Azt hiszem, ez egy olyan kérdéskör, ami a legtöbb szülőnek felkelti az érdeklődését. Mert amilyen kényes a téma, annyira nem tudjuk, hogyan is nyúljunk hozzá. Mikor érdemes elmondani a gyereknek, mi is az a szex vagy hogyan születik a kisbaba? Van-e túl későn vagy épp túl korán? Mennyit ért meg belőle? És egyáltalán, hogyan fogalmazzam meg neki? Én mondjam el neki vagy az apja? Vagy nyomjak egy könyvet a kezébe? Vagy lesz majd úgyis iskolai szexuális felvilágosítás óra? Ezer kérdés és nincs rá egy tuti válasz (erre sem).

Az igaz, hogy nincs recept rá, de mások példájából talán lehet tanulni. Ezért elmondom, én hogyan fogtam hozzá, nálunk hogyan zajlott-zajlik ennek a témának az átbeszélése.

Először is azt gondolom, a gyerekeknek minden, az életben előforduló természetes dolgot (a születést, a halált, a szexet, a betegségeket, stb) el lehet mondani. Akár egészen kicsi korban is. De nagyon fontos, hogy az ő szintjének megfelelően! Úgy, hogy megértse a dolgot, de ne riassza vagy nyomassza. Nagyon keskeny mezsgye ez, de ha az ember jól ismeri a gyerekét, ügyesen tud lavírozni rajta.

Igen, nagyon fontos, hogy milyen szavakkal fogalmazzuk meg a mondandónkat, hogy mit és mennyit mondunk el neki, de ami még ennél is fontosabb, az a hogyan. Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy a kisgyerekek az ő érzékeny csápjaikkal leveszik a szülők ki nem mondott érzéseit is, akkor az, hogy milyen érzések vannak bennünk, szülőkben miközben a szexről beszélünk, szorosan fog kapcsolódni a gyerek lelkében is a szexhez. Ráadásul ezek az első benyomásai a témával kapcsolatban. Ha én, mint szülő zavarban vagyok és szégyenkezem, miközben a szexről beszélek, akkor az úgy csapódik le a gyerekben, hogy a szex szégyenletes. Ha dühös és frusztrált vagyok, akkor ezek az érzelmek fognak a gyerekben is a szexhez társulni. Ha természetesen tudok róla beszélni, akkor a gyerekben is a természetesség fogalma társul a szexhez. Persze mindez a tudatalattiban megy végbe, de az biztos, hogy jó mélyen és erősen rögzül. Igenis, mi szülők ültetjük el a gyerekünkben még zsenge “palánta” korában, hogy majdan a későbbi felnőtt életében milyen lesz a viszonya a szexhez, a saját nemiségéhez. (Persze ezen is (mint mindenen) sok munkával lehet változtatni a felnőtt, tudatos életben, de annyi mindent megspórolhatunk a gyerekünknek, ha jó alapokat kap.)

Persze, tudom én azt, hogy könnyű kijelenteni, beszélj természetesen a szexről, ne legyenek rossz vagy zavaró érzéseid közben. Na de gyakorlatban is alkalmazni! Mivel sok szülő a saját gyerekkorában nem kapott jó példát arról, hogyan jó a szexről beszélni, nincs mihez visszanyúlni. Tudom, mert tapasztalatból beszélek. Amikor először jött nálunk szóba valami kényesebb téma, bennem is önkéntelenül felbukkantak a “ciki” érzések, de tudatosan úgy döntöttem, én irányítom az érzéseimet, nem ők engem. És beszéltem. Minél többet, minél hosszabban, annál felszabadultabban tudtam beszélni róla. Nagyszerű érzés volt! Mintha egyben a saját korlátaimat is ledöntöttem volna! (Erre mondják azt, hogy a gyerek a legnagyobb tanítómester?)

Ha valakinek mégis nehezen megy “ellazulni”, fordulhat például gyerekkönyvekhez is, amelyek természetesen és könnyeden beszélnek a témáról. Ha közösen olvassátok, a közben kialakuló beszélgetés is folytatódhat a könyv lazább stílusában. (Néhány könyv a témában: Peti, Ida és Picuri, A sehány éves kislány, Csajológia – egy kicsit nagyobbaknak, Honnan jön a kisbaba)

Szóval, hogy egy kis konkrétumot is írjak a saját esetünkről. Én szerencsés voltam, mert a két nagy fiam 5 és 3 évesek voltak, amikor megszületett a kistestvérük. Így végigélték velem, hogy egyre nagyobb a pocakom, hogy rugdos benne a kisbaba aztán egyszer csak megint lapos a hasam viszont kint van már a kisöcsi. Ebbe a folyamatba szépen beleilleszkedett, hogy ha éppen rákérdeztek, vagy adódott az alkalom, elmeséltem nekik, hogyan “lesz kisbaba”. Elmeséltem, hogy apa fütyijében van a magocska egyik fele, anya hasában pedig a másik, ha pedig ez a kettő találkozik, akkor elkezd fejlődni a kisbaba. Kilenc hónapig anya hasában lakik, azt eszi és issza, amit az anyukája is, aztán ha már érzi, hogy eljött az idő, kibújik az anyuka punciján át. Első körben ennyi információ elég is volt nekik. Nem kérdeztek rá a technikai kérdésekre, amire még nincs is szükségük. Viszont a szülés-születés téma jobban érdekelte őket, úgyhogy sokat meséltem nekik a saját születősükről. Hogy milyen szép és varázslatos volt! Ez szintén fontos szerintem  – főleg a kislányok esetében -, hogy a szülés ne a gyötrelemhez és a kínok-kínjához kapcsolódjon nekik, hanem, hogy ez is egy természetes folyamat. Mondjuk nekem szép szülésélményeim vannak, így tényleg hitelesen tudtam szépet mesélni róla.

Természetesen az évek során egyéb kérdések is felmerültek, pl. mi az a menstruáció, mi az, hogy szűz, mi az, hogy buzi (hát igen, az iskolai folyosó jótékony hatása…). Ilyenkor mindig kedvesen, természetesen és lazán beszélgettünk. Sőt, ha az ember képes levetni a merev, felnőtt gondolkodását meghökkentő és sokszor humoros párbeszédek kerekedhetnek ki. Egy alkalommal például, amikor a menstruációról meséltem a fiúknak, hogy a meg nem termékenyített petesejt kifolyik a nő punciján keresztül, a nagy fiam elmerengve megszólalt: “Én sajnálom a szegény petesejtet…” Máskor pedig a középső fiam jelentette ki, hogy ő bizony látta már a Fekete-tengert. Amikor kedvesen de már többször mondtam neki, hogy azt nem láthatta, mert még nem voltunk ott, határozottan kijelentette, hogy márpedig amikor Apa 6 évesen ott járt, ő kinézett a fütyijéből (mert az egyik fele már akkor is ott lakott) és látott mindent. Majd’ megzabáltam!

Azt hiszem, a kulcs most is a szülők, azaz mi kezünkben van. Ha mi jóban vagyunk magunkkal, ha jó a szexuális életünk, ha ismerjük magunkat és a gyerekünket, akkor szexuálisan (is) egészséges gyerekeket nevelhetünk. 

Hajrá – csak lazán!

írta: Hanula Erika