1098247_angry_girlVannak napok, amikor úgy tűnik, bármennyire is szeretnék jó anya lenni és jó kapcsolatot kiépíteni/tartani a gyerekeimmel, ez sehogy sem jön össze. Legalábbis úgy tűnik, minden összeesküszik ellenem.

Fáradt és ingerlékeny vagyok – ennek kismillió oka lehet: kialvatlanság (kisgyerekeséknél ez nem ritka…), betegség, stressz, határidős munka, menzesz, stb, stb, stb.

Úgy tűnik, a gyerekek is bal lábbal keltek fel – legalábbis az egyik, mert mindenért piszkálja a másikat, és mindenért sír, nyűgös, nyafog.

Hiába tudom, milyen szuper dolgokat lehetne együtt játszani a gyerekekkel, nincs lelki erőm hozzá, hogy játszak velük. Vagy ha mégis összekaparom valahonnan, akkor is csak az újra és újra felbukkanó konfliktushelyzeteket kezelem. Híre-hamva sincs a vidám, felhőtlen együttlétnek.

Már megint kiabáltam velük, pedig tudom, hogy nem kellett volna.

És ekkorának érzem magam. 

Rossz anya vagyok…

No, ekkor kell erőt vennem magamon (egy anya mindig tud még valhonnan egy kis extra erőt előhúzni…) és emlékeztetnem kell magamat, hogy

  1. nem vagyok egyedül a probémámmal, mert a legtökéletesebbnek kikiáltott anyáknál is előfordulnak néha ilyen napok.
  2. kellenek az árnyékos napok is, hogy máskor értékelni tudjuk a napfényes szürke hétköznapokat.
  3. nem az egy-egy ilyen nap hangulatából kell messzemenő következtetéseket levonni arról, hogy milyen anya vagyok. Jó anya vagyok, akinek vannak néha rossz napjai.
  4. jól az eszembe kell vésnem, milyen az, amikor így érzek, hogy ha majdan azt tapasztalom a gyereke(i)mnél (vagy akár a férjemnél), hogy nyűgös-morcos, tartsam tiszteletben a hangulatát és ne piszkáljam őt. Majd kialussza a rossz kedvét 🙂
  5. el kell magyaráznom a gyerekeimnek, hogy ezért és ezért vagyok ilyen kedvemben, de ettől őket még ugyanúgy nagyon szeretem őket, és remélem, másnapra kialszom a bajomat és ismét vidám leszek. Legalábbis igyekezni fogok. Ha látják, hogy meg tudom fogalmazni az érzéseimet, remélhetőleg ők is így fognak tenni majd.

írta: Hanula Erika