Ma családilag étteremben voltunk és olyan élményben volt részem, amihez azt hiszem, minden kisgyerekes szülőnek volt már szerencséje.

Olyan helyen voltunk, ahol volt egy kis játszósarok is, így amíg a rendelésünkre vártunk, a gyerekek nyugodtan elfoglalhatták magukat. Azaz elfoglalhatták volna. Mert találtak egy ütött-kopott műanyag íjat. De hát íjból csak egy volt, gyerekből meg három. És persze mindegyiküknek ugyanaz kellett. Naná. Az egyik gyerek kikapta az íjat a másik kezéből, mire a másik elkezdett visítani és fojtogatni az elsőt. Két másodperc alatt tőlünk zengett az egész helyiség, én meg majd elsüllyedtem szégyenemben. Hiába tudtam, hogy már nagyon éhesek a srácok, a vércukor szintjük olyan alacsony, hogy a pincét sem éri el. Hiába voltam tisztában azzal, hogy nagyon ritkán rendeznek ilyen jelenetet nyilvánosan, enyhén szólva nem volt kellemes az élmény. Gyorsan közbeléptem, meg is oldottuk a helyzetet anélkül, hogy bárki maradandó sérülést okozott volna a másiknak, én mégis elég morcos arccal ültem vissza az asztal mellé. 

Kihozták az ételt, megnyugodtak a kedélyek, kisimultak a ráncaim is.

Aztán egyszer csak meghallottam, hogy a szomszéd asztalnál egy kislány elkezd éktelenül visítani, és hisztizni. Nekem pedig önkéntelenül kicsúszott a számon: “De jó, hogy a más gyereke is…”

Olyan furcsák vagyunk mi, felnőttek. Látunk egy kisfilmet arról, hogy a gyerekek mennyire ártatlanok még, hogy mindig kimutatják a valós érzelmeiket, nem viselnek hamis álarcot, mint a felnőttek, és mosolygunk rajta. Nézzétek csak meg ezt a pár perces videót:

Látszat és valóság

Na, ugye, milyen szívmelengető? Ugye, milyen irigylésre méltó az őszinteségük?

Aztán jön egy hétköznapi jelenet, mint nekem ma az étteremben, és az őszinte érzelemnyilvánítás máris cikivé, szégyellnivalóvá válik.

Furcsák vagyunk mi, felnőttek.

Csak azt szeretném, ha tudnátok (nem csak ti, de legközelebb én is), hogy nem kell szégyellnetek, ha a gyereketek nyilvánosan jelenetet rendez! Ez messze nem jelenti azt, hogy rossz szülők lennétek, vagy neveletlen a gyereketek. Mert nem csak a ti gyereketek ilyen, hanem a másé is. Mindannyiunké.

írta: Hanula Erika

illusztráció: Bob Rich