DSCF8230Akinek több gyereke van, az biztosan tudja, milyen az, amikor a testvérek nyúzzák egymást. Piszkálják egymást. Marakodnak. Veszekednek. Verekednek, cukkolják egymást, kiközösítik a másikat. És még folytathatnám…

Jobb esetben azt is ismerik, milyen az, amikor a legnagyobb egyetértésben játszanak vagy épp a közös cél elérése érdekében szövetkeznek egymással.

A testvérháború-testvérbéke cikkekben pont ahhoz szeretnénk segítséget nyújtani, hogy ez utóbbi többször forduljon elő, az előbbi pedig minél kevesebbszer.

Első körben muszáj leszögezni: nem baj, ha néha veszekszenek a testvérek. Még ha ezt hevesen is fejezik ki egymás felé...Borzasztó fontos szabályokat tanulnak így a társadalmi együttélésről! Megtanulnak osztozkodni, kérni, várni a saját igény kielégítésére, normálisan kommunikálni, azt ha valami nem tetszik és egyáltalán tekintetbe venni, hogy más érző/élőlény is van a környezetében. 

Ami pedig nagyon fontos, (jobb esetben) mindezt szerető, óvó környezetben tanulhatják meg!!

Nem az iskolában a nagyobb diákok adnak két sallert, hogy “Öcsi, ne vedd el csak úgy se szó-se beszéd azt, ami neked kell”, hanem anya/apa ölbe veszi, megsimogatja és elmagyarázza, hogyan kell elkérni egy játékot úgy, hogy azt meg is kapja.

No, ennyi bevezető után lássuk milyen gyakorlati tanácsokat lehet testvér témakörben adni:

1. Szülőként/nevelőként próbáld meg a testvérek közti rivalizálást csökkenteni! 

Ennek legjobb módja, hogy ne hasonlítgasd össze a testvéreket!! Persze, ez nagyon egyértelműnek tűnhet, de olyan könnyű belecsúszni, hogy az ember mégis ezt tegye… A hasonlítgatással nem csak az a baj, hogy a “rossz” gyerek még rosszabbnak érzi magát (és zsigerből támadni fog), hanem, hogy a “jó” gyerekben fensőbbségi érzés alakulhat ki. Így aztán az összhangnak, az együttműködésnek még az esélyét sem adjuk meg.

Tehát, ahelyett, hogy azt mondanánk “Nézd, Gézuka már megmosta a fogát szép rendesen, te miért nem bírod megmosni?”, csak azt kommentáljuk, amit látunk: “Még nem mostad meg a fogad. Így később tudjuk kezdeni az esti mesét, lehet, hogy nem is tudok annyit olvasni.”

(Egyébként ez az összehasonlítgatósdi nem csak a testvér témára igaz. Ó, hányszor hallom anyukáktól játszótéren, strandon, itt-ott, hogy “Nézd, az a kisfiú milyen szépen meg tudja már enni az almát, nem kell neki fölvágni, mint neked. Te miért nem tudod így enni?”. Nos, ha én kisgyerek lennék, nem biztos, hogy nagyon motiválna, hogy csak azért egyem szebben az almát, mert a játszótéren valami hasonszőrű kisgyerek úgy eszi…)

 2. Mindannyian különbözőek vagyunk, a gyerekeink is azok, hát kezeld őket különbözőképpen!

Bizony, nem ugyanolyan bánásmódot igényelnek a gyerekek! Ez nem jelenti azt, hogy az egyiket vagy a másikat jobban szeretnéd. Sőt! Pont a legjobb módon szereted őket: a maguk egyéniségét, egyediségét és különlegességét figyelembe véve! Azért, mert olyanok, amilyenek.

Egy személyes példa: a fiaim összevesznek valamin, leülünk, megbeszéljük, tisztázzuk a dolgot, megszeretgetem őket, puszi-puszi, mindenki mehet a maga dolgára. (Ezt a módszert egyébként itt bővebben kifejtem.) A nagyfiam fejét és lelkét biztosan háromszor meg kell még szeretgetni, hogy visszanyerje a lelki békéjét. Ez nem jelenti azt, hogy az öccsét kevésbé szeretném, csak azt, hogy B. érzékenyebb, ennyi törődést kíván tőlem. G. pedig lazább, könnyebben visszabillen az egyensúlyi állapotba. És mindkettőt úgy szeretem, amilyen, elfogadom őket ilyennek!

A folytatás itt olvasható.

írta: Hanula Erika