figyelemMostanában sokat foglalkozom tanulás-módszertannal. Kifejezetten azzal, hogyan lehet a középiskolások tanulási képességeit javítani, aminek kapcsán nagyon sok külföldi cikket, tanulmányt, előadást olvasok ill. hallgatok. Az egyik számomra legérdekesebb téma az volt, amikor arra szerettem volna választ találni, hogyan lehet a kamaszok koncentrációs képességét erősíteni. Merthogy alapvetően a tanulással kapcsolatban az egyik legnagyobb probléma, hogy a diákok nem tudnak elég intenzíven ill. elég kitartóan egy dologra összpontosítani. Rendben, gondoltam, ha ez a probléma, nyilván van rá megoldás, léteznek technikák, amivel a figyelem fejleszthető. És ekkor jött a döbbenet, merthogy szinte az összes módszer (felnőtteknek is!) olyan játékokon alapszik, amiket az ember az óvodás-kisiskolás gyerekével játszik napi szinten. Nincs csodaszer, csak sok-sok játék, kihívás és pozitív visszajelzés. Rendszeres, sok és jó hangulatú játék – ez a titok. 

Viszont ha ez így van, akkor mi, azok a szülők, akik sokat játszunk a gyerekekkel hihetetlen nagy kincset adunk nekik: megtanulnak koncentrálni, kitartóan figyelni és megfigyelni. Megtanulják figyelmen kívül hagyni a zavaró külső tényezőket és hozzászoknak, hogy belemélyedjenek a dolgukba. Egyszerűen bejáratódnak azok az agyi útvonalak, amelyek a mély és kitartó koncentrációhoz kellenek. Mennyi, de mennyi kudarctól és rossz érzéstől óvjuk meg így őket!

Az tündér, kócos fejű kis gyerek, aki esténként a te öledbe kucorodik határtalan, végtelen potenciállal rendelkezik, szinte minden tudás befogadására képes! (Vagy a tudás már ott van a bölcs kis buksiban, csak fel kell tudni ébreszteni?) Mindösszesen annyit kell tenned, hogy odafigyelve, tényleg rá figyelve, sokat játszol vele, és mint egy szál rózsa kivirágzik. Így aztán nem csak számodra lesz a világ legokosabb gyereke, hanem valóban, objektíven mérve is jobban fog teljesíteni az iskolában.

De hogy ne csak az elméletről beszéljek, (a teljesség igénye nélkül) csokorba gyűjtöttem nektek azokat a játékokat, amelyek ebben a nagyon fontos tanulási folyamatban segítenek:

1. Memóriajáték

Nyilvánvalóan az egyik legcélirányosabb fejlesztő játék, amit már a legkisebbekkel is el lehet kezdeni játszani. (csak súgva mondom, engem rendszeresen megvernek ebben a gyerekeim, és ilyenkor mindig elgondolkozom rajta, hogy túl sok mindenen jár az agyam, nem figyelek megfelelően. Talán nekem illene tanulnom a gyerekeimtől, hogy jobban a most-ban legyek?!)

2. Cselekvés-memóriajáték

Az egyik játékos mutat egy cselekvést (pl. tapsol), a második megismétli az első cselekvést és hozzátesz egy újabbat is (tapsol és dobbant), a következő játékos megismétli a az első két cselekvést és hozzátesz egy újabbat is (tapsol, dobbant és füttyent) és így tovább. Kifejezetten hatékony hiperaktív és figyelemzavaros gyerekeknek is!

3.Találd meg az öt különbséget

Adott két majdnem egyforma kép, köztük néhány különbség (nem feltétlen öt), azokat kell megtalálni. Nagyobbaknál akár időre is mehet a játék, így még nagyobb a motiváció az összpontosításra.

4. Kártyajátékok

A legegyszerűbb Fekete Pétertől kezdve a legbonyolultabb kártyajátékokig mind-mind a memóriát, az odafigyelést, a kombinációs készséget fejlesztik.

5. (Kereszt)rejtvény

Bármilyen fejtörő, találós kérdés, képrejtvény, stb. segít, hogy egy adott dologra koncentrálj.

6. Szójátékok

Szólánc, ország-város, mit visz a kishajó, fekete-fehér-igen-nem, nyelvtörők stb. Ezek a játékok kifejezetten jók nem csak a figyelem, hanem a memória fejlesztésére is.

7. Amőba, sakk, dáma

És az ehhez hasonló játékok komoly odafigyelést és kombinációs készséget igényelnek ill. fejlesztenek.

8. Mi tűnt el?

Egy tálcára kirakunk tíz-húsz tárgyat, a játékosok egy percig megfigyelik, majd elfordulnak.Kicsiknek verzió: A játékvezető elvesz egy tárgyat, majd miután a gyerekek visszafordulnak, ki kell találni mi a hiányzó tárgy. Verzió nagyoknak: Írj le annyi tárgyat, amennyire emlékszel (az emberek ált 7+/-2 tárgyra emlékeznek 🙂

9. Mi a minta?

Aprópénzből, gyöngyből, legóból stb. kirakunk egy sorozatot, egy mintát. Fél perc áll rendelkezésre, hogy a játékosok megfigyeljék, mi a minta, majd összesöpörjük az aprópénzt és a játékosoknak újra ki kell rakni az eredeti mintát. Ha már nagyon jól megy, a mintát lehet hosszabbítani, bonyolítani, a megfigyelési időt pedig rövidíteni.

10. Ki talál először….?

Hosszabb utazás alatt, autóban, buszon, vonaton jól lehet játszani: Ki talál először piros autót, út menti állatot, traktort, stb. Kisgyerekes szülők már tudják, hogy az ilyen játék kincset ér az utazás második órájától, de most már azt is tudjátok, a tanulás fejlesztéséhez miért hasznos.

11. Online játékok

Bár nem szeretem, amikor az ilyen fent említett egyszerű játékokat internetes testvéreikkel helyettesítik, de tény és való, hogy léteznek nagyon jó online játékok is, amelyek javítják a koncentrációt.És hát kinek a pap, kinek a papné – ha valaki online szeretné az összpontosítási képességeit fejleszteni, ezen az oldalon rengeteg játékot talál hozzá.

12. Neurogym

Ha pedig okostelefonra szeretnél játékos alkalmazást a témában, töltsd le az ingyenes NeuroGym-et, garantáltan kifacsarja az agyad és érzed, hogy fejlődsz általa.

Persze még rengeteg-rengeteg játék van, amelyek segítségével fejleszthetjük gyerekünk koncentrálási képességeit (a sajátunkról nem is beszélve). Remélem, a fentiekből legalább ízelítőt tudtatok meríteni. És ne felejtsétek: ha a későbbi iskolai tanulmányok folyamán kiderül, hogy a gyerek nem tud megfelelően ill. elég hosszan figyelni, elég valószínű, hogy a fentiekhez hasonló feladatokkal fogják fejleszteni. Akkor meg már “jobban megéri” időben, otthon, kötetlen keretek között, nevetve, vidáman “fejleszteni”.

Jó családi játékot mindenkinek!

írta: Hanula Erika

illusztráció: Sue King