sand-bucket_2520950Éreztétek már úgy, hogy egy probléma folyamatosan ott motoszkál az agyatokban, és ettől képtelenek vagytok bármi mással rendesen foglalkozni? Hogy nem tudtok rákoncentrálni valamire, mert az a kósza gondolat folyamatosan előremászik a fejetekben, és idegesítően ott röpköd?

Nem meglepő, ha azt mondom, ez a gyerekeknél is ugyanígy megvan. Sőt! A náluk előtérbe mászó zavaró gondolatok minden mást felül tudnak írni. Hatványozottan, százszor olyan erősek a problémáik, mint nekünk, mert ők százszor annyira a jelenben élnek. Az ő racionalitásuk még nem tudja helyre tenni ezeket a nagy érzelmi töltettel bíró gondolatrakétákat. És bár lehet, hogy a felnőttek szemében bagatell a gyerek problémája, az bizony véresen komoly az ő számára. És jó, ha a szülő is annak veszi.

Most egy olyan megoldást szeretnék megosztani veletek, amiben lehet, hogy nemigen hisztek, de mivel senkinek nem árt, szerintem érdemes kipróbálni. Nekem sokszor bejött már, hátha nektek is.

Szóval vegyünk egy olyan problémát, hogy a gyerek azt gondolja magáról, ő nem elég ügyes a labdajátékokban, bénább, mint a többiek, ezért nem is mer beállni hozzájuk focizni, mert fél, hogy kicsúfolják, szégyenben marad.

1. Ha igaz, hogy nem jó a labdaérzéke, sokat kell vele focizni, gyakorolni, játszani, hogy a lehetőségeihez mérten ügyesedjen. Aztán kitörölni az agyából azt a képet, hogy ő nem ügyes a fociban.

2. Ha egyébként jó a gyerek labdaérzéke és csak bebeszéli magának a kisebbrendűségi helyzetet, akkor egyszerűen csak ki kell törölni az agyából a hamis képet.

Hogy hogyan?

A jobb agyféltekével.

Nagyon szemléletesen, részletesen képzelje el a problémát, majd gondolatban fogjon egy ásót, ásson vele egy jó nagy gödröt, tegye bele e problémát, majd temesse be, akár rá is ülhet jó nagy vigyorral az arcán. Ha még kicsi a gyerek, hogy ezt a folyamatot egyedül megcsinálja, mesélje el, beszélgessünk róla, kérdezgessük: “Jó mélyre elástad?”, “Rá is tapostál?”, “A sivatagba tetted? Vagy egy erdő mélyére?” Nem csak elásni lehet a gondolatot, hanem lufiba belefújni, majd szélnek ereszteni. (Gondolatban, vagy akár a valóságban.) Leírni egy füzetbe, aztán elégetni (ezt valóságban inkább csak a felnőtt tegye meg….). Ráírni vagy rajzolni egy lapra, kishajót hajtogatni belőle és vízre bocsájtani.

Ezer módja van, hogy képszerűvé, valóságszerűvé tegyük a gondolatot. A gyerekek ebben szuperek, persze, náluk a módszer is sokkal hatékonyabban működik. Ahogy az álmaikat is sokkal inkább megélik, mint mi, felnőttek, úgy ezt a mesterségesen előállított gondolatot is igaznak fogja venni az agyuk. És aszerint fog cselekedni. Ha az agya azt az infót kapja, hogy nincs probléma, akkor ezt el is hiszi.

Félreértés ne essék: nem azt próbálom elérni, hogy egy megoldandó problémát a szőnyeg alá söpörjünk!!! (Lám, ez is milyen képszerű kifejezés a nyelvünkben.) De bizony vannak olyan negatív gondolatok, amelyek önmagukban lehúzzák az ember energiáját. Olyan gondolatok, amelyektől jobb megszabadulni: túl kövér/sovány/csúnya/semmitmondó vagyok, nem érek semmit, soha nem tudok megtanulni úszni, nincs nyelvérzékem, nem tudok megtanulni angolul, stb.

Egyébként a módszert nem én találtam fel, sok-sok okos ember írt már a gondolat teremtő erejéről, arról, hogy minden az agyban dől el. És hogy én mennyire hiszek ebben?

Amikor 6-8 éves gyerek voltam, még semmit nem tudtam az elme hatalmáról, még ha tudtam is volna akkor olvasni, akkor sem lett volna ennek magyar irodalma. Meg ugye nem is értettem volna. De a gyerekek zseniálisak! Valahonnan (a kollektív tudatalattiból?) előhúztam ezt a tudást, és sokszor-sokszor alkalmaztam!! Nem tudtam a leckére figyelni, mert mindig elkalandozott a gondolatom? Eltemettem egy gondolat-gödörbe. Foglalkoztatott, hogy mit fog szólni a tanító néni a fogalmazásomhoz és ezért nem tudtam a mesére figyelni? Gondolatban beraktam egy nagy kupac könyv alá. (Látjátok, itt sem olyan problémát hessegettem el, amit meg kellet volna oldanom, hanem egy olyan dolgot, amivel már tudtam mit csinálni, egyszerűen csak zavart.) Sőt! Gyerekként sokat fájt a lábam, hirtelen nőttem, ilyenkor mindig előjött a vádlimban az ún. növekedési fájdalom, amitől aludni sem bírtam. Gyerekként rájöttem magamtól (!), hogy ha gondolatban függetlenítem a lábamat a testemtől, akkor az nem is tud fájni. Azt képzeltem, hogy, az a láb nem is az enyém, hanem kölcsönadtam egy őznek vagy egy lovacskának. És bevált! El tudtam aludni, reggelre pedig kutya bajom sem volt! Most a fiamnak ugyanígy szokott fájni a lába. Tudom, hogy a való életben is kell tennem lépéseket: kálciumban, magnéziumban gazdag ételeket adok neki, kitapasztaltam, hogy a Schüssler só nagyon jól működik nála, de hiszem, hogy az elme ereje is tud hatni rá, nem csak a pirulák. Elmeséltem neki a saját tapasztalataimat, és megtanítottam, hogyan használja föl a saját elméjét pl. a fájdalom leküzdéséhez.

Amint mondtam, rosszat nem tudtok tenni ezzel a módszerrel, de lehet, hogy egy életre szóló segítséget adtok a gyereketek kezébe.

Mit is mondhatnék? Aki nem hiszi, járjon utána 🙂

írta: Hanula Erika