Nem az észt akarom osztani, csak segítenék azzal, amim van. Talán értek valamelyest a gyerekneveléshez, ezért gondoltam, leírom a gondolataimat az előttünk álló összezártsággal kapcsolatban. Tehát, mit csináljunk, hogy ne őrüljünk meg a gyerekekkel összezárva a következő hetekben:

1. Üljünk le velük és beszéljük át a helyzetet. Miért van a kialakult helyzet, mit tudunk tenni stb. Fontos, hogy ne csak a sorok közt húzódó (médiából hallott, felnőttbeszélgetésekből elcsípett) információkat hallják, hanem hogy nyíltan beszéljünk mindenről. Ha mi magunk nyugodtak és higgadtak maradunk, akkor a gyerekek is ezeket az érzéseket veszik át tőlünk.

2. Fektessünk le szabályokat. Fontos, hogy tudják, most nem olyan vakáció következik, amit az eddigi években nyáron megszoktak. Dolgoznia/tanulnia kell mindenkinek, csak épp más keretek között.

3. Legyen napirend. Bár nem kell korán kelteni a gyerekeket (ami azért elég jó dolog, lássuk be), ne folyjon el a napjuk. Legyen meghatározott idő a tanulásra, pihenésre és a közös munkára is.

4. A közös munka alatt azt értem, hogy ha eddig nem is rendszeresen, most aztán mindenki vegye ki a részét a közös háztartási teendőkből: a napi szintű főzés, rendrakás, mosogatás, mosás stb. ne egy (vagy két) szülőre háruljon, hanem osszuk be, ki mikor és mit csinál.

5. Hagyjunk egymásnak teret. Szerintem ez az egyik kulcsa, hogy ne menjünk egymás agyára. Igenis, legyen meg mindenkinek (gyereknek, szülőnek egyaránt) a joga és lehetősége, hogy el tudjon vonulni és egyedül tudjon lenni. Akár a szobájában, akár a padláson, akár az erkélyen, bárhol, ahol lehetőség van rá. Ha ezt a gyerekeknél is tiszteletben tartjuk, mi is jogosan várhatjuk el tőlük, hogy néha hagyjanak békén minket.

6. Tudjunk egymástól bocsánatot kérni. Ha én nyíltan felvállalva azt mondom a gyerekemnek „Ne haragudj, hogy feszült vagyok veled, nem rád vagyok mérges, csak nehéz ez a helyzet.”, akkor ezt a fajta kommunikációt tanulják el tőlünk.

7. Itt az idő, hogy sokat olvassunk a gyerekeknek vagy a (kis)kamaszokkal filmeket nézzünk. Ha a gyerekek ingeréhsége ki van elégítve, sokkal jobban eljátszanak egyedül. Legalábbis nekem ez a személyes tapasztalatom: miután megnézünk vagy elolvasunk egy jó mesét, egy csomót tudnak a mese világában szerepjátszani. Egyszerűen kijátsszák magukból a gondolatokat, érzéseket. Ami pedig a filmeket illeti: már egy jó hosszú listát összeállítottunk, milyen filmeket szeretnék megmutatni a nagy gyerekeimnek. (És néha én is bekuckózom majd közéjük )

8. Mozogjatok minden nap! Akinek van kertje, mozduljon ki, aki lakásba kényszerült, az is kimehet sétálni vagy futni egyet a környéken, ha nem kerül közeli kapcsolatba másokkal. A friss levegő, a napfény és a szél segít, hogy kimossa belőlünk a felgyülemlett feszültséget, és persze a fizikumunkra is jó hatással van.

9. Legyünk türelmesek, de határozottak a tanulás fronton. Nehéz helyzetben vannak a tanárok, hogy egyik napról a másikra megtanuljanak/megszokjanak és használjanak olyan online platformokat, amiket eddig talán nem is ismertek. Mondjuk el a gyerekeinknek, hogy közös érdek, hogy a tanulás ne rekedjen meg, hanem amennyire csak lehet döccenőmentesen haladjon tovább. (Döccenni fog, az biztos, de rajtunk is múlik, hogy mekkorát.) Kérjük meg őket, hogy rendszeresen és lelkiismeretesen tanuljanak, ne a kiskapukat keressék.

10. Nem vagyok gazdasági szakember, de tudom, hogy rengeteg gazdasági hozadéka is lesz ennek az egész helyzetnek. Nem tudom, mi lesz, de azt igen, hogy erre a helyzetre most akár úgy is tekinthetünk, hogy lehetőséget kapunk jobban kapcsolódni a gyerekeinkhez. Többet beszélgetni, jobban megismerni őket, látni, mivel szeretnek foglalkozni, eszmét cserélni, összebújni – együtt lenni. Ha erre koncentrálunk, és ennek adunk energiát, még az is lehet, hogy ez a kényszerű összezárás segít, hogy az emberi kapcsolataink jobbá váljanak. Feltéve, ha mindezt okosan, egymást kölcsönösen tisztelve és nyílt kommunikáció mellett tesszük.