Emlékszem, mielőtt az első gyerekem megszületett volna rengeteg kétely és tanácstalanság volt bennem, hogy hogyan is kell egy pici babával foglalkozni, nevelgetni, etetni, stb. Aztán persze belejöttem. Aztán röpke két év múlva, a második gyerekemmel áldott állapotban, ismét csak kételyek kezdtek el gyötörni, hogy hogy is fogom tudni kezelni a helyzetet: egy kicsi meg egy pici gyerekkel otthon. Aztán persze ebbe is belejöttem.

Most, három gyerekkel a fedélzeten, úgy gondolom, meg tudom osztani veletek azokat a személyes tapasztalatokat, amelyek esetleg számotokra is hasznosak lehetnek, ha útban van a kistestvér.

Tehát, mi a teendő, ha, kedves Anyuka, pocakos vagy a kistesóval, vagy már meg is született és otthon van a kisbaba és a nagytesó(k).

1. Mélyen meg vagyok győződve róla, hogy már a legkisebb gyerekeknek is el lehet magyarázni, miért növekszik anya hasa. Igen, azt is, hogy került oda a kisbaba, mert ez roppant érdekes a gyerekeknek és kb. annyira tarják cikinek, mint azt, hogyan lesz a hernyóból lepke. Semennyire. Csak mi, felnőttek érezzük kellemetlenül magunkat a téma kapcsán, pedig nagyon jó a gyerekekkel tabuk nélkül, nyíltan beszélni a születés csodájáról! Persze gyereknyelven, de semmit nem eltitkolva.

Szóval ha a gyerekeket egészen a poci növekedésétől fogva bevonjuk a leendő kistestvérről való beszélgetésbe, a vele való kapcsolódásba, elegendő ideje lesz a nagy(ok)nak is megszokni a gondolatot, hogy bővül a család. Igen, lehet a pocaklakónak együtt mesét olvasni, rakják csak rá a kezüket az anyuka hasára, ha mozog a pici, sőt a név kiválasztásába is bekapcsolódhatnak! Persze a szülő dönt, de ha meghallgatják a gyerekek véleményét, azzal azt éreztetjük velük, hogy igenis, fontos tagjai a családnak! (Nálunk pl. a nagyfiam annyira ragaszkodott egy névhez a kistestvére kapcsán, amit nem mi, a szülők választottunk, hogy végülis második keresztnévként megkapta a pici 🙂

2. Sok helyről hallottam és én magam is tapasztaltam, hogy a terhesség korai szakaszában, mielőtt még a gyereknek elmondták volna a szülők, hogy kistestvér érkezik, furcsa módon megváltozik a gyerek viselkedése. Mintha kifordulna önmagából, olyan dolgokat tesz, mint azelőtt soha. Nálunk pl. B. – élete legelejét leszámítva – mindig is magától aludt el este. Mikor terhes lettem G.-vel, egyszer csak felvette azt a szokását, hogy addig ott kellett lennem az ágya mellett, amíg el nem aludt.

Én hiszem azt, hogy a gyerekek még látnak olyan dolgokat, amiket mi nem. B. is “látta” (vagy nem is kell idézőjel?!), hogy van valaki, aki közlebb van a szívemhez, mint ő. Fizikailag is…

Nekem erre az volt a megoldásom, hogy elfogadtam, hogy B. így érez, és megpróbáltam annyi szeretet és törődést “önteni rá”, amennyire csak tudtam. Hogy érezze, ő is nagyon fontos számomra, semmit nem változik a szeretet mértéke attól, hogy van még valaki, akit a szívem alatt hordok. És igen, ottmaradtam az ágyánál, amíg el nem aludt. Nem féletm, hogy rossz szokást fog ezáltal felvenni, amiről nem tudom majd leszoktatni. Ha jól emlékszem kb. 2 hétig tartott a dolog, és miután megnyugodott a kis lelke, visszaállt minden a régi kerékvágásba.

3. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülést magát pozitívan állítsuk be a gyerekeknek. Még ha nem is maradt meg jó élmény az előző szülés(ek)ről, legalább maradjunk semlegesek a témát illetően. Gondoljatok csak bele: a gyereknek az anyukája a világ közepe. Ha azt hallja, hogy egy új valaki megkínozza az ő imádott anyukáját vagy fájdalmat okoz neki, teljesen logikus lépés a gyerek részéről, hogy ellenszenvvel fog viseltetni az új jövevény iránt…

4. Oké, otthon van a kisbaba, jobb esetben szeretgetné a nagytesó. Szerintem fontos, hogy hagyjuk, hogy szeretgesse. Persze el kell magyarázni neki, hogy mekkora erővel, és hogyan, hol lehet megfogni és mit kell tartani, de igenis legyen testkontakt! Nekünk van egy nagy babzsákfotelünk, abba beleültettem a nagyesókat és a kórházból való hazaérkezésünk napján már megengedtem nekik, hogy ott ölbe vehessék a kicsit. És roppant büszkék voltak rá!! 🙂 Persze a testkontakt lehet más is: pelenkázásnál való segítkezés, fürdetéskor kis ronggya lemosni a babát, együtt énekelni altatót vagy megsimogatni. Ezzel a pici is szokja a nagytesó közelségét, és a nagy sem érzi úgy, hogy mellőzve lenne.

5. Mindig fogadjuk el, hogy érez a nagy testvér a kicsi iránt!!! Nem kell feltétlen  helyeselni, meg lehet neki magyarázni, hogy bizony nem lehet visszavinni a kórházba a babát, bármennyire is szeretné, de fogadjuk el, hogy milyen  érzéseket vált ki belőle ez a helyzet. Gondoljunk csak bele, milyen nehéz lehet neki az új felállást elfogadni! Tehát, ha azt mondja, utálja a tesóját, nem kell neki vagy bármi más módon nemtetszését nyilvánítja ki, mondjuk azt pl, hogy “Értem. Most nem jó neked, hogy nem csak veled foglalkozom, ezért mérges vagy. De ha tisztába tettem az testvéredet, veled fogok játszani, oké? Kitalálod addig, mit szeretnél velem játszani?” De ez ne csak üres ígéret legyen, tényleg játszunk vele a tisztába tétel után. És MINDIG szeretgessük meg!

6. Tiltólistás mondatok:

“Szeretned kell a testvéredet!”

“Legyetek jó testvérek!”

“Nem szabad mérgesnek lenned a testvéredre!”

“Te már nagy vagy, ne viselkedj így!”

“Mit fognak szólni, hogy így viselkedsz a testvéreddel?!”

7. Érdekes módon, amikor a harmadik fiam született, akkor is az első gyerekem sínylette meg a legjobban. (Talán mert újra élte a trónfosztást, a középső meg sosem élte meg? Ki tudja…) Mindenesetre, ekkor B. már nagyobb (5 éves) azaz fifikásabb is volt, elkezdett játszmázni. WC mizéria. Nem bepisilés, de a kakilás nagyon fájt neki. Első körben persze a fiziológiai okait vizsgáltam, de miután tudtam, hogy elég rostot eszik, eleget iszik és semmilyen emésztési betegsége nincs, rájöttem, hogy a figyelmemet akarja. Mert ha a gyereknek fáj valami, egy anya ösztönösen ugrik, simogat, figyel, puszilgat… A gyerek fejében meg kigyulladt a lámpa, hogy csak fájlalni kell a pocakját, anya máris teljes figyelemmel fordul felé. Feltételezem, ugyanez lehet a motiváció a bepisilésnél (“anya átöltöztet, felmos, feltakarít, körülöttem van”), az éjszakai keléseknél, ill. más egyéb akcióknál.

Fontos még megjegyeznem, hogy nem közvetlen a kistestvér születése után kezdte, hanem kb. 4-5 hónappal később, amikor a pici már nem aludt annyit napközben, azaz több időre rabolt el engem a nagyoktól!

Miután tisztáztam magamban a helyzetet, megpróbáltam “eltávolodni” a WC-től, azaz más időben és helyen megadni a gyerekemnek az osztatlan figyelmet, hogy ne a fürdőszoba legyen a szeretgetés, összebújás szintere. Nálunk ez úgy zajlott, hogy miután a két kisebb gyerkőcöt lefektettem este, B. még fenn maradhatott velem/velünk 10-20 percet. Ilyenkor összebújtunk a paplan alatt, beszélgettünk, mesét olvastunk, nevetgéltünk. Töltődtünk egymásból. 🙂

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy egyik napról a másikra eltűnt a székrekedéses műsor, de miután a WC-n hagytam, hogy egyedül “dolgozzon”, de mielőtt becsuktam volna az ajtót emlékeztettem rá, milyen jó lesz nekünk este, pár hét alatt teljesen megoldódott a probléma.

8. Hagyjuk, hogy a nagytesó “lemenjen babába”! Bizony, sokszor előfordul, hogy a nagy testvér megpróbál úgy viselkedni, mint a kicsi – gügyög, kéri, hogy megetessük, pelenkát kér, stb. Ez is mind-mind annak a jele, hogy olyan és annyi figyelmet akar anyától, mint az a másik valaki, aki gügyög, akit etetnek, aki pelenkás… Én soha nem szóltam rá a nagyokra, hogy ne csinálják ezt, hagytam, hogy kijöjjön belőlük ez a fajta feszültség. Igen, bizony volt, hogy játékból bepelenkáztam a nagyokat is, végül is otthon voltunk, senki nem tudott róla (csak most a fél világ az interneten – bocs, fiúk…:). Nem hiszem, hogy azzal, ha egyszer-egyszer kielégítjük az ilyenfajta kívánságukat elkényeztetnénk, vagy rossz szokásokra buzdítanánk. Egyszerűen kipróbálhatnak valami (ártatlan) dolgot, megnyugszanak, és látják, hogy anya/apa továbbra is ugyanúgy szeretik őket.

9. Egy másik ártatlan módja a feszültség levezetésének, ha ki tudják magukból játszani. Akár fiú, akár lány a nagy testvér, hagyjuk, hogy annyi papás-mamásat játsszon, amennyi csak jól esik neki. Hogy azt játssza, kisbabája van. Vagy épp ő a cicamama és vigyáz a kicsinyére. Esetleg fürdeti, eteti a “gyerekét”. Nálunk a mai napig sokat játszanak a fiúk “anyukásat”, ahogy ők hívják, aminek nagyon örülök. Őket nem igazán kellett biztatni erre, de ha szülőként veszünk a nagy testvérnek egy-egy babát vagy babaházat, azzal ösztönözhetjük őket erre. (Kedves fiús anyukák, szerencsére vannak egészen semleges babaházak ill. babacuccok is nem csak a rózsaszín fidres-fodros verzió létezik 🙂

10. Vannak olyan mesekönyvek, ill. gyerekeknek írt könyvek amelyek direkt ezzel a témával foglalkoznak. Ilyen pl. Alona Frankeltől az Elefántkönyv-Kiselefánt születik vagy a Liane Schneider és Eva-Wenzel Bürger tollából a Bori és a kistestvér. Jó, ha ezeket a történeteket sokat olvassuk a testvér születése előtt és után ill. ez jó alkalom lehet arra, hogy beszélgessünk a témáról, a gyerkőc elmondhassa a félelmeit, gondolatait.

Őszintén szólva én nem nagyon olvastam a gyerekeimmel ilyen témájú könyveket (csak spontán beszélgettünk a babaszületésről), de ha nektek van valami jó tapasztalatotok, ismertek valamilyen hasznos, kedves testvér-születik témájú könyvet, megköszönném, ha megosztanátok velünk az alábbiakban a megjegyzések között.

írta: Hanula Erika