A minap összefutottunk egy ismerőssel, aki egy kacsintás kíséretében megkérdezte a gyerekeimtől, hogy “Na, és várjátok már az iskolát?” Nagyon megdöbbent, amikor azt a választ kapta, hogy “Igen, már várjuk”. Pedig tudom, hogy nem tódítottak, tényleg várják. És nem csak a bandázást, hanem a tanulást is. Na, nem a dolgozatokat, meg a végeláthatatlan padban ülést, de magát a tanulást, az újdonságot igen. Aki olvasgatta már a blogomat, az tudhatja, hogy milyen sok tekintetben azt gondolom, nem jó a mai magyar oktatási rendszer, de azt is hiszem, hogy mi szülők nagyon sokat tudunk tenni, hogy kompenzáljuk ezt a több sebből vérző rendszert. Az viszont biztos, hogy nem segítünk nekik azzal, ha úgy állítjuk be a szeptember elsejei iskolakezdést, mintha legalábbis a vágóhídra kellene menniük.

Azt hiszem, van a társadalmunkon egy olyan “energia-buborék”, ami azt sugallja, az iskola rossz és ó, szegény gyerekek, akiknek oda kell járniuk.

Szerintem egy ilyen negatív ernyő alatt ember legyen a talpán, aki élvezni tudj az iskolát, a tanulást. Aki úgy tud viszonyulni a tanuláshoz, hogy az valami jó és élvezetes dolog. 

A gyerekek baromi jól olvasnak a sorok között, teljesen tisztán átmegy nekik az üzenet, hogy az iskola= valami rossz dolog az olyan mondatokból, hogy “Jaj, már megint hétfő, kezdődik a munka, az iskola”, “Nemsokára kezdődik a szünet, ezt a pár napot már fél lábon is kibírod.” Mintha az iskola valami büntetés lenne.

Sokszor puffogunk azon, hogy a gyerekek még kíváncsisággal telve mennek az óvodából az iskolába, amit aztán rövid időn belül kiölnek belőlük. Ez tény.

De kizárólag egy külső körülményre fogjuk az eredményt, pedig az ítélkezésünkkel, a vélemény nyilvánításainkkal mi is vastagon benne vagyunk.

De vajon mit látnak másként azok a gyerekek, akik várják az iskolát?

Mit látnak például az enyémek?

Hát, alapvetően nálunk az a felfogás járja, hogy tanulni jó. Fejlődni jó, egyre többet és többet tudni jó. Tanulni sok helyen lehet, nem csak az iskolában, de például ott is. És a sok negatívuma ellenére az iskola egy sor új ismeretet ad át nekik, ami által többek lesznek. Azt látják, hogy az apjuk épp egy online tanfolyamot végez, holnap pedig vizsgázni megy belőle. Nem azért tanul, mert kötelező, hanem mert így a munkáját jobban fogja tudni elvégezni, tapasztaltabb lesz. A vizsga miatt nem parázik, de minden tőle telhetőt megtesz, hogy alaposan felkészüljön. Azt látják, hogy a szüleik sokszor a szabad idejükben ülnek le a számítógép elé dolgozni, nem azért mert muszáj, hanem mert akkor jön rájuk az ihlet és akkor tudnak hatékonyan dolgozni. Mert szeretik azt, amivel foglalkoznak. Ezért cserébe viszont a hivatalos “9-től 5-ig munkaidőben” nem kell mindig bent ülniük a munkahelyükön, ha épp a családi program vagy a gyerekek időbeosztása másként kívánja.

Azt látják, hogy a szüleik vállalják a felelősséget a munkájukért. A hibákért, a buktatókért és az előrejutásért egyaránt. Azt látják, hogy a tanulás nem valami mumus, amit az iskola négy fala közé szorítottak, hanem egy élethosszig tartó gondolkodásmód. 

Azt látják, hogy nyelvet nem azért kell tanulni, hogy jó jegyet kapjanak a suliban, hanem hogy tudjanak beszélgetni a külföldiekkel (akik sokszor vendégeskednek nálunk), hogy tudjanak idegen nyelven olvasni (amit mindkét szülőjükön látnak), hogy a munkájuk ne csak a magyar piacra szűkítse őket, hanem az internetnek hála az egész világ opcionális munkahely vagy piac legyen számukra.

Azt látják, hogy az anyjuk tanulás-módszertan tanfolyamokat tart az érdeklődőknek, mert hisz abban, hogy a megfelelő módszerekkel és eszköztárral felvértezve sokkal hatékonyabban és könnyebben lehet tanulni. Nem utolsósorban pedig sokszor a gyerekein próbálja ki a gyakorlatait 🙂

Szóval nálunk a gyerekek a sorok közt azt olvassák, az az üzenet megy át nekik, hogy tanulni jó. 

Ezért várják az iskolát.

Azt hiszem, ez egy nagyon fontos “tanítás-pogácsa” az útravaló tarisznyájukban.

írta: Hanula Erika