Szerencsére már nagyon sok jó cikk és könyv kapható a magyar piacon is (pláne a világpiacon) arról, hogy a pár éves gyerekeket hogyan lehet békésen, nyugodtan nevelni. Na jó, talán inkább úgy fogalmazok, hogyan lehet szülőként ép ésszel megúszni a dackorszakot. De mi van a nagyobbacska gyerekekkel? Amikor már iskolába kerülnek, megtalálják a barátaikat, kialakul a napi rutin és úgy tűnik, a dacos ovis kor is feledésbe merül, sok szülő hajlamos lassan hátradőlni és megnyugodni, hogy sínen van a gyerek. Nem is járnak messze az igazságtól, de a gyerekek azért még ilyenkor is szeretetre és figyelemre, lelki és testi simogatásra, mesékre és összebújásra vágynak tőlünk, még akkor is, ha a napi mókuskerékben ezt sokszor el is felejtjük. 

Sokszor sajnos nincs idő(?!), energia ezeket az igényeket kielégíteni, és egyre viharosabb hullámok kezdenek el verdesni a fejünk fölött. Érdemes ilyenkor a három aranyszabályt szem előtt tartani:

1. Légy ura a saját érzelmeidnek!

Persze, ez a legnehezebb, mégis a legfontosabb része a folyamatnak. Ha te magad feszült és ingerlékeny vagy, nem fogod tudni a gyerekedet megnyugtatni és feltölteni. Nyilván nem lehetséges, hogy szülőként mindig kiegyensúlyozott legyél, mégis a kiegyensúlyozottságra kell törekedni. Fogadd el, hogy nem lehetsz tökéletes (le a lelkiismeret-furdalással!), de tegyél meg mindent, hogy önmagaddal egyenesbe jöjj!

2. Kapcsolódj a gyerekeddel!

A gyereked akkor akar majd igazán, és önként jól viselkedni, ha érzi a köztetek lévő szoros kapcsolatot. Ha “rosszalkodik”, ha úgy viselkedik, mintha kifordult volna önmagából, akkor egyszerűen úgy érzi, megszakadt vagy legalábbis elhalványult a kapcsolat köztetek.

3. Segíts a gyerekednek megértenie önmagát!

Ha megpróbálsz nézőpontot váltani, és az ő szemszögéből megvizsgálni egy helyzetet, könnyebben megértheted, miért viselkedik úgy, ahogy. Ha látja rajtad, hogy megérted őt, ha nevén nevezed az érzelmeket és látja, hogy azoktól nem kell félni vagy szégyellni, akkor rengeteget segítesz neki, hogy változtatni tudjon a viselkedésén. Ha megérti az érzelmeit, kontrollálni tudja azokat. A következő lépés pedig, hogy kontrollálni tudja a viselkedését is. Egy biztos, büntetéssel semmilyen valódi eredményt nem érsz el, csak szélesíted a köztetek kialakuló szakadékot.

 

Most pedig nézzünk néhány gyakorlati példát is.

 

A nyolc éves kisfiad nem hagy dolgozni, folyton nyaggat. Egyre ingerültebb vagy és idegesen szólsz rá, akár a hangodat is felemeled. Ez jó jel arra, hogy észrevedd, kezdesz belekerülni egy lehúzó spirálba. Vegyél egy mély lélegzetet, tudatosítsd magadban, hogy azért viselkedik így, mert nem érzi a köztetek lévő kötődést és próbáld meg az ő szemszögéből nézni a dolgokat. Csupán egy kis töltődésre van szüksége tőled. “Látom, egész délután nyaggatsz. Értem, velem szeretnél lenni. Tudod mit, most becsukom a számítógépemet, csak rád figyelek húsz percig, de aztán be kell fejeznem a munkámat, jó? Mit szeretnél játszani? Most csak a tiéd vagyok!” Húsz perc igazi játék után pedig nyugodtan be tudod fejezni a munkádat.

 

Megőrjít, hogy a kilenc éves lányod folyton azzal nyaggat, hogy valamit engedj meg neki. Legszívesebben rákiabálnál, de ez az a pillanat, amikor rájössz, most kell uralni a saját érzelmeidet és megpróbálni a lányod szemszögéből is megvizsgálni a helyzetet. Ha egy percre elgondolkozol, rájössz, hogy azért bosszankodsz, mert a hiába vannak egyértelmű szabályok, a gyereked újra és újra bepróbálkozik nálad. Pedig lehet, hogy csak egyre önállóbb szeretne lenni. Érdemes lenne egy mindenki számára megfelelő megoldást találni. Mielőtt azonban ezt meg tudnátok beszélni, jó, ha mindketten lehiggadtok. “Értem, Drágám, hogy szeretnél tovább fennmaradni, de ezt most nem tudjuk normálisan megbeszélni, mert a kistestvéreidet is ágyba kell még tennem (amit persze minden módon megpróbálnak megakadályozni). Holnap suli után nyugodtan megbeszéljük, és megpróbálunk olyan megoldást találni, ami neked és nekem is jó, rendben? Ezen az egy napon már nem múlik semmi.” És nagyon fontos, másnap tényleg beszéljétek meg suli után, mi legyen ez a közös konszenzus. Ha ezt elszalasztanád, akkor (jogosan) gondolná úgy a lányod legközelebb, hogy csak le akarod rázni. Így viszont hinni fog az ígéreteidnek.

 

A tíz éves gyereked azt kiabálja neked “Te sose értesz meg, utállak!” Vegyél egy nagy levegőt, ha kell hármat, és villanjon föl a fejedben az a lámpa, hogy ez nem rólad szól! Ne vedd személyes sértésnek! Az ilyen kirohanások sokkal inkább róla, a kiskamaszodról szólnak, arról, hogy mozgolódnak benne a hormonok, hogy az agya racionális (prefrontális) része szó szerint most van kialakulóban, hogy sokszor összezavarodott, mert hol kisgyerek hol független nagyfiú/nagylány szeretne lenni, hogy még nincs ott érzelmileg és verbálisan, hogy szavakba tudja önteni a benne bugyogó érzelmeket. Ha rákiabálsz, az olaj a tűzre. Ha megértően viselkedsz, megnyugodnak a kedélyek. Természetesen a határokat ettől függetlenül ki lehet, sőt ki kell is jelölni. Ezért érdemes, amennyire csak lehet nyugodt hangon, azt mondani “Sajnálom, ha úgy tűnik számodra, hogy nem vagyok megértő. Megértem, hogy most nagyon mérges vagy rám. Gondolom, hogy az vagy, mert egyébként nem szoktál így bántani. Tudod, hogy ebben a családban nem beszélünk így egymással. Értem, hogy most fel vagy dúlva. Szeretnél egyedül maradni, vagy inkább megöleljelek? Nem kell beszélnünk se, ha nem akarsz.” Hidd el, a gyereked igenis szeret téged, és hálás lesz azért, ha így viselkedsz vele. Még ha ezt akkor, az érzelmi viharban nem is mutatja. Később, ha megnyugodott még egyszer szeretetteljes hangon(!) elmondhatod neki, hogy te sem kiabálsz vele, így ő se kiabáljon veled, még ha mérges is rád. De a szabályoknál sokkal fontosabb a köztetek lévő szoros kapcsolat. Elsődlegesen erre figyelj, ezt erősítsd meg, ha úgy érzed, egy veszekedés vagy kiborulás hátterében a meglazult kötődés állhat. Utána pedig jöhetnek a szabályok is.

 

A cikket nagy kedvencem, Dr. Laura Markham ezen cikke alapján írtam. Higgyétek el, tapasztalatból tudom, milyen nehéz néha ezek mentén az irányvonalak mentén haladni, de azt is megtapasztaltam, hogy ha az indulataimra vagy a személyes sértődöttségemre hallgatok, ha felülkerekedik bennem a “csak azért is nekem van igazam” ego, csak rosszabbodik a helyzet. Még ha nem is sikerül mindig, törekedjetek a békés megoldásokra, mert nem a néha becsúszó hibák, hanem a többségében elvégzett jó munka fogja meghatározni a gyereketek és a köztetek lévő jó kapcsolatot. 

 

Comments

comments