Kevés dologban vagyok teljesen biztos, de az egyik az, hogy mindenki jó valamiben. Mélyen hiszek benne, hogy mindenkiben ott szunnyad valami csodálatos, aminek az előhívására hivatott az élete során. Ez persze mindenkinél más és más, hiszen ettől lesz teljes és színes mindannyiunk élete. Nagyon nagy ajándéknak tartom azt az élettől, hogy láthatom, amint egy-egy ember megcsillantja azt a csodát, ami benne szunnyad.

Amikor a Csillagfürt című könyv a kezembe került, és volt szerencsém találkozni az írójával is még nem tudtam, hogy ismét egy ilyen csodába nyerhetek bepillantást. Pedig Nagy Anikó Johanna, a könyv írója arra született, hogy a gyerekekhez szóljon. Szakmáját tekintve zenetanár, már hosszú évek óta tanítja a gyerekeket furulyázni. Ahogy mesélte nekem, sokszor megfordult már a fejében, hogy mennyivel jobb lenne, ha a tanulandó anyagot olyan köntösbe tudná bújtatni a gyerekek számára, ami meseszerű, hívogató és érdekfeszítő. Mennyivel nagyobb kedvvel állnának neki így a gyerekek a mindennapos gyakorlásnak! Így született meg ez a könyv.

Csillagfürt egy átlagos tíz év forma kislány, aki meglehetősen lusta és rendetlen.Szeret lustálkodni és az iskolában ábrándozni, viszont nem szereti elmosogatni maga után a bögréjét vagy rendet rakni a szobájában. Igazából bántja ám a dolog, mert nem akar ő lusta lenni, csak hát olyan nehéz erőt vennie magán! Ilyen felütés után melyik gyerek ne tudna azonosulni a főhőssel?! (Egyébként, bár kislány a főhős az én fiaim ugyanúgy élvezték a mesét és együtt éltek a történettel, mintha kisfiú lenne a központi figura.) Egy nap azonban megjelenik nála egy manó, aki azt állítja, ő tudja, hogyan gyógyulhat ki a lustaságbetegségből. Létezik egy varázsvirág, aminek az illata elmulasztja! Nincs más dolga, minthogy furulyáznia kell egy dalt ennek a virágnak. Csakhogy Csillagfürt se kottát olvasni nem tud, se nem játszik semmilyen hangszeren. A manó viszont ad neki egy igazi körtefából készült furulyát, és elküldi Kőfali Zanóthoz, mondván, ő majd megmutatja neki, hogyan is kell a furulyázáshoz nekilátni.

És így kezdődik a kalandok sorozata, amelyeken keresztül Csillagfürt apró, pici lépésenként megtanul furulyázni. Pont, mint a való életben, mindig csak egy kicsi új dolgot tanul, viszont sokat gyakorol. És nem ám csak úgy a gyakorlás kedvéért, hanem mert egyre másra találkozik újabb és újabb lényekkel: manókkal, boszorkányokkal, törpékkel, állatokkal. Hol segít rajtuk a furulyaszóval, hol “csak” megvigasztalja vagy szórakoztatja őket vele. Kalandjai során sokszor kerül nehéz helyzetbe, de mindig tanul belőle valamit.

Ami igazán üdítő a könyvben, hogy nem negédes, szájbarágós a történet, az események nem egyértelműen következtethetőek a gyerekek számára (sem). A karakterek nem fekete-fehérek, inkább az volt a benyomásom, rólunk, minednnapi emberekről minázták őket, akik néha csak azért morcosak, mert épp fáj valamijük, vagy fáradtak. Szóval, bár a törpék és manók birodalmában jár Csillagfürt, a való világot véljük felfedezni benne – a maga nehézségeivel és szépségével együtt.

A szépséghez és a hangulathoz elengedhetetlenek Egri Mónikó szenzációs illusztrációi. Ismét csak nem a negédes, Disney-hangulatú képi világra kell gondolni, hanem valami nagyon egyedire és meseszerűre, ami egyenest a gyerekek szívéhez szól.

A könyvhöz tartozik még továbbá egy kottafüzet, amiben lépésről lépésre lehet követni azokat a dalokat, amelyeket Csillagfürt a kalandjai során megtanul.

Most már látjátok, az én véleményem mennyire pozitív a könyvről, de azt hiszem a legtöbbet mégis az árulja el róla, ahogyan a gyerekeim fogadták a mesét. Szép lassan haladtunk vele esti meseként egy-egy fejeztet olvasva belőle. Aztán egy nap vacsora előtt arra nyitottam be a gyerekszobába, hogy Bence kipirult arccal ül a könyv fölött és azt mondja: “Anya, végigolvastam a Csillagfürtöt. Olyan jó volt, nem tudtam abbahagyni!” Hát kell ennél őszintébb és nagyobb dicséret egy mesekönyvről?

Szívből ajánlom minden gyerek-könyvespolcra ezt a könyvet, akár tanul a gyerek valamilyen hangszeren, akár nem. Olyan fontos üzenete és olyan fordulatos cselekménye van, hogy mindenki megtalálja benne a neki való mondanivalót.

A könyvet az alábbi linken közvetlenül is megrendelhetitek a kiadótól: www.abrakadabrakiado.hu

Jó olvasást!