Mennyi titkot rejt még magában ez a manapság divatos, az oktatásban mégis kevéssé használatos terület? Ennek eredtem nyomába és dolgoztam ki egy foglalkoztató füzetet, gyerekek és szüleik örömére egyaránt.

Akinek éppen ovis, netalán nagycsoportos korú gyereke van, az tapasztalhatja, hogy manapság igen sok felmérésnek, tesztnek esnek alá a gyerekek abból a célból hogy felmérjék tanulási részképességeiket és ha elmaradást találnak valamilyen területen, fejlesztést javasolnak. Nevelési Tanácsadóban dolgozva, 16 éve minden ősszel én is azzal kezdem a tanévet hogy az összes nagycsoportos korú gyerekkel találkozom, aki hozzánk tartozik (kollégámmal együtt évente kb. 300 szűrővizsgálatot végzünk csak ebben az időszakban). A tanulási részképességek gyűjtőfogalom, azon képességek tartoznak ide amelyek leginkább szükségesek az írás, az olvasás és a számolás elsajátításához: térbeli és síkbeli tájékozódás, irányok differenciálása, szem-kéz koordináció, vizuális differenciálás, vizuális emlékezet, figyelemkoncentráció, alak-háttér megkülönböztetés, és még sorolhatnám hosszan, hogy mennyi minden tartozik ide. Legnagyobb elmaradásaik a rajzkészség és a vizuális percepció területein vannak a gyerekeknek.

Szinte természetesnek vesszük már, hogy a most óvodás, kisiskolás generáció már egyáltalán nem szeret és nem is tud rajzolni, újabbnál újabb ötletekkel kell előállni az óvónéniknek, hogy a gyerekeket asztalhoz vonzzák és ott valamiféle alkotó tevékenységbe vonják a gyerekeket. De a gyerekek már leülni és figyelni sem nagyon akarnak. Mivel négy gyerekem van és „Kerekítő”-foglalkozásvezető is vagyok, jól látom hogy ezek a gondok már a bölcsőben elkezdődnek, de már bölcsőt sem használunk. A mai gyerekek nem mennek át azon a természetes fejlődési folyamaton amit a a mondókák, ölbeli játékok, élethelyzetek nyújtanak lehetőségként. Nem ismerik a saját testrészeiket (sokszor még 3. osztályban sem!), ezért nem tudnak „magukból kiindulni”. Honnan is tudhatnák merre van a jobbra és a balra?

 Ez nagyon szomorú tény, de a biztató a dologban az, hogy most is, mint oly sokszor, a kezünkben a megoldás! Szülőként rengeteget tehetünk azért, hogy ezen a téren is segítsük a gyerekeinket: biztosítsuk számukra a természetes fejlődéshez szükséges környezetet! Egészen pici kortól kezdve vegyük őket ölbe, szeretgessük, babusgassuk és beszéljünk hozzájuk. Lehet, hogy számunkra bagatell ezerszer elismételni a testrészeket egy-egy fürdetéskor, de egy kisgyerek honnan máshonnan tanulná meg? A későbbiekben aztán rajzoljunk, fessünk, gyurmázzunk, dagonyázzunk, építkezzünk, beszélgessünk sokat-sokat együtt a gyerekekkel!

Bár sokunknak ezek a dolgok természetesen jönnek, sajnos szép számmal vannak azok a szülők is, akiknek nincs idejük, energiájuk vagy egyszerűen csak jó példa előttük ahhoz, hogy ilyen formán  foglalkozzanak a gyerkőcükkel. Ezek a gondolatok vezéreltek amikor megrajzoltam a kis füzetemet. Talán egy kicsit hozzátehetek a gyerekek esztétikai érzékének fejlődéséhez, bővülhetnek képi emlékeik a sajátunknak mondott kultúráról, és hiszek ezeknek a mintáknak az önmagukban is gyógyító-varázserejű hatásában, az hogy még a részképességeik is fejlődhetnek ezáltal: már hab a tortán.

 Évekkel ezelőtt még csak jutalomként osztogattam ezeknek a mintáknak a kicsinyített változatait, matrica helyett, később színezőket alkottam belőlük, majd szép lassan rájöttem, hogy mennyi lehetőséget rejtenek magukban, eljutottam egészen odáig, hogy egy hagyományos foglalkoztató-könyv feladattípusait végig lehet rajzolni, helyettesíteni ezekkel a motívumokkal. Érdekes tapasztalat volt, hogy a legtöbb gyerek egzotikumként tekintett ezekre a felnőtt szemmel gyönyörű de a mai gyerekek rajzfilmcsatornán edzett vizualitásának kissé avítt rajzokra. Szívesen és elmélyülten dolgoztak rajtuk, igazolva számomra azt hogy ezek a minták valóban „varázserejűek”. A legtöbb rajzomat Huszka József: A turáni ornamentika története című, 1929-ben kiadott könyv alapján készítettem. Ez azért vált be mert rengeteg fiús mintát is találtam benne: szíjvégek, tarsolylemezek mintái, így a fiúknak nem feltétlenül kell matyó-hímzést színezgetni ha nem akarnak.

 Talán egy jó példa amit teremtettem, de divatosnak is mondhatom, hisz virágkorát éli a magyar díszítőmotívum használata. Itt az ideje, hogy ne csak pólókon, fülbevalókon és táskákon lássunk ezekből a gyönyörű mintákból, hanem fejlesztő-foglalkozásokon és óvodai foglalkozásokon is, vagy az otthonokban, a hűtőre kirakva, mert olyan szépen sikerült.

A füzet a törökszentmiklósi művelődési ház kiadásában jelent meg, készül a folytatás, ami már hosszabb lélegzetű lesz. A cikk végén találhattok néhány rajzot mutatóba a füzetből. Jó szórakozást hozzá!

Mivel az lenne a cél, hogy minél szélesebb körben a gyerekek és pedagógusok kezébe kerüljenek az ilyen füzetek, szívesen vennék bármilyen segítséget a kiadásuk tekintetében.

                                                                                                                             írta: Molnár Borbála

És a letölthető lapok: