Egy igazi gyöngyszemre bukkantam egy eldugott kis szentendrei könyvesboltban. Anne Civardi, Joyce Dunbar, Kate Petty és Louisa Somerville: A csodalámpa című könyvére. Amióta egyszer este ebből olvastam a fiúknak, Gergő minden este ebből kéri a saját meséjét. Hogy miben más ez, mint a többi könyv? Egy kicsit átmenet a mese és a meditáció között, persze gyerekekre szabva. A könyv húsz fejezetből áll, mindegyik azzal kezdődik, hogy az olvasó elképzeli, ahogy kezébe veszi a csodalámpát, és nekivág egy varázslatos ösvénynek. Így jut el a fantáziavilág különböző helyszíneire, ahol csodás dolgokat lát ill. vesz részt bennük. Az író nagyon képszerűen ábrázolja a helyeket és a történéseket. Persze az is lehet, hogy azért érezzük ilyen valóságosnak, mert ezeket a meséket sötétben olvasom csak egy kislámpa fénye mellett úgy, hogy a gyerekek már ágyban vannak, betakarózva és lehetőleg csukott szemmel. Minden fejezet végén van egy pár mondatos összegzés, az ún. megerősítő mondatok. Ezekben nagyon lényegre törően fogalmazzák meg a mese mondanivalóját. Persze nem muszáj ezeket is felolvasni, a gyerekek enélkül is leveszik a  mesében elhangzott tanításokat, viszont arra nagyon jó alap, hogy ha beszélgetni szeretnénk még a meséről a gyerekekkel.

A meditáció egy fantasztikus eszköz, amivel “csillapíthatjuk a gyerekek szorongásait, erősíthetjük az önbecsülésüket, felszabadíthatjuk a képzeletüket, a nyugodt, megfontolt életszemlélet szeretetére nevel, és hozzájárul ahhoz, hogy kiegyensúlyozott felnőttekké váljanak.” Meditálni “tanulni” pedig nem lehet elég korán elkezdeni. Tapasztalatból tudom, hogy megfelelő módszerrel már az óvodások is jól tudják alkalmazni. A könyv egyébként a 4-8 éves korosztályt célozza meg, de szerintem az idősebbek is élvezni fogják.

Amikor esténként ezt a mesét olvasom, mindig úgy érzem, valami varázslatos, mély kapocs vibrál köztem és a gyerekeim között. Imádom ezt az érzést, úgyhogy azt hiszem, ezt a mesekönyvet rongyosra fogjuk olvasni.

írta: Hanula Erika