Jelenet – 1. verzió:
Üzlet, gyerek meglát egy csilli-villi szuper rollert.
Gyerek: Anyaaaaaaaa, azt a rollert akaroooom!!!
Anya: Nem, Szivem, nincsen rá pénzünk, különben is van már otthon egy szép biciklid, játszál azzal… stb. stb.
Gyerek: neeeeee, nekem ez keeeeeell!!!!
Ismerős a jelenet? Akkor olvass tovább, merthogy van egy jó hírem kedves szülőtársaim: Nem ti vagytok a gyerekeitek egyetlen beszerző forrása! Azaz, nem mindent nektek kell megvenni, amit a gyerek óhajt. Nem arra gondolok, hogy megkéritek a nagymamát, vegye meg ő az áhított tárgyat, hanem arra, hogy meg lehet tanítani a gyereknek, hogy ha igazán akarnak valamit, de úgy tényleg igazán, akkor, ha nagyon erősen koncentrálnak rá, megkaphatják az univerzumtól!
A gondolat teremtő erejéről már írtam korábban. Most is csak ismételni tudom magam: tehát tanítsuk meg a gyerekeknek, hogyan tudják a gondolataikkal megteremteni annak a lehetőségét, hogy a tárgy, amit meg szeretnének kapni valóban meg is érkezzen hozzájuk.
Ehhez mit kell tenni?
- Légy pozitív, ne utasítsd el kapásból, amit a gyerek szeretne!
- Fogadd el, hogy vágyik rá! Lehet, hogy neked hasztalannak tűnik, de az ő kis világában fontos lehet.
- Beszélgessetek sokat a tárgyról (ez esetben a rollerről), mit csinálna vele, hova menne vele, játszadozzatok a gondolattal!
- Le is rajzolhatjátok a tárgyat (a rollert rajta a gyerekkel), vizualizáljátok, hogy megkapta az ajándékot!
Kétesélyes a dolog:
- Lehet, hogy a sok gondolatbeli játékkal kiéli a vágyát az adott tárgyra, és legközlebb, ha elmentek a boltba, már nem is kéri, hogy vedd meg. Futó kaland volt csupán, a birtoklás vágyát kielégítette a mentális játék.
- Ha pedig valóban akarja a tárgyat, a vonzás törvénye alapján meg is kaphatja az univerzumtól. De mégis hogyan? -kérdezitek. Például tombolán kisorsolnak egyet, amit megnyertek, az üzletekben kitöltött kismillió nyereményjáték egyikeként, örököltök egyet egy rokontól, de már olyanról is hallottam, hogy egy ismerős család a tengerentúlra költözött, és a játékok, tárgyak nagy részét szétosztogatták ismerősök között. Hát így. Csak hinni kell benne! Hinni erősen – ezt pedig a gyerekek nagyon tudnak. (Csak zárójelben jegyzem meg, ezt a “hiszek benne” intenzitást eltanulhatnánk tőlük mi, felnőttek is, hiszen a vonzás törvénye ránk is vonatkozik…)
Na de vissza a kezdő párbeszédhez, hogyan is nézne ki ez az én olvasatomban.
Jelenet – 2. verzió
Üzlet, gyerek meglát egy csilli-villi szuper rollert.
Gyerek: Anyaaaaaaaa, azt a rollert akaroooom!!!
Anya: Hú, tényleg nagyon szép!
Gyerek: Megveszed nekem, légyszííííííííííí!
Anya (elgondolkozik rajta, megnézni az árát, majd úgy dönt, hogy nem veszi meg): Kicsim, ha nagyon szeretnéd, meg fogod kapni, biztos vagyok benne. Most nincsen nálam elég pénz rá, így most nem tudjuk megvenni.
Gyerek: De Anya, akkor holnap, ha jövünk a boltba?!
Anya: Tudod mit, otthon lerajzoljuk majd, hogy milyen is ez a roller, így apának is meg tudjuk mutatni. Kirakjuk a falra és kitalálunk hozzá mindenféle útvonalakat, hogy hova mennénk vele. Te először hova mennél?
Gyerek: Megmutatnám Pistikének a szomszédból!
Anya: Ez nagyon jó ötlet! És aztán, valami hosszabb útra? stb, stb, stb.
(Közben pedig észrevétlenül sétálhatunk át a tejes pulthoz)
Természetesen ez csak egy példa a párbeszédre, más szavakkal is elhangozhat, a lényeg, hogy a negatív választ próbáljuk meg pozitívvá tenni.
Az eredmény ugyanaz, csak az odavezető út más.
És mint tudjuk, az út a fontos…:)
írta: Hanula Erika
