A szülőkkel folytatott beszélgetéseim alkalmával az egyik leggyakrabban elhangzó panasz, hogy “A gyerekem sohasem csinálja azt, amit kérek tőle!”, “Mintha a falnak beszélnék, meg sem hallja, ha kérek tőle valamit”, “Állandóan feszültség van köztünk, mert nem hajlandó megcsinálni, amit kérek tőle.”, stb.

Nektek is ismerős ez a helyzet? Bevallom, nekem az, de szerencsére a megoldás is ismerős! Na nem mintha, az én gyerekeim kisangyalok lennének, akik varázsszóra rendet raknak a szobájukban (bár néha ez is megesik!), hanem “csak” birtokában vagyok néhány módszernek, aminek a segítségével kiküszöbölhetőek az effajta konfliktusok. Ezeket a stratégiákat szeretném most megosztani veletek.

Szeretném tisztázni már az elején, hogy nem az alábbiakban leírt az egyetlen üdvözítő megoldás! Mint a legtöbb esetben, most is sok jó megoldás létezik, a helyzettől, gyerek ill. a szülő lelkiállapotától vagy épp a hold állásától(?) függ, hogy melyik működik éppen. Épp ezért jó, ha van néhány fogás a tarsolyunkban, így próbálkozhatunk, hogy melyik válik be.

És akkor a megoldások:

1. Kínálj fel lehetőségeket!

Bármennyire is liberálisan gondolkodik egy szülő, azért az esetek jócskán nagy részében nem a gyerek, hanem a szülő dönt. Ez tény. (Télvíz idején nem vehet föl ujjatlan trikót, csak mert épp az az aktuális kedvence). Mégis, abban a szűk sávban, amikor dönthet a gyerek, jó megadni a lehetőséget. (“Nézd csak, ezt vagy ezt a nadrágot akarod fölvenni?”)

Az önálló döntésekkel a gyerek azt érzi, ura valamelyest a helyzetnek, van beleszólása a dolgokba. Arról nem is beszélve, hogy a döntésekkel felelősséget tanul vállalni a tetteiért. Természetesen, ahogy egyre nagyobb és okosabb lesz, úgy tágítható a döntéshozatal hatásköre.

Ez a módszer nálunk nagyon hatásos!

2. Magyarázd el a miérteket és ne csak utasíts!

Sokszor alábecsüljük a gyerekeket, hogy mennyire is értik meg az összefüggéseket. Ha elmagyarázzuk nekik, hogy miért fontos pl. este elpakolni a játékokat (“Hogyha éjszaka kijönnél pisilni nehogy beleütközzél valami földön heverő játékba.”), nagyobb hajlandóságot mutatnak az együttműködésre.

Így azt érzi, partnernek tekintjük őt és nem felsőbbrendű utasításokat adunk, hogy “El kell rámolni, mert én azt mondtam!” Gondoljatok csak bele, egy munkahelyen melyik feladatot teljesítenétek szívesebben, aminek látjátok az értelmét, vagy amelyiket meg kell csinálni, mert a főnök azt mondta és punktum?!

3. Tedd játékossá, viccessé a feladatot!

Nálunk leginkább ez a módszer válik be – bár be kell vallanom, nem mindig tudom rávenni magamat a jópofizásra. Ha viszont igen, akkor tényleg kisangyalként segítenek a gyerekek!

“Versenyezzünk, ki tudja előbb felvenni a cipőjét!”

“Játsszunk pincéreset – én leszek a szakács, ti pedig a pincérek, és terítsük meg az asztalt!”

“Játsszunk markolósat! Mindenki kap egy konyhai csipeszt és azzal kell összeszedni a játékokat!” – erről a stratégiáról egyébként itt írtam bővebben.

A gyerekek imádják a játékot! Főleg, ha mi is részt veszünk benne, akkor aztán igazán úgy érzik, hogy társai vagyunk. Ez pedig a kulcs a jó együttműködéshez!

4. Időben szólj!

Amikor a gyerekek elmélyülten játszanak valamivel, természetes, hogy nem ugranak első szóra, ha a vacsora előtti kézmosásra kérjük őket. Gondoljatok csak bele, ti sem szívesen zökkentek ki egy elmélyült olvasásból, beszélgetésből valami “nemszeretem” dolog miatt…

Szóljatok hát időben: “Gyerekek tíz perc múlva vacsora! Még ezt a mesét megnézhetitek/ezt a tornyot megépíthetitek/ezt a képet megfesthetitek/stb, aztán gyertek!” Így van idejük rákészülni a dologra.

Érdemes aztán öt perc múlva is megismételni a kérést, mert a gyerekek időérzéke még másként működik, mint a felnőtteké.

5.  Fogalmazd meg az érzéseket/helyzetet!

Ha épp valamiért nagyon morcos a gyereked és semmiképp nem akarja azt csinálni, amit kérsz tőle, magyarázd el, mi történik az adott helyzetben!

“Én megértem, hogy most fáradt/nyűgös/lusta vagy felöltözni, de így később tudunk elindulni a játszótérre. Pedig én úgy szeretnék már egy nagyot homokozni veled! Minél előbb kész leszel, annál előbb indulhatunk.”

Ha azt érzi, nem ellene, hanem mellette vagy, kevésbé fogsz ellenállást kiváltani belőle. Hajlandóbb lesz az együttműködésre, ha látja, hogy közös a cél.

6. Dicsérj, dicsérj, dicsérj!

Ha segítőkész passzban van a gyerek, ha épp azt teszi, amire kérjük, ne feledkezz meg a dicséretről! Sok-sok dicséretről! Nincs az a mennyiségű pozitív visszajelzés, ami sok lenne e gy gyereknek. Ha azt látja, hallja, hogy mennyit segít nekünk a szófogadásával, pozitív érzéseket fog kapcsolni a magatartásához, és máskor is szívesebben fog így viselkedni, hogy ismét pozitív szavakat kapjon tőlünk, a szeretett személytől.

Lehet, hogy ezek a módszerek néha nagyon “gyengének” tűnnek, de igenis működnek – gyakorlatból mondhatom! Persze nem mindig, minden körülmények között, de lehet újabb módszerekkel is kísérletezni.

Az biztos, hogy játékossággal, együttérzéssel, vidámsággal, türelemmel, megértéssel és tisztelettel előbb-utóbb eléri az ember a célját !

Zsarolással, fenyegetéssel, hatalmi szóval viszont  épp az ellenkezőjét érjük el. Hosszútávon legalábbis biztosan!

írta: Hanula Erika