Egy zseniális könyvet olvastam, a címe: Playful Parenting. Már idéztem belőle nektek egy fejezetet, ami arról szól, hogy a gyerekek általában azért rosszalkodnak, hisztiznek, nyafiznak, versengenek, háborúznak, stb. merthogy az ún. szeretet bögréjük ki van merülve. Ha a fenti problémákat kezelni akarjuk, a legfontosabb dolog, amit szülőként tehetünk, hogy újra feltöltjük ezt a bizonyos bögrét. A miértekről és hogyanokról ebben a cikkben részletesen olvashattok.
Megint a szeretet bögréről szeretnék írni, de most nem a gyerekekéről, hanem a szülőkéről. Merthogy az is ki tud ám ürülni. Hű, de még mennyire!! Ahhoz pedig, hogy fel tudjuk tölteni a gyerekeink kiüresedett bögréjét először a sajátunkat kell feltölteni.
Igen ám, de hogyan?
Ami a gyerekeknek a játék, az a felnőtteknek a beszéd. A gyerekek a játékkal “mondják el”, mi zajlik bennük, a felnőttek ugyanezt őszinte beszélgetés által teszik meg. Őszinte, azaz nem elhallgatva olyan dolgokat, amiket esetleg szégyellnivalónak, önzőnek vagy negatívnak tartunk. Ugye ti is éreztétek már, hogy milyen jó az, amikor kiönthetitek mindazt, ami a szíveteket nyomja? Amikor elpanaszkodhatjátok, hogy milyen nehéznek érzitek néha a szülőséget, mintha üres kosárral mernétek a vizet. (Persze nem az, de ki ne érezte volna már így?!). Olyan jó, ha elmondhatja az ember valakinek, hogy mennyi időt és energiát emészt fel a család, és bizony van, hogy nem érzi a hálát vagy, hogy ezt bárki is értékelné. Ha az ember mindezt úgy adhatja ki magából, hogy ezért nem ítélik meg, nem oktatják ki és nem mondják meg, mit kéne másként, jobban csinálni, egyszerűen csak elmondhatja a gondolatait – az olyan, mintha egy óriási tehertől szabadulna meg. (Nem hiába tartja a vallás a gyónást megtisztulásnak).
Őszintén? Szerintem sok szülő azért olyan feszült és fáradt, mert rengeteg ki nem mondott aggodalmat, sértettséget, szégyent, attól való félszt, hogy ő nem elég jó szülő, tehetetlenséget, stb. hordoz magában. Nem rakta le a terheit, és nyomasztja a súlya. Csakhogy ennek nem csak ő, de a gyerek is látja a kárát…
Tehát az egyik legegyszerűbb módja a saját szeretet bögrénk feltöltésének, ha találunk valakit, akinek kiönthetjük a szívünket – ítélkezés nélkül. Ez lehet a házastárs, egy barátnő, vagy egy szülőtárs is. Ez utóbbi azért szerencsés, mert egy másik anyuka tényleg átérzi, milyen is ötször felkelni egy éjszaka a gyerekhez, majd másnap úgy kezdeni a napot, hogy a család észre se vegye, hogy az anya kb. fele annyit aludt, mint a többiek.
Ha abban a helyzetben vagyunk, hogy egy barátnő, barát, szülőtárs nekünk önti ki a szívét figyeljünk rá, hogy
- ne vágjunk a szavába
- ne oktassunk ki
- ne adjunk tanácsot
- ne ítélkezzünk
- legyünk figyelmesek, türelmesek, megértőek
- és ne vegyük át a szót, rákontrázva, hogy a mi esetünkben ez így meg így van.
Lehet, hogy legközelebb ez a barátnő fogja meghallgatni a mi bajainkat, akkor pedig ugyanezeket a dolgokat elvárhatjuk tőle.
Érdekes, hogy amikor a felnőttek nyíltan és őszintén beszélnek, sokszor gátak szakadnak fel, sírás és mélyen eltemetett dolgok is előjöhetnek. Néha még a hiszti felnőtt verziója is. A jó hallgatóság ekkor sem avatkozik közbe, egyszerűen csak hagyja, hogy ha kiszabadult a szellem a palackból, az érzelmek maradéktalanul kiürülhessenek. Még ha ez zavaró vagy zavarba ejtő is, ne próbáljuk meg rövidre zárni a dolgot egy “Ugyan már, majd rendbe jön minden. Gyere, menjünk el meginni egy kávét” mondattal.
Ha egy jó beszélgetéssel kiürítettük a sok negatív gondolatot és terhet a lelkünkből, próbáljuk meg valami értékesebbel feltölteni. Azaz csináljunk olyan dolgokat, ami energiával tölt el bennünket: egy hobbi, egy jó könyv, torna, alvás, bármi, ami nekünk energiát ad. Nagyon fontos, hogy a saját szeretet bögrénk fel legyen töltve, mert üres bögréből nem tudunk tölteni a gyerekünk üresedő bögréjébe!!
Felnőttként mi ezt tudatosan tudjuk kezelni (legalábbis tudnunk kellene), egy gyerek még nem tudja. Viszont a módszert elsajátíthatja, ha jó példát lát maga előtt.
írta: Hanula Erika
