983537_special_momentsLegyenek e elvárásaink gyermekeink felé vagy örüljünk, hogy olyan amilyen ő szeretne lenni?

Talán a legtöbb szülő elképzeli, hogy milyen gyermeket szeretne. Vannak gondolataink, külső-belső képeink, álmaink. Majd jön a valóság, megérkezik a várva-várt gyermek, aki vagy hasonlít arra, akit képzeltünk vagy teljesen más, homlok egyenest különbözik álmaiktól.

Rengeteg szülővel találkozom munkám során és megdöbbenve tapasztalom, hogy milyen komoly szülői elvárásoknak felelnek meg a gyerekek már akár egészen kisgyermekkorukban is. Sokszor kimondatlan szavak nélkül is kódoljuk a gyerekekbe gondolatainkat, amelyeket kiválóan alkalmaznak a gyerekek a hétköznapok során.  A szülők pedig megdöbbenve és értetlenül állnak a helyzettel szemben, hogy vajon miért is ilyen a gyerekem?

Háááát, kedves Anyuka, Apuka! Addig ameddig a szívünk mélyén elraktározunk érzéseket, gondolatokat a gyerekünk irányába és olyan elvárásokat támasztunk felé, – ami neki óriási feladat, mert más, mint mi vagyunk  – akkor ne csodálkozzunk, ha tükröt állít kimondott vagy kimondatlan szavainknak, gondolatainknak.

 Sokszor hallunk olyan mondatokat szülőktől, amelyekkel kódolják előre a gyermek viselkedését, esélyt sem adva annak, hogy a gyerek bebizonyítsa az ellenkezőjét:

„Úgysem fog bent maradni nélkülem. Úgyis sírni fog, ha itt hagyom. Úgysem fog megszólalni, ameddig fel nem oldódik. Ügyetlen a mozgása, úgysem tudja megcsinálni.  Annyira rendetlen, hogy úgysem találja meg a füzetét. Holnapra úgyis beteg lesz.”

Ezekkel az „úgysem”, „úgyis” kódokkal nagyon mélyen tápláljuk gyermekeinkben az elvárásainkat még akkor is, ha megélt tapasztalatból merítjük. A szülőkben lévő érzések, kimondott és kimondatlan szavak kamaszkorig mindenképpen, de nem kizárt, hogy felnőtt korra is rögzülnek és megfelelnek az elvárásoknak…. Próbáljunk meg az „úgysem”kódokat pozitívvá változtatni: 

  • Jól fogja magát érezni napközben,  meg fog vigasztalódni mire kilépek az ajtón.
  • Hamar feloldódik és csacsogni fog mindenkivel.
  • Egyre ügyesebb a mozgása, örülök, hogy egyre bátrabb a feladatokban.
  • Olyan jó, hogy a kupi ellenére is mindig megtalálja, mit keres.
  • Picit tüsszög, de holnapra kutya-baja.

 

Hogy egy másik típusú, de nagyon képletes és egyszerű példával éljek:

„Nem akar, nem tud beszokni a gyermekem a közösségbe”. Sokszor hallunk ilyen mondatokat. Ilyenkor legtöbbször nem a gyermek lelkében kell a „probléma” okát keresnünk, hanem saját magunkban. Kérdezzük meg magunktól, őszintén, szívből jövően: „Készen állok arra, hogy bölcsibe, oviba vigyem őt vagy még jobb lenne a lelkemnek, ha itthon lennénk kettesben?”.  Addig ameddig a lelkünk nem készült fel az elválásra, addig agyban hiába tudjuk, hogy „jó helyen van, jó lesz neki a társaival, itt az ideje, hogy közösségbe járjon” a belső érzéseinket, ki nem mondott szavainknak nagyon is meg akar felelni gyermekünk.  Tipikus példák, hogy milyen tünetetek produkálnak a gyerekek ilyen esetben: reggeli cirkuszok, sírás ameddig át nem veszi az óvó néni, beteg lesz sűrűn, játszmák a szülőkkel. Sajnos meddig a szülők, elsősorban az édesanyák a lelkük mélyén kérdőjelesen engedik csak el gyermeküket, addig a gyermek tökéletesen meg fog felelni a kimondatlan, esetleg még fel nem ismert érzésünknek.

 Akár említhetünk egy másik elgondolkodtató példát is. Vajon miért van az, hogy egyre több fiatal párnak nem fogan meg a gyermeke és meddőséggel kezelik őket?  Ezek az apró gyerekek, akik még váratnak magukra, nagyon érzékenyek. Érzékenyek minden apró rezdülésre a környezetükben. Rengeteg odafigyelésre, figyelemre van szükségük, ami csak rájuk irányul. Amíg nem tudjuk, vagy nem akarjuk ezt megadni nekik, addig váratnak magukra! Sok mindent el kell engedni, sok mindent át kell priorizálni az életünkben ahhoz, hogy ezek a gyerekek érezzék, most már készen állunk rájuk, igazán várjuk a megérkezésüket! 

 Tehát ne legyenek elvárásaink feléjük, adjuk meg gyermekeinknek a lehetőséget, hogy önmaguk legyenek, saját érzésekkel, gondolatokkal, tapasztalatokkal. Természetesen támogassuk őket hátulról és segítsük őket a jó úton haladni…

 írta: Egervári Krisztina