A gyereknevelés nem könnyű dolog, de akinek szerető szülei voltak, akik biztos mintát nyújtottak, azok sok mindent készen kapnak, amit tovább tudnak vinni. Ezt mindannyian látjuk, hiszen talán senki nincs, aki ne vette volna észre, hogy azok a mondatok csúsznak ki a száján, amiket neki mondtak annak idején, azokat a megoldásokat kapja elő a legkönnyebben, amiket otthon látott. Ha pedig változtatni akar, akkor néha olyan nehézkes, csikorgós a dolog, mintha ő lenne a bádogember az Óz-ból.

Cselekedhetünk persze máshogy is, nem vagyunk a szüleink másolatai, de – főleg erőteljes érzelmekkel teli helyzetben, pl. ha a gyerekünk kifut az utcára – a legelső reakció mindig az, amit mi magunk kaptunk annak idején. Nehezebb dolga van azoknak, akik nem kaptak követhető mintát, világos, igazságos szabályokat, és ami a legfontosabb, feltétel nélküli szeretetet.

Sokan úgy válnak szülővé, hogy őket elhanyagolták, bántalmazták, és szeretnék ők is szeretettel nevelni a saját gyermeküket, tulajdonképpen a gyerekükön keresztül kárpótolni saját magukat is. A kevésbé szerencsés gyerekkorú anyukák, apukák sokszor nem tudják, mit tehetnek azon kívül, hogy próbálják az ellenkezőjét megtenni annak, amit annak idején ők kaptak. Ami nem mindig a legszerencsésebb. A beszámolók szerint sokszor legszentebb elhatározásuk, hogy nem kiabálnak – hiszen ők pontosan tudják, az milyen érzés – aztán mégis hopp, ez a lefektetés is ordibálásig fajult, vagy egyszer csak elcsattan egy pofon.

Fontos feladata – vagy inkább: lehetősége – mindenkinek, aki talán nem a legépebb lelkű felnőttként neveli a gyermekét, hogy a saját belső gyermekét is felnevelje. Teljes felnőttként, önbizalommal, önszeretettel felvértezve sokkal inkább igazi önmagát tudja adni a gyereknevelésben is. Jobban bízik magában, a világban, így jobban bízik a gyermekében is, és ez visszatükröződik.

Úgy is mondhatjuk, ha nem nevelkedett fel annak idején a traumatizált gyermek – hiszen nem volt, aki felnevelje, a szülők más fontos elfoglaltságukkal törődtek: ittak, kábítószereztek, veszekedtek stb. – akkor felnőttkorában maga is fel tudja nevelni önmagát.  Sokan nem tudják, hogy a „felnőtt gyermekek” számára van egy anonim csoport, amelynek a neve ACA (Alcoholics Children Anonymus). Hasonló az Anonim Alkoholistákhoz, de olyanok számára létezik, akik nem maguk alkoholisták, hanem a szüleik voltak – nemcsak alkoholisták, hanem bármilyen más okból gyermeküket elhanyagoló, nem teljes nevelést adó szülők. Sokan először tapasztalják meg a figyelmet, ami gyógyító erejű. A tagoknak már gyógyult vagy majdnem gyógyult, tapasztalt csoporttag, „szponzor” is a segítségére lehet, beszélgetéssel, tanácsadással, egy olyan ember, akit maga választ.

Nem kevesen vannak, akik azért keresnek saját szélsőséges viselkedésükre megoldást, mert gyermekük született, és szeretnének neki teljesebb gyermekkort nyújtani, és félnek, hogy megismétlik a saját múltjukat. Ettől nem kell félni, hiszen mindig van lehetőségünk megújulni, új fejezetet nyitni, jobban, máshogy csinálni a dolgokat, mint azelőtt. Csak nekünk kell változnunk.

Természetesen számos más mód is van: segítő szakemberek, pszichológusok, pszichodráma csoportok, önépítő könyvek arra, hogy még inkább önmagunk legyünk, és még jobban tudjuk szeretni a gyermekeinket.

írta: Szabó Ágnes