Mielőtt gyerekeim születtek volna, nagyszerű elméleteim voltak a szülőségről. Határozott elképzeléseim voltak, hogy mit és hogyan kell csinálni, és egyszerűen nem értettem meg, miért van az, hogy felnőtt, értelmes anyák és apák nem látják magukat kívülről és nem látják, milyen hibákat követnek el. Na ja, kezdjük azzal, hogy gyerekvállalás előtt még akkor és annyit aludtam, pihentem és ettem, amikor és amennyit a biológiai órám diktált. Nagy szó ám, pihent testtel és aggyal dönteni valamiről, és nem elcsigázott, leszívott idegrendszerrel!

Szóval a fiaim születése után egyre másra rá kellett jönnöm, hogy a szülőség is (mint minden más az életben) egy soha véget nem érő tanulási folyamat. Persze lehetnek elvek és elméletek mögötte, ez nagyon dicséretes, de a helyes utat a gyakorlat, a folyamatos visszacsatolások, a családon belüli dinamika és nem utolsó sorban a gyerek(ek) természete fogja megmutatni. Ez nem egy nyílegyenes út, hanem sok-sok kitérővel, akadállyal tarkított ösvény, amin egyébként borzasztó kalandos és boldogságos sétálni.

Mindenesetre tegnap is sikerült egy olyan tapasztalatot szereznem, ami azt hiszem egy kicsit visszalökött a helyes útra.

Bencének végre kiesett az első tejfoga. Nagyon várta már, mert az összes kis barátja jópár csontfoggal büszkélkedhet már, az én fiamnak bezzeg úgy álltak a tejfogak a szájában, mint a cövek. (Persze, akinek 14 hónaposan jön ki az első foga, és az összes első szülinapos képeken olyan fogatlanul vigyorog, mint egy öregapó, az ne csodálkozzon.) Tehát, egy szép délelőtt kiesett az első tejfog, ami után egészen estig azt hallgattam tőle, hogy vajon mit fog hozni a Fogtündér. Én pedig legőszintébb hangomon mondtam neki, hogy nem tudom. Merthogy nem szeretem a szokást, ami szerint a Fogtündér ajándékot hoz a gyerekek kihullott fogaiért. Már a karácsonyi ajándék-dömpingtől is tele van a hócipőm, ti. meg vagyok győződve róla, hogy sok gyerek azért nem tudja értékelni a már meglévő játékait, mert zsákszámra kapják az újakat szülinapra, névnapra, a Nyuszitól, a Télapótól, a Jézuskától, az Angyalkától…és most még a Fogtündértől is?!

Közben hallom, ahogy Bence a testvéreinek azt magyarázza, melyik barátja mit kapott a Fogtündértől, és ábrándozva lapozgatja a lego-katalógust.

Eljött hát a lefekvés ideje. Bence csillogóra suvikszolta a hiányos fogsorát, a kiesett fogacskát gondosan a párnája alá fektette majd csillogó szemekkel rám nézett: “Anya, ugye létezik a Fogtündér?” Azt hittem a szívem szakad meg. Most mit mondjak? Hogy nem, mert nem értek egyet az elanyagiasult világunk ezen teremtményével? Tartsak neki előadást arról, hogy rengeteg játéka van, örüljön azoknak, hisz másnak ételre sem futja? A szívem győzött. Azt válaszoltam neki, hogy reggelre kiderül, de akkor már tudtam, hogy teszek valamit a párnája alá.  Nyomtam egy jó éjt puszit az illatos kobakjára, betakargattam és eloltottam a lámpát.

Később, a szobámban már csak azon törtem a fejem, hogy és akkor most mégis mit adjak neki?! Játékot? Na de hány foga fog még kiesni? És három gyerekünk van – ez kész anyagi csőd! Könyvet? (Az mindig van egy pár eldugva az “Ajándékba adható” feliratú dobozban.) Azt meg valahogy túl intellektuálisnak tartottam egy Fogtündérhez, meg hát az sem sokkal olcsóbb. Végül fogtam egy selyem szütyőt, tettem bele egy fém kétszázast és egy szeletet a kedvenc csokijából. Ahogy éjfélkor azzal bíbelődtem, hogy kibányásszam a tejfogat a párna alól és a helyére becsúsztassam a csomagot eszembe jutott a nagyon okos gyerek-előtti szülő énem, és elmosolyodtam. Lehet, hogy akkor okosabb voltam, most viszont a szívemet olvasztja meg egy szempár. És tudjátok mit? Nem bánom. Nem bánom, hogy ez az elvem is bekerült abba a dobozba, amiben már ott van a “Autóban/ágyban nem eszünk”, a “Mindenki a saját ágyában alszik”, a “Gyereknek maximum fél kilenckor ágyban a helye” és még egy jó pár a feladott elveim közül. Nem bánom, mert másnap reggel láthatom, ahogy a párnája alá nyúl, megérzi a kis szütyőt, szétterül arcán a mosoly és alig hallhatóan azt suttogja “Hát mégis létezik…”

Drága kisfiam, higgy a csodákban sokáig-sokáig! Hidd és tapasztald, hogy a világ csodaszép és tele van varázslattal! Tudd, hogy vannak emberek, akik megváltoznak, jobbá válnak egyszerűen attól, hogy vagy. Hogy olyan vagy, amilyen vagy.

Jobbá teszed a világot és ezt velem kezded. Köszönöm neked!

írta: Hanula Erika