudok olyan ügyes lenni, mint ő. Aztán ugyanezekkel a szavakkal akasztófáznánk, betűkirakóznánk, öt perc alatt ki tud többet elmondani, stb. A sikernek örülnénk, ami nem megy, azt szó nélkül hagynám, és újra meg újra belefűzném a játékba. És sokat nevetnénk.

És csillogna a szemünk. Mindkettőnknek. Ha az én szemem csillog az örömtől, a büszkeségtől, és a sikerektől, akkor az ő szeme is ezt fogja visszacsillogni.

Annyira érthető és logikus, amikor a szülő azzal érvel a gyerekének, hogy tanulnia kell, mert akkor lesz lehetősége jó iskolára, jó munkahelyre, de ezt egy kisiskolás gyerek még nem fogja föl (ezzel szemben egy kamasz gyerekkel már simán el lehet ilyenekről beszélgetni). Ez annyira távoli és megfoghatatlan egy alsós kisgyereknek, ő csak azt érzékeli ebből, hogy anya/apa haragszik rá, valamit nem jól csinál és nem tudja, hogyan tudna a kedvükre tenni. Mert senki nem tanította meg neki, hogyan kell tanulni, de egyszer csak elvárás lesz a számára. 

Mindezek mellett még azt is fontos lenne megvizsgálni, hogy nekem, mint felnőttnek milyen a viszonyom a tanuláshoz. Egyszer azt hallottam egy anyukától, hogy “Én is utáltam az iskolát meg a tanulást. De hát ez normális, mindenki utálja, nem?” A nagyobb baj az, hogy a saját lánya is ezt hallotta tőle. Sokszor. Nem is szeret tanulni a gyerek. Szóval nem árt végiggondolni, milyen kijelentések hagyják el a szádat a tanulás és az iskola kapcsán. Ha szinte csak negatív, ne csodálkozz, hogy a gyereked is ezt az utat követi.

Minden próbálkozás ellenére könnyen elképzelhető, hogy a gyerek az iskolát továbbra sem fogja szívlelni. Mert az iskolában megmérettetés van és osztályzás, stressz és skatulyázás, tartandó tempó és összehasonlítgatás. De ne felejtsétek, az iskola nem egyenlő a tanulással! Lehet, hogy az iskolában utálni fogja a nyelvórákat, de a kedvenc könyveit majd eredeti nyelven fogja olvasni.

És még egy fontos dolog: légy türelmes! Nem fogsz két nap után változást tapasztalni, de lehet, hogy két hét után sem. Lesznek hullámhegyek és hullámvölgyek. Lesznek napok, amikor semmi nem jó, és semmit nem akar a gyerek (ilyenkor ne erőltess semmit!). Pont úgy, mint a fogyókúránál, a látványos és tartós eredményhez idő kell. De ha kitartó és következetes vagy, biztosan sikereket fogtok elérni! 

Szülőként igenis sokat tehetünk, hogy a gyerekünk nyitott maradjon a tanulásra. Az pedig csak hab a tortán, hogy ha a fenti módszerekkel játszotok-tanultok, a szülő gyerek kapcsolatotok is javulhat. Amolyan összekacsintóssá, közös élményessé.

írta: Hanula Erika

illusztráció: Behance