örökbefogadásÜl előttem. Kicsit gyűrött zokniban, kicsit banános pólóban.  A kisautó kerekét pörgeti, elmélyülten.  Én meg még mindig nem értem, hogy lehet valakit ennyire szeretni. Könnybe lábad a szemem. Rám néz. Hangosan kacag. Megremeg a szívem, mert tudom, neki én és az apukája vagyunk a világ. A biztonság, az állandóság, a kiszámíthatóság, a bohóckodás, a gondoskodás, a reggel és az este. Néha az éjszaka is. Szeretem.

Elgondolkodom, hogy ha ilyen érzéseket vagyok képes megélni, hogy lehet az örökbefogadás szinte tabu téma ma, 2013-ban, Magyarországon…? Hogy lehet, hogy vannak, akik szinte sajnálják az örökbefogadó párokat, a „Szép, szép, de…” kezdetű mondatoknak a végét jelentőségteljesen elharapják,  az „igazi” anyukáról kérdezősködnek, és, hogy nem fáj-e, hogy nincs „saját” gyerek…

Pedig, amikor életünkbe társat választunk, vagy olykor családunk helyett családunkként szeretjük barátainkat, a legkevésbé sem a DNS láncuk miatt választjuk Őket. Hanem azért az egyszeri és megismételhetetlen csodáért, amit az adott EMBER jelent…

Mint minden szülő-gyermek kapcsolat, a miénk is ugyanarról szól. Az egymáshoz vezető út talán más, nem jobb, vagy rosszabb, csak más. De miután ott szuszog a babaillatú szobában, mindez elfelejtődik. Te vagy, Ő van, TI vagytok. És az a tudat, hogy kiválasztott vagy, olyan valaki, akire rá mertek bízni egy ÉLETET. Az utat egymáshoz nem Ti szabtátok meg. De ebben sem sajnálnivaló nincsen, sem lenéznivaló, pláne nem titkolnivaló. Mégis, sokan kérdezni sem mernek, inkább tapintatosan úgy tesznek, mintha meg sem hallanák, amit mondasz. És vannak, akik felszisszennek, hogy „jujj, de ugye nem mondjátok majd el neki?”

Pedig, minden embernek alapvető joga van múltjának megismeréséhez. Ahhoz, hogy ismerje gyökereit, ismerje és szembenézzen saját történetével. Én az őszinteségemmel, az elfogadásommal és a támogatásommal tudom Érte a legtöbbet tenni, és azért, hogy mire felnő, lelkében eggyé váljon a múlt és a jelen és egy olyan jövő, amely a megismerés biztos talajából táplálkozik.

És ezért is szeretném megtenni a lehető legtöbbet azért, hogy  ne legyen az örökbefogadás fiók mélyébe zárt titok, ne legyen tabu…

írta: Asztalos-Varga Csilla