IMG_4751Gerald Hüther német agykutató és neuropszichológussal készített interjút az Élet és Tudomány, ami aztán felkerült a világhálóra, több nyelvre lefordították és nagy pozitív visszhangot keltett. Amint a címe is sugallja azt boncolgatja, miért nem jó a média, a tévé és az internet a gyerekek idegrendszeri fejlődéséhez. A legtöbb gondolatmenetével egyetértek, ki is emelnék ide néhányat:

 “Csak az tudja kognitív képességeit kibontakoztatni, akiben kialakul a megfelelő testérzet. Már vannak olyan tanulmányok, melyek bizonyítják: azok az alsó tagozatos gyerekek, akik jók matekból, különösen jól tudnak egyensúlyozni is. Az ember úgy szerzi meg a háromdimenziós és absztrakt gondolkodáshoz, ill. a matematikához szükséges feltételeket, hogy megtanulja egyensúlyban tartani a testét. Amint egy gyerek a tévé előtt ül, nem érzi többé a testét. Nem mászik, nem ugrál, nem egyensúlyoz, sőt nem mászik fára sem – azaz nem a testének tanulásával tölti az időt.”

(…)

“Az agy számára a valódi kihívások, kalandok a döntőek. A nagybácsival pecázni, házat építeni egy fára vagy megmászni egy hegyet. A kalandok tettek mindnyájunkat erőssé. Ma már bizonyítani is tudják az idegtudósok ezt az összefüggést: a gyerekeknek életük során lehetőleg minél több kihívással kell megbirkózniuk ahhoz, hogy az agyukban létrejöhessenek a legfontosabb hálózatok. A gyerekeknek tehát szükségük van egy olyan világra, amelyben az interaktivitásnak igen nagy szerep jut. Mégpedig nem a virtualitás, hanem a reális élet összefüggéseiben.”

(…)

“Igen, sürgősen olyan példaképekre van szükségük, akik segítenek nekik abban, hogy ne kerülhessenek bele kétes közösségekbe és ne állíttassanak megkérdőjelezhető feladatok elé. Akkor romlik el mindig a dolog, ha a gyerekek nem tudják képességeiket kibontakoztatni.”

A teljes cikk magyarul itt olvasható. 

De.

Nem hagy nyugodni a gondolat, hogy amikor a könyvnyomtatást feltalálták, és a könyv a nagyközönség számára is elérhetővé vált, valószínűleg ugyanígy elítélték és az élet megrontójának gondolták az olvasást. Sőt, szerintem ha akkor készen állt volna a tudomány, hogy megvizsgálja az emberek agyát, valószínűleg ugyanígy elváltozásokat tapasztaltak volna az olvasó emberek agyában. Biztos volt olyan része az agynak, ami jobban aktivizálódott az olvasó embereknél, mint a csak kapáló-kaszáló embereknél.

Lehet, hogy ezért a tudományos szakemberek megköveznének, de az ilyen cikkek olvasása közben mindig felötlik bennem, hogy ezt olyan férfiak írták, akik nincsenek a gyerekeikkel sok-sok éven keresztül otthon, megállás nélkül. Mert tudományos szempontból biztosan igaza van, csakhogy van egy olyan faktor is, amit úgy hívnak, hogy Való Élet. Tegye fel a kezét az a szülő, aki még nem ültette a gyerekét tévé elé, mert annyira tele volt már a hócipője vele? Vagy mert muszáj volt ebédet csinálni és láb alatt voltak a gyerekei, és egyszerűen nem érzett elég erőt magában, hogy krumplipucolás közben őket is szórakoztassa. Vagy mert be kellett fejeznie egy sürgős munkát. Én vállalom, hogy igen.

Azt hiszem itt is az arany középút a kulcsszó.

Mert vajon alkoholista-e az az ember, aki bort iszik? Attól függ, hogy napi szinten több liter kommersz borról van-e szó, ami nélkül az illető nem üzemképes vagy egy pohár (!) néha napján elfogyasztott minőségi borról beszélünk-e.

Ugyanígy, ha a szülő kontrollálja, mit néz a gyerek a tévében, számítógépen, az szerintem elfogadható. De csak akkor, ha nem hosszú órákon keresztül és emellett biztosítja a gyereknek a megfelelő mennyiségű napi szabad mozgást.

Emlékszem gyerekkoromban nyaranta hosszú heteket töltöttem a testvéremmel a falusi nagyszüleinknél. Egész nap a tyúkokat kergettük, gyümölcsöt szedtünk, fára másztunk (le is estünk:) ), segítettünk nagyiéknak. Az ebéd utáni forróságban aztán behúzódtunk a hűvös szobába és megnéztünk egy-egy Kukori és Kotkodát vagy Rumcájszot a nagymamámék fekete-fehér tévéjén. Délután aztán újra kint csavarogtunk a  kertben, a határban. Nem hiszem, hogy ettől a testtudatunk, vagy a gondolkodásunk csorbát szenvedett volna.

Ugyanez leképezve mára: nyáron a fiaimmal délelőtt kint vagyunk a kertben, tollasozunk, focizunk, fogócskázunk vagy elmegyünk fára mászni, a Dunapartra, játszótérre. Ebéd után én ugyan megengedem nekik, hogy mesét nézzenek, muszáj nekem is egy kicsit magamban lennem hogy feltöltődjek a nap hátralévő részére.

Egyébként szerintem igenis vannak jó mesék. Mi nem nézünk tévét, dvd-t viszont igen. Szeretném kihangsúlyozni, hogy ez nem csak a gyerekeimre igaz, de ránk, szülőkre is! Hiszen milyen példát mutatnék azzal, hogy én tévézek, a gyereknek viszont nem lehet?!

Szóval vannak nagyon jó dvd-ink, vagy a YouTube-ról nézzük a meséket. Pl. a fiúk mostanában imádják az Állati küldetést, ami egy az állatokról szóló ismeretterjesztő sorozat. Megnéznek egy-egy részt, aztán hetekig azt a szerepjátékot űzik (kint a kertben kúszás-mászás-ugrabugra kíséretében), hogy ők az állatok megmentői. Ez baj lenne? Szerintem nem.

20110530 - Fára másztunk Félixszel

Aztán vannak olyan mesék, amiket azért szeretek, mert gyönyörű a kivitelezésük. Egyszerűen jól esik ránézni, és szerintem a gyerekek vizuális fejlődését is elősegítik. Pl. a Barefoot könyvek alapján készült rövid filmek.

Némelyik rövidfilm kapcsán nagyon jókat lehet beszélgetni, nagyon jó témákhoz nyúlnak a készítők. Ilyenek pl. a Pixar filmek.

Tudom, hogy ezzel sokan nem értenek egyet, de nem hagyhatom ki ezt sem: angoltanár lévén én szoktam otthon angolozni a gyerekeimmel (még mielőtt felhördülnétek: játékosan!), amihez nagyon jól kapcsolódnak a gyerekfilmek is. Mivel én magam felnőtt fejjel tanultam a nyelvet, az én kiejtésem soha nem lesz olyan, mint egy anyanyelvié. A gyerekeim viszont nagyon pici kortól kezdve hallgatnak, néznek angolul mondókákat, meséket igazi kiejtéssel. Ez ragad rájuk, ez rögzül beléjük. Mondanom sem kell, már most jobb a kiejtésük, mint nekem…

És ha már külföldi mesék: sok a szemét a nyugati mesecsatornákon, de van, amiben bizony előrébb járnak, mint mi. A Szezám utca meséiben pl. minden egyes részben, ahol élő gyerekek is szerepelnek, van köztük kerekesszékes, sérült, fekete, távolkeleti, stb. Az integrációt nem lehet elég korán elkezdeni!! Nem biztos, hogy a való életben olyan sokat találkozunk sérült, vagy mássággal élő emberekkel, de így megszokottá válik számukra, hogy az emberek bizony sokfélék. Pláne, ha a szülő még ennek kapcsán beszélget is a gyerekével erről!

IMG_8592Az én fiam imádja a sportközvetítéseket. A hétvégén megnéz az apjával egy-egy foci meccset vagy szurkol a kedvenc csapatának egy világkupán, majd bemegy a suliba és erről beszélgetnek a barátaival. Úgy érzi, kompetens valamiben, figyelnek rá a társai, helye van köztük – hát nem ezt akarjuk mindannyian a társadalomban?! Persze nem mindegy, hogy a suliban az előző esti horror-krimiről, híradóról (bár a kettő majdnem ugyanaz) vagy a magyar vízilabda csapat  döntőjéről beszélgetnek-e, ezért itt is fontos a szülői kontroll!

Egy szó mint száz, szerintem az arany középút, a jó példa mutatása, a sok-sok beszélgetés fontosabb, mint a tudományos eredmények. Ha csak annyit elértem ezzel a cikkel, hogy az a fáradt anyuka, aki tévé elé ülteti a gyerekét (ellenőrzött mesével!), hogy egy kicsit szusszanjon nem érez lelkiismeret furdalást emiatt, már megérte. A lelkiismeret furdalás ugyanis semmi jóhoz nem vezet.

Anyukák, bízzatok magatokban, bízzatok az ösztöneitekben és legyetek derűsek, vidámak, kiegyensúlyozottak, mert akkor a család is az lesz. És ha ennek az az ára, hogy a gyerek egy fél órát eltölt az egyszervolt-on, na bumm .

írta: Hanula Erika