Személy szerint én imádom az érdekes emberekkel készült interjúkat. Pláne, ha a téma olyan, ami kifejezetten érdekel. Ez a helyzet McMenemy Márk Daddy Cool című könyvével is, amiben tíz igazi modern, vagány, cool férfi mesél arról, milyen érzés nekik apukaszerepben lenni. Ezek a magyar pasik eddig teljesen más arcukat mutatták meg a nagyközönségnek, de – miután elolvastam a könyvet – bizton állíthatom, hogy az interjúkkal csak teljesebb, szebb kép alakul ki róluk. Már amennyire egy férfiról azt lehet mondani, hogy szép. (Lehet, hogy inkább vonzót kéne írnom, mert némelyikük tényleg ízig-vérig az.)

Van még egy apropója, ami miatt ajánlom nektek ezt a könyvet. Márkot, a könyv szerzőjét egyetemista korunk óta ismerem, és tudom jól, hogy amibe belekezd, azt szívvel-lélekkel csinálja.

Én pedig hiszem azt, hogy bármilyen munkáról is legyen szó, a befektetett energia, a pozitív sugárzás az átjön az alkotáson.

Ezt érzem ennek a könyvnek a kapcsán is. Márk a könyvben néha megszeppent, néha jópofizós néha meg borzasztó komoly kérdéseket tesz föl – szóval nagyon emberi. Talán ezért is nyíltak meg neki az interjúalanyok ennyire.

Gondolkodtam, mivel tudnám elérni, hogy elolvassátok a könyvet, aztán rájöttem, hogy a legjobb, ha a könyv szól helyettem. Íme néhány olyan gondolat belőle, amit nagyon közelinek, megszívlelendőnek érzetem. Persze, ez nagyon szubjektív, lehet, hogy nektek más sorok lennének fontosak, de hát éppen ez a szép a könyvekben.

Akkor lássuk:

Zsidai Roy:

“Szerintem az a minőségi idő, amikor a megfelelő pillanatban tudsz a gyerekekkel olyan tartalmas időt együtt tölteni, amikor értelmes kommunikáció és információcsere tud kialakulni köztetek. Hogy az ember akkor és annyit legyen a gyerekekkel, amikor ők nyitottak rá és akkor gyűlhetnek a klassz, közös élmények. (…) Amikor kevés időm van, akkor is igyekszem velük reggel elsétálni az iskolába, és megnézzük, ahogy a fák virágoznak tavasszal vagy ahogy a levelek hullanak ősszel. Nagyon jókat beszélgetünk út közben.”

 

Kiss Tibi:

“Próbálok odafigyelni, hogy a gyerek egyedül is játsszon. Ez szerintem iszonyú fontos, mert akkor fogja megtalálni azokat a dolgokat, amivel kitöltheti a magányát, ami az ürességet szórakoztatóvá teszi. Nekem baromi jó volt a gyerekkoromban, hogy megtaláltam magamnak a rajzolást, például. Amelyik gyereket nem hagyják unatkozni, attól elveszik ezt az esélyt.”

“Ha a gyerek feszült, ideges, toporzékol valamiért, olyankor nagyon oda kell figyelni, hogy ne az ő energiáját vegyem át, ne legyek én is ideges és ne ordítsak rá, hanem higgadt, egyensúlyt hozó válaszerő legyek, mert akkor ezt irigyelni fogja. Mert tuti, hogy ilyenkor – hiába, hogy mást mutat – épp azt a biztonságot akarja ő is, amit tőlem kap.”

 

Szabó Győző:

“Sok nő a szülés után nem tudja már visszahozni a formáját, vagy nem is akarja. És csak később döbben rá, hogy hoppá-hoppá én is nő vagyok. Hányszor látni, hogy van egy gyönyörű, csinos nő, aztán szül egy gyereket és hirtelen “néni” lesz belőle. Nagyon sok ilyen “néni” van, aki előtte szuper jó csaj volt. És a néninek az az elvárása, hogy nézzék nőnek, de egy férfi nem tudja a nénit nőnek nézni… Ez ennyire egyszerű! Ilyenkor keres sok férfi a néni helyett egy fiatalabbat, egy nőt. Hogy ez ne így történjen, azon mindkettőjüknek dolgozniuk kell.”

 

Halácsy Péter:

“Szerintem pont az a lényeg, hogy nem a társadalmi elvárásnak kell megfelelnünk, hanem mindannyiunknak meg kell keresnie azt, amitől boldogok vagyunk. A társadalmi elvárás boldogtalanná teszi az embereket. Hiszen, ha véletlenül nem úgy csináljuk, ahogy kellene, rögtön úgy érezzük, hogy jaj-jaj nem vagyunk rendes fiúk. Én ezért nem szeretek ezzel foglalkozni. Én nem azért szeretnék, például, körfűrészelni, mert fiú vagyok, hanem mert körfűrészelni szerintem izgi. És nem fog bántani, ha egy lány is körfűrészel. Mi van akkor, ha nincsen szükségünk ezekre a társadalmi elvárásokra, hanem csak megpróbálunk úgy élni, ahogy nekünk ott és akkor jó?”

 

Akik még megszólalnak a könyvben: Dragomán György, Erdei Zsolt Madár, M. Kiss Csaba, Nánási Pál, Somlai-Fischer Ádám és S. Takács András.

Sok más érdekes és elgondolkodtató mondat van még a könyvben, szerintem érdemes beszerezni és elolvasni. Már csak azért is, mert mindenkinek más gondolat üt szöget a fejébe, más lesz nagy hatással rá.

Köszönet a Zazie kiadónak  és Márknak a könyvért!