Rengeteg cikket lehet olvasni arról, hogyan tudjuk segíteni a gyerekeinket, ha óvodát vagy bölcsődét kezdenek. Az, hogy erről egyre többször, több helyen szó van, nagyon jó, mert segítséget kapnak a szülők (és a gyerekek is) ebben a kényes témában. Arról viszont keveset beszélünk, hogy ezt az elválási folyamatot szülőként sem olyan könnyű végigvinni, hiszen eddig szoros közelségben, nap mint nap, a hét nagy részét együtt töltöttétek, most meg hirtelen el kell válnotok. Illetve hagyni kell, hogy a gyerkőc megtegye a leválás első lépéseit.

Én már háromszor mentem keresztül ezen, és nem mondom, hogy nem érint meg érzelmileg, de egyre rutinosabb vagyok benne.

Most kifejezetten nektek, anyáknak és apáknak szeretnék segíteni, hogyan lehet ezt az elválási folyamatot jól kezelni.

1. Fogadd el a saját érzelmeidet!

Szülőként az a dolgunk, hogy vigyázzuk a csemeténkre, hogy támaszai legyünk ha szüksége van ránk. Rengeteg energiát és időt fektettél abba, hogy szoros, jól működő kapcsolatot alakíts ki a gyerekeddel, aki most kikerül a szárnyaid alól. Normális, hogy aggódsz, a természet így rakott össze bennünket. Semmi értelme, hogy lelkiismeret-furdalásod legyen. Fogadd el, hogy mit érzel, ha kell, könnyíts a lelkeden egy jó beszélgetéssel vagy sírással, de

2. Ne lássa a gyereked, hogy aggódsz!

Bármit mondhatunk a gyerekünknek, ő az érzékeny kis csápjaival leveszi ám, mi zajlik a lelkünkben. Hiába mondjuk neki, hogy ne aggódjon, minden rendben lesz, érezze jól magát és játsszon nagyokat a bölcsiben/oviban, ha közben mi magunk aggodalmaskodunk rajta, vajon tényleg így fog-e történni. Miután elfogadtad a szorongató érzéseidet és ezt szavakba öntötted valakinek vagy jól kisírtad magadból a feszültséget, vegyél egy mély levegőt és határozd el, hogy mindenben segíted a gyerekedet, amibe az is beletartozik, hogy megbízol benne, és nem feszülsz magadban tovább! Hatalmas tehertől szabadítod meg őt egy ilyen döntés által!

3. Válassz jó intézményt, dadust, óvónénit/bácsit!

Persze, csak akkor tudsz valóban megnyugodni, ha látod, milyen körülmények közé érkezik majd a gyereked, beszélgetsz a leendő pedagógusokkal, akik foglalkoznak majd a gyerekeddel, ha tudod, sőt érzed, hogy jó kezekben tudod majd a szemed fényét. Tudom, nem egyszerű ez, sok a logisztikai és adminisztratív akadály, de minden tőled telhetőt tegyél meg, hogy olyan emberek közt tudhasd a gyerekedet, akikben megbízol. Ha bármi aggodalmad, problémád, fenntartásod van, azt osszd meg a pedagógusokkal, hogy közösen tudjatok jó megoldást találni.

4. Legyél gyengéd, de határozott a beszoktatáskor!

Minél gördülékenyebben zajlik a beszoktatás, annál hamarabb fogsz te is megnyugodni. Teljesen normális, ha a gyereked reggel nem akar elengedni a terem ajtajában. Eddig te jelentetted neki a biztonságot, és ő még nem tudja, hogy itt is biztonságban lesz. Hiába mondod neki szavakkal, neki ezt meg kell tapasztalnia. Az, hogy reggel kapaszkodik beléd és sír egyáltalán nem ciki helyzet, ne aggódj, ha mások figyelnek. Az, hogy a sírása ellenére otthagyod őt, egyáltalán nem jelenti azt, hogy rossz anya vagy!! Mindezek teljesen természetes részei az elválási folyamatnak. Guggolj le hozzá, kedvesen és nyugodtan mondd meg neki, hogy te most elmész, de délután ekkor és ekkor (ébredés után, uzsonna után, stb.) érte jössz. Öleld meg, adj neki puszit (hadd töltekezzen egy kis testi érintésből is), majd gyengéden, de határozottan add át a pedagógusnak. Arra viszont nagyon figyelj, hogy délután inkább pár perccel korábban érkezz, nehogy elkéss, mert akkor nagyon meg tud inogni a gyereked beléd vetett bizalma.

5. Hallgatóz!

A második gyerekem elég lobbanékony természet, emlékszem, amikor először otthagytam őt az oviban, szó szerint az egész épület az ő bömbölésétől visszhangzott. Amikor becsuktam magam mögött az ajtót, kicsit vártam, majd hallgatóztam. Nem telt bele pár perc, megnyugodott és érdeklődve nézett körül, milyen játékok, kispajtások vannak a szobában. Ez utóbbit délután mesélték az óvónénik, én ott helyben csak annyit tudtam, hogy elcsöndesedett a gyerekem. A legtöbb esetben ez a forgatókönyv. Ha mégsem, akkor érdemes az óvónőkkel beszélni, valamilyen közös stratégiát találni, hogy könnyebben beszokjon a gyerek.

6. Le a lelkiismeret-furdalással!

Ha délután, mikor érte mész az oviba sírásban tör ki, ne aggódj! Nem te vagy a szaranya, aki egész nap olyan helyen hagyta a gyerekét, ahonnan sírva jön haza. Szó sincs erről! Sokkal inkább arról van szó, hogy egész nap tartotta magát, olyan “felnőttesen” próbált meg viselkedni, amennyire csak tőle tellett, és most, hogy ismét meglát, hozzád bújhat elengedheti ezt a szerepet, ismét “kisbaba” lehet. Nagy feszültséget jelentett neki, hogy tartsa magát napközben, most pedig kiengedheti mindezt, mert újra a megszokott, régi biztonságban érzi magát. A legtöbbször azt mesélik az óvónők, hogy egyébként egész nap remekül eljátszott, nem sírt, nyugodt és érdeklődő volt. Ez mind teljesen normális. Sőt, az is, ha ez a délutáni sírós dolog hosszú napokig, hetekig elhúzódik. Mások vagyunk, kinek rövidebb, kinek hosszabb ideig tart megszokni az új felállást.

7. Délután töltekezzetek egymásból!

Bölcsi, ovi után MINDIG legyen egy kis idő, amikor össze tudtok bújni. Egyrészt fontos a fizikai érintés, a töltekezés, másrészt tudat alatt ilyenkor azt az üzenetet küldöd felé, hogy még mindig fontos a számodra. Így “megérti” a gyerek tudatalattija is, hogy anya és apa nem azért hagyják őt a bölcsiben/oviban, mert meg akarnak szabadulni tőle. Érzi és megtapasztalja, hogy figyelnek rá, szeretgetik, fontosnak tartják őt. Az ilyen közös időkben érdemes nagyokat hancúrozni is, hogy sokat nevethessen a gyerek, mert a nevetéssel ugyanúgy meg lehet szabadulni a felgyülemlett stressztől, mint a sírással.

8. Ne told magad a sor végére!

Egyszer olvastam egy nagyon jó gondolatot, miszerint a világon a második legfontosabb dolog, hogy felneveljük a gyerekeinek. Az első az, hogy saját magunkat “neveljük”. Egy ideig a szüleink neveltek minket, majd elengedték a kezünket és onnantól mi magunk vagyunk felelősek a saját fejlődésünkért. Mert a fejlődés, a változás, a tapasztalatgyűjtés soha nem áll meg. Ahhoz, hogy jó szülők lehessünk, önálló személyiségként is jól kell lennünk. Jól kell éreznünk magunkat a saját bőrünkben – fizikailag, mentálisan és szellemileg egyaránt. Tehát a töltekezés, az állandó fejlődés, tanulás, a sport, az olyan pihentető tevékenységek, mint egy barátnős kávézás, kocogás, olvasás, szaunázás, stb., mind hozzájárulnak ahhoz, hogy kiegyensúlyozottabb emberek, és ezzel együtt kiegyensúlyozottabb szülők is lehessünk. Ez pedig ugyanolyan fontos a partnerednek és a gyerekeidnek, mint önmagadnak.

Comments

comments