IMG_7427Én hiszem, hogy az emberek eredendően jók és fogékonyak a szépre, az ártatlanságra.

A minap Dáviddal a Nyugati téren jártunk. Le kellett mennünk az aluljáróba, ami ugye nem a szépségről és a kellemes hangulatáról ismert. Ahogy Dávid meglátta a ronda, szürke galambokat, ahogy a lehullott morzsákon portyáznak, rögtön rájuk vetette magát. Azaz vetette volna, de persze a galambok mindig elröppentek az orra elől. Ebből aztán az lett, hogy teljes örömmámorban, kitárt karokkal kergette a galambokat, és sikongatott hozzá jókedvében. Mosolyogni való látványt nyújtott. És ezt észrevette más is.

Mosolygott rá a Fedél Nélkül-t áruló hajléktalan.
Mosolygott rá a részeg csöves.
Mosolygott rá az igazoltató rendőr.
Mosolygott rá a sietős üzletasszony.
Mosolygott rá a külföldi turista.
Mosolygott rá még a jegyellenőr is.

Én meg mosolyogtam az összes emberre, és arra gondoltam, lám, egy ártatlan gyerek felhőtlen öröme mindenkiből ugyanazt a mosolyt csalogatja elő. Mert igenis érzékenyek az emberek a jóra! A gyerekek pedig segítenek nekünk abban, hogy felismerjük magunkban ezt az érzékenységet. Legyünk hálásak nekik ezért, szeressük őket (is) teljes szívből!

Azt hiszem, aznap én jártam a legjobban, mert a galambvadászat végén én kaphattam föl Dávidot és puszilhattam összevissza.

Ez a rövidke írás majdhogynem másfél éve született, azóta pedig ezer és egy bizonyítékát láttam, hogy a fentiekben bizony igazam volt. Remélem, nektek is volt már hasonló élményetek! 

írta: Hanula Erika