420824_in_giving_we_receiveEmlékeztek rá, milyen volt az iskolában egy-egy dolgozatot visszakapni és megnézni, mennyi pontot vontak le a hibákért? Néztük a füzet margójára piros tollal felírt pontokat, majd az összesítőt, vajon hányasra volt elegendő az így összegyűjtött pontszám.

Jóval később, felnőtt fejjel (és néhány szemeszternyi pedagógiai tanulmány után) tudatosult bennem, hogy az ilyenfajta oktatási rendszer, amiben mi felnőttünk mennyire a hibákra összpontosít. Azaz arra kíváncsi a tanár, mi az, amit nem tud a diák és nem arra koncentrál, mi az, amit tud. Persze lehet vitatkozni ennek a módszernek a létjogosultságával meg azt is lehet mondani, hogy a tanártól függ, hogy honnan közelíti meg ezt a tudás-nem tudás kérdést, de abban biztos vagyok, hogy mindenkinek van a tarsolyában olyan emlék, amikor valamelyik tanára arra próbált kilyukadni feleltetés, vizsgáztatás alkalmával, hogy mit is nem tud a diák.

Amikor erről elmélkedtem, az jutott eszembe, hogy vajon nem épült-e be ez a fajta gondolkodásmód túl mélyen a személyiségünkbe. Mégiscsak tizensok éven keresztül éltünk ebben a légkörben, pláne gyerekkorban, amikor oly sok mindent még kritika nélkül elfogadunk a felnőttektől. Tehát, nincs-e olyan mélyen bennünk ez a látásmód, hogy észre sem vesszük?

Hogy észre sem vesszük, hogy (tudtattalanul) mi is ugyanezt a mintát követjük.

Hogy a gyereknevelésben is ezt a mintát követjük.

Hogy a hibákra koncentrálunk, nem a telejesítményre, az erőfeszítésre.

Hogy előbb rászólunk a gyerekre, mert nem mosta meg elég alaposan a fogát, semhogy dicsérnénk, buzdítanánk, pozitív visszajelzést adnék neki arról, hogy ilyen idősen tud fogat mosni. Igaz, hogy nem tökéletesen, de sok gyakorlással az is sikerül majd. És ha dicséret párosul a fogmosás jelenségéhez, talán nem szívesebben fog a gyerek gyakorolni még többet és többet, hogy tökéletesítse a tudományát?!

Egyszerű a tesztje, hogy rájöjj, te hibacentrikus vagy-e.

Figyelj magadra! 

Figylj magadra nagyon tudatosan, hogy egy nap hányszor teszel megjegyzést (akár pozitívat, akár negatívat) a gyereked vislekedésére.

Mit teszel szóvá? Hányszor szólsz rá, hogy valamit rosszul tesz és próbálod meg kijavítani?

Ezzel szemben hányszor teszel megjegyzést arra, ha valamit jól csinált? Hányszor dicsérsz egy nap?

Nagyon érdekes lenne, ha a szülő készítene egy táblázatot, rajta két oszloppal dicséret és hiba szóvátétele feliratokkal, majd egy nap minden egyes megnyilvánulását feljegyezné valamelyik oszlopba. Vajon melyik kategóriában lenne több pont…?

Nem mondom, hogy feltétlen csináld meg ezt a tesztet, de legalább gondolkodj el rajta, te milyen megnyilvánulásokat teszel a gyereked felé. És azok hogy esnek neki? Te milyen fajta “tanár” lennél a gyereked számára?

Próbáld meg kívülről figyelni magad. Hallgasd magad kívülről, hogy miket mondasz.

Az eredményről pedig senkinek nem kell beszámolnod!! Arról sem, hogy teszteled magad. Nem kell szégyenkezned, ha rájössz, sokkal többször korrigálod a gyerekedet, mintsem teszel pozitív megjegyzést rá.

A cél egyszerűn csak az, hogy jobban megismerd magad. Hogy tudatosabb legyél, és tudatosabban tudj cselekedni. Ezáltal pedig a gyereke(i)dnek és önmagadnak is jobb lesz.

írta: Hanula Erika