IMG_8421A minap azon tűnődtem, a gyerekek még mennyire rugalmasak, még nem rontja meg őket a sok külső hatás, elvárás. Olyan tiszták és őszinték tudnak lenni, hogy sokszor inkább nekünk, felnőtteknek kéne tanulnunk tőlük, mint fordítva.

Egy régebbi bejegyzésben már írtam róla, hogy mire tanítottak már meg a gyerekeim, de azóta annyi új dolog jutott eszembe, hogy most muszáj volt csokorba gyűjtenem az új gondolatokat. Tudom, néha úgy hangoznak ezek a mondatok, mint valami elcsépelt buddhista szöveg, de hát a gyerekek tényleg kis Buddhák!  Minden mondathoz egy-egy kis regényt tudnék írni, miért pont ezt kéne megtanulnom, mikor és hogyan is láttam őket ilyen helyzetben. De azt gondolom, mindannyian tudtok hozni a saját gyerekeitek életéből példákat rá.

És abban is biztos vagyok, hogy a sor végeláthatatlanul folytatható lenne kinek-kinek a saját sorsa, személyiségfejlődése tükrében.

Tehát az én listám: 

1. Tudj örülni apróságoknak is!

2. Öleld meg azt, akit szeretsz!

3. Élj a mának, a percnek, a pillanatnak!

4. Élvezd, bármilyen is az időjárás!

20121217 - Dövi a ködben

5. Ne félj a hótól, esőtől – hagyd, hogy végigfolyjon az arcodon!

6. Még ha akadályokba is ütközöl, próbálkozz tovább!

7. Küzdj azért, amiben hiszel!

8. Éld meg, mutasd ki az érzelmeidet – legyenek azok bármilyenek is!

20110806 - biciklizés, séta2

9. Mond meg annak, akit szeretsz, hogy szereted! És ne csak egyszer.

10. Álmodozni jó.

11. A legemlékezetesebb dolgok az életben az együtt töltött pillanatok.

12. Néha a spontán dolgok a legjobbak – légy nyitott rájuk!

13. Ettől függetlenül a korlátok, határok hasznosak. Tartsd be őket!

14. Hozd ki a legtöbbet az adott helyzetből!

15. Ne félj kimondani, ami szívedet nyomja!

16. Nem baj, ha nem tökéletes a hangod, énekelj, dúdolj, dalolászz, mert az jó!

17. Nem baj, ha nem tudsz rajzolni, festeni, verset írni légy kreatív, alkoss a saját kedvtelésedre!

20120923 - Kreatív rajzolás megint3

18. Figyelj meg másokat – embereket, helyzeteket egyaránt!

19. Soha ne félj valami újat kipróbálni!

20. Oszd meg az örömödet másokkal!

21. Néha nagyon jó egyedül lenni, ne félj tőle!

22. Soha nem vagy túl öreg a játékhoz.

23. Tudj megbocsátani és továbblépni.

24. Csúfolódással, az egymás háta mögötti kibeszéléssel nem mész semmire.

25. Még ha este nem is érzed magad fáradtnak, időben feküdj le!

26. Minden este adj jóéjt puszit a szeretteidnek!

27. Arra koncentrálj, amit meg tudsz csinálni, ne arra, amit nem!

28. Tudj belemerülni az elfoglaltságaidba!

29. Nézz az emberek szemébe, ha beszélsz velük!

30. Mondd, hogy “kérem” és “köszönöm”!

31. Enni jó.

20120801 - Viktorral a Várban

32. Minden napod tiszta lappal induljon!

33. Tiszteld az idősebbeket!

34. Vannak napok, amikor egész nap lelkiismeret-furdalás nélkül pizsamában lehetsz.

35. Figyelj a testedre, az nem hazudik neked!

36. Járj sokat mezítláb – a Föld rengeteg energiát nyújt!

37. Légy kíváncsi a természetre, tudj rácsodálkozni a legkisebb bogárra, virágra is!

38. Mozogni jó, mozogni buli, mozogni élvezetes – találd meg azt a mozgásformát, ami neked is ezt nyújtja!

39. Olvass minden nap!

40. Higgy a mesékben, a csodában!

+ 1. Fogadd el és szeresd a tested!

írta: Hanula Erika