0327d4b024de8a459d6470baad22019aNemrég írtam egy cikket a Babszobára a szófogadásról. Dióhéjban arról szól, hogy vajon miért is akarjuk, hogy a a gyerekünk szófogadó legyen: mert így egyszerűbb a dolgunk nekünk, szülőknek vagy mert azt szeretnénk, hogy a gyerek értse és helyén tudja kezelni az érzelmeit. (A teljes cikket itt olvashatjátok.) Nyilván a második lenne a követendő út, bár igaz, ez meglehetősen sok energiát és türelmet igényel a szülőtől. Mégis meggyőződésem, hogy hosszútávon megéri.

Erre a cikkre kaptam aztán azt az olvasói levelet, ami szerintem olyan kérdéseket fogalmaz meg, ami sok szülőben felmerül. Mert az rendben van, hogy otthon én nem töröm le a gyerekem egyéniségét és hagyom, hogy gyerek legyen, azaz eleven, hangos, sőt akár nem-hallom-meg-mit-mondasz-mert-annyira-belemerültem-a-játékba is, de aztán jön az óvoda és az iskola, ahol aztán ha kilóg a sorból, akkor megnyesik a szárnyát és felcímkézik a “rossz gyerek” jelzővel. Na ilyenkor mit tehet a szülő?

Először nézzük meg a dolgot a tanár szemszögéből. Szerintem mindannyian ismerünk olyan pedagógusokat, akik nem tudják kezelni azt a helyzetet, ha egy gyerek más, mint a többi, ha nagy az igazságérzete és ezt hangosan ki is nyilvánítja, aki nehezeket vagy provokatívakat kérdez, akinek a határfeszegetés elég széles spektrumon mozog. Röviden, aki nem a jógyerek. Az ilyen tanártól nem várható el, hogy ugyanolyan szabad nevelési elveket valljon, mint amit én szülőként otthon gyakorlok. Ezért (is) nagyon fontos az iskola és benne a tanár személyiségének jó megválasztása.

Viszont van másfajta tanár is. Én vagyok olyan szerencsés, hogy a gyerekeim igazi elhivatott tanárok kezében vannak, akik tudják, hogy egy nyolcéves kisfiú legkedvesebb elfoglaltsága a rohangálás, hangoskodás és a játék. Akik nem várják el, hogy a gyerekek csöndben, jól nevelten és szófogadóan üljenek egy helyben, mert úgy könnyű tanítani. Ők a gyerekek világához igazítják a tanítást és nem fordítva. De még az ő kezüket is köti a rendszer, a követelmények az iskolai teljesítmények, ezt szülőként nem szabad elfelejtenünk!

Az az ideális, ha sikerül megtalálnunk a gyerekünk egyéniségéhez legközelebb álló iskolát és tanárt. De akár sikerül, akár nem, hiszem azt, hogy az otthoni közeg, az otthoni szabályrendszer sokkal mélyebben benne van egy gyerek lelkében, mint az iskola. Ha otthon szabadon lehet gyerek, nem megszokott a szülő részéről a büntetés csak azért, mert ő hatalmi pozícióban van, ha meghallgatják a gyerek véleményét is és sokat beszélgetnek, az olyan, mint egy hihetetlen szilárd alap egy háznak. Akármi is épül rá, az alapok stabilak.

És mit lehet tenni az óvoda/iskola ideje alatt? Nos, még ha próbál is az iskola kockát faragni a gyerekből, még ha értelmetlen vagy buta előírásokat is kell betartani, még ha nem is veszik figyelembe a gyerekek sajátosságait, otthon akkor is lehet kompenzálni! Túl beszabályzott az iskolai lét? Legyen otthon szabad a gyerek: tölthesse akkor és azzal a szabadidejét, amivel szeretné. Gondolkodás nélkül követni kell a tanár által mondottakat? Legyen otthon példa más rendszerre is: kérdezzük meg a gyerektől, egy bizonyos helyzetben ő mit csinálna, hogyan oldaná meg. Mi a véleménye róla. Nem értek egyet a központi iskolai követelményekkel? Szerintem nyugodtan el lehet mondani a gyereknek, hogy nem értek egyet vele, szerintem ez így nem jó, de sajnos meg kell csinálni, mert ez is hozzátartozik az iskolához.

Fontos, hogy ne egy minden és mindenki ellen lázadó gyereket faragjunk a csemeténkből (kamaszként ezt tök egyedül is el fogja érni), de a kritikus gondolkodás elsajátítása szerintem elengedhetetlenül fontos. Igenis tudjon megkérdőjelezni dolgokat, átlátni helyzeteket, tudni, hogy csak azért, mert egy rendszerben van, az még nem biztos, hogy jó. És hogy nem érdemes fejjel menni a falnak, de jó megkeresni a lehetőségeket, több szemszögből megvizsgálni a dolgokat. Persze minél nagyobb a gyerek, annál könnyebben lehet ezt vele megbeszélni. De azt már a kisebbek is nagyon jól érzik (vagy talán ők érzik csak igazán), hogy még ha az iskolai környezet nem is a legjobb, otthon úgy fogadják el őt, amilyen. Legalább otthon valóban, igazán önmaga lehet. És nem kell mindenáron szót fogadnia 🙂

írta: Hanula Erika

illusztráció: Laura Hughes