1097859_sonnen_loungeIgen kedves anyuka, neked szeretnék írni most.

Neked, aki ülsz a számítógép előtt, és olvasod a soraimat és nagyon kimerültnek érzed magad. Vagy legalábbis szoktad érezni magad. Olyan kimerültnek, mint én, aki a két influenzás gyerekét ápolja éjjel-nappal.

Lehet, hogy neked is beteg(ek) a gyereke(i)d és te is folyton ápolsz, aggódsz, gyógyítasz. Lehet, hogy szerencsés vagy és egészségesek a gyerekeid, és “csak” normál üzemmódban igényelnek, szívják az erődet, energiádat (persze teljesen jogosan, na de akkor is szívják). Lehet, hogy egy gyereked van, lehet, hogy öt. Lehet, hogy nincsenek napi szintű anyagi gondjaid, de az is lehet, hogy minden forintnak kiszámolt helye van a családi kasszában. Lehet, hogy épp síeltek a családdal valami fantasztikus helyen, de az is lehet, hogy egy panel lakásba vagy kénytelen tölteni a hétvégédet. Lehet, hogy fogyatékos gyereked van, de az is lehet, hogy kiemelkedően tehetséges.

Nem számít. Nem a különbségek számítanak, hanem az, hogy mindannyian anyák vagyunk, akik időről-időre nagyon el tudunk fárradni. Kimerülünk, fásultnak, tompának érezzük magunkat. És valljuk be, bármilyen szerelmetes is a férjünk, ezt a fajta fáradtságot csak egy másik anya képes megérteni. Azt, hogy hosszú heteken-hónapokon át nem akkor és úgy alszol, ahogy a tested azt megkívánná, hanem egy másik ember igényei felülírják azt. És zokszó nélkül kelsz éjjel etetni, lázcsillapítót adni, párnát igazítani.

Szóval hozzád szeretnék szólni kedves anyuka-társam. Veled szeretnék beszélgetni a szivedről, a reményeidről, a vágyaidról. A kételyeidről, amik akkor bukkanak elő, amikor este lehajtod a párnára a fejedet és azon morfondírozol, vajon mindazok a dolgok, amiket ma tettél számítanak-e egyáltalán valamit is.

Szeretném, ha tudnád, hogy igenis számítanak. Ezek a dolgok számítanak igazán!! Az ember hajlamos azt gondolni, hogy a szülőség az valami magasztos dolog, hogy arról szól, amit aztán a családi fotókon a keresztelőre kiöltözött rokonság képe mutat. Hogy mindig mosolygunk és a fellegek közt járunk, csak mert utódunk van.

Pedig szerintem a szülőség nagyon apró dogokban lakozik.

Abban, ahogy kicseréled a kisbabád pelenkáját és közben megpuszilod a hasát. Abban, hogy képes vagy újra és újra ugyanazt a mesét elolvasni a gyerekeidnek. Abban, hogy ülsz a mosatlan és vasalatlan kupacok közt és simogatod a lányod/fiad fejét, mert épp arra van szüksége. Abban, hogy mikor a legszívesebben ledőlnél egy ágyra és csak bámulnál ki a fejedből képes vagy autókat tologatni vagy babázni.

Ne mondd nekem, hogy ezek a dolgok nem számítanak!

Ezek a dolgok ragadnak meg igazán a gyerekekben, és épülnek be a személyiségükbe!

Lehet, hogy te úgy érzed, egész nap a konyhában robotoltál, de a gyereked azt látja, hogy mikor hazaér a kedvenc sütije illatozik az asztalon.

Lehet, hogy úgy érzed, folyton versenyt kell futnod az idővel, hogy mindenhova odaérj, de a gyereked azt látja, hogy mosolyogva várod őt az iskola kapujában és megöleled: úgy érezheti, hazaért a biztonságba.

Lehet, hogy úgy érzed, szellemileg teljesen leépülsz a kisautók, szinezők és építőkockák között, de a gyereked azt látja, hogy tartod annyira fontosnak, érdekesnek az ő érdeklődési körét, hogy csatlakozz hozzá.

Persze, könnyen belefut az ember abba, hogy máshoz hasonlítgatja magát: így vagy úgy kéne csinálni dolgokat, más anyuka milyen kreatív, mennyit együtt van a gyerekével, stb. De ezek a hasonlítgatások nem vezetnek semmi jóra, csak épp lelkiismeretfurdalást okoznak és ellopják annak az örömét, amit TE vagy képes nyújtani! A gyereked téged akar olyannak, amilyen vagy, téged szeret, olyannak, amilyen vagy.

Persze, mindannyian követünk el hibákat, te is, én is. De ez nem baj, ezekből tanulni lehet. Hányszor kapom magam azon, hogy már megint túl sokáig ültem a számítógép előtt valami cikket írva, pedig a gyerekeimmel kéne lennem! Vagy valamit nem úgy csináltam, ahogy azt kéne, tudom nagyon jól. Ismerős, ugye? De holnap figyelhetek rá, holnap jobb lehetek. Tanulok a hibámból, elfogadom, hogy hibázhatok, de meg is próbálok javítani rajta és fejlődni általa! (Nem utolsó sorban ezt a mintát mutatni a gyerekeimnek: a hiba nem baj, hanem eszköze a fejlődésnek!)

Hidd el, nincsen tökéletes példája a tökéletes anyának!

Csak az anya van, aki felismeri, ha hibázott és megpróbál jobb lenni. Aki azt mondja a gyerekének “Sajnálom, amit/ahogy tettem, máskor jobban fogok figyelni.”. Aki reggel azzal kel föl, hogy “Ma megpróbálok jobb lenni.” És próbálkozik újra meg újra meg újra.

Ma van ez a nap számodra is! Ma lehetsz az az anya, aki valóban lenni szeretnél. Felejtsd el a másokhoz való hasonlítgatásokat! Felejtsd el bosszús sóhajtásokat, az “én ezt úgysem tudom”, az “annyi minden más teendőm van” mondatokat. Ne feledd, a gyerekeidet ezek a mondatok nem érdeklik. Ők csak téged akarnak. A közeledben akarnak lenni, a figyelmedet, a szeretetedet és a simogató kezedet akarják. Azt akarják hallani tőled, hogy “szeretlek”, “büszke vagyok rád” és “én vagyok a világon legboldogabb, hogy a te anyukád lehetek”.

Ma mindezt megtheted.

Veled teszem én is.

írta: Hanula Erika