94069c31d1e351ac46d6fdd5ff9a0dfeKora este egy nyüzsgő családban. Mindenki teszi a dolgát, vacsorakészítés, pakolás, készülődés a másnapra. Apa fáradtan beszélget a szintén fáradt Anyával, de örülnek, hogy legalább egy fél órára egymásra tudnak figyelni. Ami enyhén szólva túlzás, mert a háttérben ott a gyerekek zsivaja: “Hé, az az enyém volt, add vissza!” meg “Nem is igaz, az enyém!”, “Anya, szólj rá, elvette tőlem!” meg “Én nem ilyet akarok játszani, hanem olyat.” és társai. Szóval enyhén kaotikus, zsizsgő-nyüzsgő, otthonillatú jelenet.

Apa megpróbál rendet tenni a valami semmiségen összekapó gyerekek közt, majd visszatér Anyához, hogy befejezze a megkezdett gondolatmenetet. Közben nem veszi észre (mert valóban alig van külső jele), hogy az egyik gyerekének igencsak rosszul esik az igazságosnak hitt közbeavatkozás. Persze este lévén már a gyerekek is fáradtabbak, nyűgösebbek a kelleténél, az ő ingerküszöbük is lejjebb van. Anya egyszer csak azt veszi észre, hogy Apa háta mögött áll a megbántott gyerek, kezében egy párnával, arcán indulatos kifejezéssel, és hezitál, hogy most tényleg fejen vágja-e az apját a párnával vagy ne. Apa megfordul, és a lehető legjobb dolgot teszi:

Leguggol hozzá, megöleli és azt mondja: “Szívem, nyugodtan lehetsz dühös, haragudhatsz rám. Mindenki szokott így érezni, hidd el. De ne üss meg sem engem, sem másokat. Mondd el, mi a baj?”

Mire a kis gyereklélekből kiszabadul a feszültség és kitör belőle a sírás. Odasimul az apjához, és belehüppögi a vállába, mi nyomja a szívét.

Anya pedig enyhén párás szemmel elfordul, hogy befejezze az asztal terítését.

Öt perc múlva a család a legnagyobb egyetértésben vacsorázik, és mivel a gyerekek vércukorszintje is a helyére ugrott, az egymás szekálása is abbamarad – legalábbis egy időre.

Anya és Apa persze a félbeszakadt megbeszélnivalót csak akkor tudja befejezni, mikor már a kis kobakok az ágyukban szuszognak, béke és nyugalom van. De ami a legfontosabb, nem csak a lakásban van béke és nyugalom, hanem a gyereklelkekben is, mert ilyen otthonban nevelkedhetnek. Ahol szabad haragudni is. Ahol az érzelmek megengedettek és néven nevezettek.

Én pedig hálát adok a sorsnak, hogy a történet apafigurája az én drága férjem, a megsebzett és meggyógyított lelkű gyerek pedig az én gyönyörű fiam.

írta: Hanula Erika

illusztráció: Pascal Campion