6a1d4fd699259eb635307ee99e04f41cEmlékszel még a terhességed első három hónapjára? Amikor olyan hangulatváltozásaid voltak, hogy nem hogy a környezeted, de néha még te magad sem értetted magadat. Amikor minden apróságon felhúztad magad, kiborultál, akár még kiabáltál is. Pedig tudtad, az eszeddel fölfogtad, hogy nem kéne, a szíveddel érezted, hogy nem ezt érdemlik a körülötted élők, de egyszerűen nem tehettél róla, a hormonok erősebbek voltak nálad. Jött egy mindent elsöprő hormonhullám és oda a régi kedves, kiszámítható éned. Még egy hormonhullám, és az egész világot a kebledre ölelnéd, sziklákat lennél képes megmozgatni.

E mellé pedig társult az az ólmos fáradtság, amikor legszívesebben csak aludnál, aludnál és aludnál. Teljesen érthető módon, hiszen egy fejlődő életnek adod az energiádat, aki csontokat és szerveket növeszt.

És közben elvárod a külvilágtól, hogy értsen meg. Legalábbis fogadja el, hogy te most egy ilyen életszakaszban van.

Akkor most gondolj bele, mit érezhet, mi játszódhat le egy kamaszban, akiben ugyanígy tombolnak a hormonok. 

Olyan hangulatváltozásai vannak, hogy nem hogy a környezete, de sokszor még ő maga sem érteti mi történik. Amikor minden apróságon felhúzza magát, morcos, ellenséges a körülötte lévőkkel. Pedig érzi, hogy nem kéne, nem ezt érdemlik, de a hormonok erősebbek nála. Ahogy jönnek-mennek a hormonhullámok, úgy változik a meg az egész világképe. Míg mi, felnőttek felfogjuk, miért zajlik mindez, a kamaszok értetlenül, néha szinte félve állnak az egész jelenség előtt, hiszen nem értik, mi ez az egész.

És persze ugyanaz az ólmos fáradtság, amikor nincs az az alvásmennyiség, ami elegendő lenne. Nem csoda, hiszen egy tinédzser szervezete ugyanúgy csontokat és szerveket növeszt, mint a terhes anyuka, csak épp ő nem egy kisbabáét hanem saját magáét.

A külvilág pedig, ahelyett, hogy elfogadná, hogy a kamasz most épp egy ilyen életszakaszát éli, szinte csak negatívan viszonyul hozzá. Veszekedések, kiabálások, ajtócsapkodások, a “Nem ezt érdemlem tőled édes fiam!”, “Hol tanultad ezt?!” és társai. Nem csoda, hogy olyan sok addig jó szülő-gyerek kapcsolat megy (látszólag?) tönkre. Sok szülő persze ostorozza magát, hogy mit és hogyan rontott el, miközben elegendő lenne “csak” elfogadni a természet rendjét, hogy egy kamaszban ilyenkor mi is zajlik.

Ami persze szülőként borzasztó nehéz, ehhez kétség sem fér!

Türelmesnek és megértőnek lenni egy kamasz gyerekkel az egyik legnagyobb kihívás, de hosszútávon ez éri meg igazán. 

Legközelebb, ha összezörrennél a kamasz gyerekeddel, gondolj a hormonokra és idézd föl, milyen volt neked két hónapos terhesnek lenni – akár pont azzal a csemetével, akivel épp összeveszni készülsz.

Kitartást!

 

írta: Hanula Erika

illusztráció: Coralie Vallageas