SzMborito_cimlap2Úgy hiszem, amit megismerünk, ami ismerős és megszokott számunkra, arra jobban vigyázunk. Azzal törődünk, foglalkozunk vele, a szívünkön viseljük a sorsát. Ezért (is) tartom roppant fontosnak azt, hogy a gyerekek sokat legyenek a természetben, mert ha látják, tapasztalják, milyen egy erdő, milyenek az állatok, akkor sokkal nyitottabbak lesznek a környezetvédelemre. Akkor számukra kézzel fogható a környezet és annak a megóvása, nem pedig egy könyvben olvasott, elvont dolog. Nem egy reklámszlogen.

Ugyanez érvényes a saját testünkre is. Ha értjük, milyen folyamatok zajlanak le bennünk, ha tudjuk, mit teszünk magunkkal, ha egy liter kólát megiszunk vagy ha úszunk egy nagyot, akkor sokkal tudatosabban fogunk a testünkkel bánni. Ezt pedig nem lehet elég korán elkezdeni!

Ezért is örültem meg olyan nagyon, amikor megtalált engem Szabó Edina: A Szervmanók titokzatos világa című gyerekkönyve.Kifejezetten a gyerekek szintjén, az ő szájízük szerint mesél az emberi szervekről, rövidke mesékbe ágyazva, az egyes szerveket megszemélyesítve. Kilenc különböző szervet mutat be Agy Antaltól (alias Okos Tóni) Máj Mihályon át Vese Viliig és Vese Paliig. Megtudhatjuk belőle, hol helyezkedik el a testben az a bizonyos szerv, mi a funkciója, mitől tud “elromlani”, mivel lehet “megjavítani”, mi tesz neki jót, stb. Ami külön öröm a számomra, hogy nem csak biológiai szinten kapunk információkat a szervekről, hanem holisztikusan tekint a testre: az érzelmek, a gondolkodásmód ugyanúgy befolyásolják a test működését, mint a fizikai hatások. A könyv ezt gyönyörűen összefoglalja, a gyerekek pedig roppant nyitottak az ilyen gondolkodásmódra!

És akkor a puding próbája az evés: én nagyon megörültem a könyvnek, el is határoztam, hogy este ebből lesz a srácoknak az esti mese. Kb. két nap alatt olvastuk el az egészet, annyira tetszett nekik. Érdekes módon az óvodás korú fiamnak tetszett a legjobban, bár az iskolás is nagy figyelemmel hallgatta. A következő napokban pedig sokszor felhozta Gergő a Szervmanókat a napi tevékenységeink során. “Anya, Szív Emma akkor sem pihen, ha mi alszunk?”, “Azért kell bekötni magunkat a kocsiban, hogy megvédjük a Szervmanóinkat?”, “Vese Vili és Vese Pali most örülnek, hogy ennyi vizet ittam?”

Tudjátok, mi az érdekes? Miután -immár kétszer is- elolvastuk a könyvet, a gyerekeim azon agyalnak, SZIV_Emma2milyen szervek vannak még, akik nem kerültek be a könyvbe, azoknak mi lenne a nevük, miket tudnák róluk.

Hát kell ennél több, hogy a fantázia segítségével egészségtudatos, a világot és az összefüggéseket megismerni akaró gyereket neveljünk?! 

És a hab a tortán: a könyvhöz a szerző a Szervmanókat plüssfiguraként is megalkotta, hogy még inkább közel kerüljenek a gyerekekhez.

A könyv és a plüssfigurák a szervmanok.hu oldalon rendelhetők meg.

írta: Hanula Erika