hány testvért szüljekTeljesen mindegy, hány gyerekem volt, mindig megkaptam a kérdést: “Na és, mikor jön a következő?” Most, a negyedik után már elég széles vigyorral szokták kérdezni az ismerőseim: “Ééés, lesz ötödik? Megpróbáljátok, hátha összejön a kislány?” Ha épp nem vagyok jó passzban, azt szoktam válaszolni “Ha elöl jártok jó példával lehet, hogy követünk“, de ha jó kedvem van, akkor azért el szoktam mondani, mit gondolok erről a tesó ügyről.

Először is, én soha nem fiút vagy lányt szerettem volna, hanem gyereket. Én hiszek abban, hogy a magzat megérzi, megéli az anya érzéseit, és ha lányt várok, de kiderül, hogy fiú érkezik, akkor az óhatatlanul csalódást jelent. A kis pöttöm meg a hasamban azt éli meg, hogy valami miatt csalódást okozott anyának, amiről ő nem is tehet. Lehet, hogy ez valakinek túl ködös magyarázat, én viszont így érzek. 

Az pedig, hogy ki hány gyereket vállal, szerintem kizárólag a szülőpárra tartozik. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy ez főként a nő döntése. Hisz az ő testét, lelkét éri nagyobb változás, (általában) az ő életét borítja föl fenekestül, azaz “feneketebbül” egy gyerek érkezése.

Én azt érzem, most értem el a határaimhoz. Míg három gyerekem volt, lazán -vagyis lazábban, mint most- belefért más is: az én-idő, a férjemmel kettesben töltött idő, a munkám, a blogjaim, stb. Most is belefér, de sokkal fárasztóbb és sokkal nagyobb logisztikát igényel részemről. Az esti “főműsoridő” (az egyik gyerek leckéjét átnézem, a másikkal beszélgetek, a harmadikkal társasozom miközben szoptatok) azért eléggé le szokta szívni az energiáimat. Persze egy pillanatig sem bántam meg, hogy bevállaltuk a negyediket, elég csak a pihe-puha nyakába belepuszilnom, magamba szívnom a babaillatot és menten elolvadok. De tudom, hogy ha még egy gyereket szülnék, annak már valami vagy valaki a kárát látná: a meglévő négy gyerek, a párkapcsolatunk, a testem, az egészségem, a munkám, a saját kiteljesedésem, valami.

Van, aki egy gyerek után úgy érzi, nem akar többet vállalni, mert neki ennyi fér bele az életébe. Van aki még öt után is szeretne, mert neki meg annyi fér bele. Sőt, van, aki meg egy gyereket sem akar vállalni, mert ő ilyen élet mellett dönt.

Szerintem az a legfontosabb, hogy mindenki érezze, neki hol van ez a határ. És eszerint hozza meg a döntést, akar-e (még egy) gyereket. Ne a külső nyomás és a társadalmi elvárások miatt szüljön, hanem hallgasson a saját belső hangjára.

Az senkinek nem jó, ha olyan gyerek születik, akit valójában, a szíve mélyén nem kívánt az anyukája. Az se a gyereknek, se az anyának, se a családnak nem jó.

Az is fontos, hogy senkinek nem kell magyarázkodnia emiatt, ez kizárólag az ő és a párja döntése. A tolakodó kérdésekre meg (ha van lelki erőd, akkor mosolyogva) azt lehet válaszolni “Mi ennyi gyereket szeretnénk.” Pont.

Arról nem is beszélve, hogy a döntésed nem feltétlenül végleges. Mindig minden változik az életben, hát miért pont ez a kérdés ne változna? Lehet, hogy most úgy érzed, nem akarsz több gyereket, de kettő, három, öt év múlva más lesz az élethelyzeted, a gondolkodásod, az érzelmi életed, az anyag körülmények, akármi, és úgy döntesz, mégiscsak szeretnél még egyet szülni. Szerintem ez egy csodás érzés, hogy a kezedben van a választás lehetősége!

Éljetek a szívetek szerint, hallgassatok a belső hangra! Az soha nem hazudik!

írta: Hanula Erika