Az utóbbi idők egyik legnagyobb felfedezése számomra az volt, amikor meg tudtam fogalmazni azt a nyilvánvaló tényt, hogy amire a figyelmemet irányítom, annak energiát áramoltatok. Nem kell ahhoz az ezoterikus tanokban szakértőnek lenni, hogy ezt az egyszerű összefüggést az ember megértse: ha az esti híradóban a borzalmakat nézem, befészkeli magát a gondolatvilágomba, hogy milyen nehéz is a mai világban élni, aztán lépten-nyomon olyan mondatok hagyják el a számat, hogy “Ennyi pénzből nem lehet megélni” meg “olyan szennyezett a környezetünk, hogy már nem is lehet normálisan étkezni”, stb. Amivel persze én magam nehezítem meg a saját életemet, felerősítve ezzel az eredeti negatív “híradós” energiát. (Na, ezért (s)em nézek én híradót). Ellenben, ha kedves, vidám, vállalkozókedvű emberekkel veszem körül magam – rájuk figyelek – előbb utóbb átragad rám is az ő életfelfogásuk, és elkezdek kipróbálni ezt-azt. Elkezdek fejlődni. Felerősítem az eredeti pozitív energiát, amihez még a sajátomat is hozzáteszem – hátha én is tudok ezáltal segíteni másokon. (Vajon miért is született meg a Csupa Szív Magazin?)
De ha ez ilyen pofonegyszerű, mármint, hogy amire a figyelmemet irányítom, azt az energiát kapom vissza, akkor miért nem él mindenki pozitívabban?
Mert nem vagyunk tudatosak.
Mert olyan könnyű belecsúszni a minket körülvevő negatív áramlatba.
Velem is épp a minap esett meg, hogy este azt vettem észre, szinte csak panasszal és morgolódással telt a napom. Pedig alapból nem vagyok ilyen.
Este aztán elgondolkodtam rajta, milyen nagyon fontos, hogy jobban figyeljek arra, hogyan reagálok dolgokra, azaz milyen energiát áramoltatok, merthogy a gyerekeim az érzékeny kis csápjaikkal olyan pontosan leveszik, mi az, amit én a figyelemmel táplálok.
Ha amiatt aggodalmaskodom, hogy nincs elég pénzem, a szűkölködés energiáját táplálom.
Ha amiatt zúgolódom, hogy milyen nehéz a mai gyerekek túlzsúfolt élete, ezt az energiát erősítem.
Ha azon igyekszem, hogy a megbántottságomnak bűnbakot keressek, ezt az energiát erősítem.
Ha azon kesergek, hogy sosem fogok megtanulni egy nyelvet/az autóvezetést/a főzést, stb, akkor ezt az energiát erősítem.
Ha amiatt vagyok csalódott, mert a gyerekeim nem figyelnek rám, vagy nem úgy viselkednek, ahogyan azt én szeretném, akkor ezt az energiát erősítem.
Ha amiatt gyötrődöm, hogy a gyerekem nem tanul elég jól, akkor ezt az energiát erősítem.
A gyerekeim pedig megtanulják, én mire irányítom a figyelmemet, mit tartok fontosnak, azaz milyen energiákat erősítek és szépen mindent átvesznek tőlem.
Mert a gyerekek igazi mesterei a viselkedésminták másolásának.
Ez pedig igenis az én felelősségem.
Akkor este elhatároztam, hogy azon túl nagyon fogok figyelni a reakciómra és a megnyilvánulásomra. Megvizsgálom, vajon ebből mit tanulnak a gyerekeim. Milyen energiát adok át nekik ezzel? Másnap minderre figyelni fogok. És az azt követő napon is. És aztán is.
Merthogy sokkal egyszerűbb úgy változni, hogy apró lépésekre bontom a nagy feladatot.
Megpróbálod te is velem?
írta: Hanula Erika
illusztráció: David Plunkert
