1137876_part_of_the_shipVan egy kedves ismerősöm, akinek születésétől fogva szívbeteg a kislánya. Egy kívülálló valószínűleg nem venne észre rajta semmit, hiszen ugyanúgy jár iskolába, mint bárki más, vannak barátai, hobbijai, tervei, titkai, mint bármelyik másik tízéves gyereknek. Csakhogy ő műtéteken esik át, nagyon komoly 6-8 órás szívműtéteken. Nemrég ismét egy ilyen műtétet hajtottak végre rajta, és miután az anyukájával beszélgettem, azon gondolkodtam, hogy vajon mi, egészséges gyerek szülei belegondolunk-e, hogy milyen jó dolgunk van. Hogy milyen problémákkal küzdünk. Miközben libabőrös voltam belegondoltam, hogyha holnap az én gyerekemről derülne ki, hogy valami hasonló komoly egészségügyi problémája van (szeretném kihangsúlyozni, hogy nem halálos beteg), akkor vajon hova kerülnének a hangsúlyok a nevelés terén? Vajon tényleg ennyit zsörtölődnék amiatt, mert rendetlenül hagyják a fiúk a szobájukat?

Vajon azt látnák a gyerekeim rajtam, hogy mérges vagyok és néha még kiabálok is velük, mert nem hallják, ha már hatodszor szólok, hogy jöjjenek vacsorázni?

Vajon nem örülnék minden egyes percnek, amit velük tölthetek és csak élvezném, hogy vannak, hogy velük lehetek, hogy egyenletesen ver a kis szívük a mellkasukban?

Nem mosolyognék rájuk folyton csak azért mert léteznek?

Vajon nem ez lenne a normális hozzáállás a gyerekünkhöz?

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy rájuk hagynék mindent és nem tanítanám meg nekik a szükséges szociális készségeket, csak az egész mikéntje változna meg.

Amikor a média azt az üzenetet küldi felénk, hogy örüljünk, hogy van mit ennünk, mert Afrikában éheznek a gyerekek (ami persze igaz), valahogy az az érzésem, nem tudunk ezzel azonosulni. Sokunk szerencsére nem tapasztalta meg az igazi nélkülözést, amikor konkrétan nincs mit enni, ezért az afrikai példa olyan távolinak, megfoghatatlannak tűnik.

De beteg gyerekek élnek köztünk, csak épp nem biztos, hogy tudunk róla. Igen, a te gyereked óvodájában, iskolájában is! Gondolj bele, de úgy igazán gondolj bele, vedd le a szemed a képernyőről, nézz a semmibe és gondolj bele, milyen jó dolgod van, hogy egészséges a gyereked! És gondolod át azt is, hol vannak a hangsúlyok a szülő-gyerek viszonyotokban! Délután pedig, amikor elmész érte az iskolába, óvodába adj egy hatalmas puszit a fejére és ölelgesd meg, örülj neki, hogy Ő van, olyan amilyen és mindig emlékezz rá, mi a fontos a köztetek lévő kapcsolatban!

Szeretném még őszinte tiszteletemet kinyilvánítani azok előtt az orvosok, ápolók, szülők előtt, akik segítik és ott állnak ezek mögött a beteg csöppségek mögött. Ez a film róluk szól.

Mosolygós együttléteket!

írta: Hanula Erika