interjú ökoanyuvalÉpp egy könyvesboltban nézelődtem, karácsonyra kerestem könyveket a családnak, amikor a kezembe akadt Nagy Réka alias Ökoanyu legújabb könyve, az Ökanyu a konyhában. Olyan szép volt, olyan jó volt belelapozni, hogy meg is vettem magamnak karácsonyra 🙂

Ott jutott eszembe, hogy szívesen beszélgetnék egyszer Rékával arról, hogy ezt az egész öko szemléletet szerinte hogyan lehet átadni a gyerekeinknek is. Hiszen az előző két könyve (Ökoanyu-egyszerűen zöld és Ökobaba) is szorosan kapcsolódik a családhoz, a gyerekeinkhez. Így született meg ez az interjú. Réka válaszaival tökéletesen egyetértek, szívemből szólnak. Olvassátok nyitott szívvel.

CsSz: Ha jól tudom, te már a kislányod születése előtt is öko voltál. Változott valamit a környezetről, környezettudatosságról az elképzelésed azután, hogy anya lettél?

Réka: Persze, nagyban. Kislányom születése behozott egy új nézőpontot, ami addig nem volt. Azóta néha elgondolkodom azon, hogy pusztán magunkért miért nem váltunk erre a tudatosabb nézőpontra, de a gyerek, ahogy látom, sokaknál szemléletváltást hoz.

CsSz: Szerinted hogy lehet a leghatékonyabban átadni a gyerekeinknek a környezettudatos gondolkodásmódot? Tudsz mondani konkrét példákat is? 

Réka: Szerintem a legalapvetőbb módja a mintaadás. Hiába mesélnék a vizek tisztaságáról esténként, ha a boltban nyakló nélkül kérném a műanyagzacskókat. Eddigi tapasztalatom szerint ez fordítva működik. Viszem a kis szatyraimat és a kislányom megkérdezi, miért viszem és akkor már hitelesebben tudok beszélni  mondjuk a környezetszennyezésről, a gyönyörű vízi állatokról, akiknek nem jó például ez a rengeteg szemét. Sosem szeretnék direktben tanítani, mert úgy érzem, az izzadságszagú és nem biztos, hogy hatékony. Lehet, hogy a gyerekem fog tudni mondani visszabiflázható mondatokat, például, hogy fontos, hogy ne szemeteljünk, de nem épül be az életébe.

CsSz: Az új könyved a főzésről szól. Szerinted a konyha jó kezdeti lépés ahhoz, hogy a gyerekeinket környezetvédelemre tanítsuk?

Réka: Arra tökéletes a konyha, hogy  ha nem is konkrétan a környezetvédelem tanítására, hanem egy másfajta látásmódra hangoljon.. Megismerni, megszeretni az illatokat, ízeket, látni és egyre inkább bevonódni abba, hogyan készül az étel – szerintem mindez nagyon jó szemléletformáló eszköz. A konyhában rengeteget lehet játszani, tanulni. Mindig sajnálattal olvasom, hogy a gyerekek nem emlékeznek igazán az első éveikre a történések szintjén (közben persze nagyon is, csak az egy más típusú emlékezet). Viszont az illatok például megmaradnak. Ezért aztán szeretem, ha itthon sokszor van finom illat. Alma, fahéj, ilyenkor karácsony előtt a semmihez nem hasonlítható mézeskalács illata. Lehet, hogy hiú ábránd, de azt remélem, ha ezek az első élmények, akkor majd később is előnyben fogja részesíteni a lányom az igazi élelmiszereket.

CsSz: Gyerekeknél van olyan korosztály, akik kifejezetten fogékonyak a környezettudatosságra? Van egyáltalán alsó korhatára?

Réka: Egy totyogó is tud már szelektíven gyűjteni, és ha látja, hogy anya és apa oda dobja a megfelelő szemetet, akkor neki is az lesz a természetes. Nem tudom, hogy van-e igazán különlegesen fogékony korosztály, de azt látom, hogy a gyerekek – ha hagyjuk – még nagyon evidensen kapcsolódnak a természethez. Ha ennek teret adunk, akkor szerintem sokáig fenntartható a nyitottság és sokszor a nyitottság és az érzékenység már elég ahhoz, hogy kicsit később már a konkrét ismeretek is könnyebben befogadhatóak legyenek.
Szerintem, ha egy gyerek otthon azt a mintát látja, hogy a család odafigyel a környezetére, bizonyos dolgokat előtérbe helyez más dolgokkal szemben, akkor később ezek evidenciák lesznek számára és könnyen hozzárendeli a tárgyi tudást.

Ha például egy kisgyerek szereti az állatokat és érdekli a sorsuk, vagy szeret erdőben kincseket keresni, gombát vadászni, akkor később jobban megértheti, hogy milyen károkat tud okozni a környezettel való felelőtlenség.

CsSz: Szerinted ez a fajta “öko-nevelés” a szülők vagy az iskola dolga?

Réka: Jó lenne, ha a szülő saját élete lenne a minta és ehhez az iskola hasznos és beépülő tudtást tudna adni, így kiegészítve egymást. Szerintem az is fontos lenne, hogy ez ne pusztán egy kipipálandó rubrika legyen a tanmenetben, hanem általános üzenet. Hogy ne csak otthon gyűjtsük például szelektíven a szemetet, hanem az iskolában is.

Ezt a témát még kicsit kívülállóként nézem, de ahogy egyre közelebb kerülünk hozzá, persze egyre jobban érdekel. Nem tudom pontosan, mi zajlik most az iskolákban a témával kapcsolatban, de úgy érzem, ez egy olyan terület, amit kevéssé hatékony pusztán könyvekből tanulni.
Ha most egy kicsit is belegondolok, biztos, hogy projekt-alapon közelíteném meg a kérdést. Például nyár elején egy hónapig az iskola kertjében/termében lévő virágokat csak a keletkező szürke vízzel locsolnám (például az ebédnél poharak alján maradt víz) és mondjuk írnám, egy hónapban mennyi vizet spórol meg így az osztály. És utána lehetne arról beszélgetni, ez miért fontos, miért jó. Pici szélerőműveket barkácsolnék, kipróbálnám kicsiben a napelemeket, kémia órán parfümöt és dezodort készítenék. Vagy kitakarítanám a kémiatermet ecettel és szódabikarbónával és közben a savas és lúgos kémhatásról beszélnénk.

CsSz: Ha valaki szülőként, nagyobbacska gyerek mellett vált át “öko-üzemmódba”, mit tud tenni, hogy a család is kövesse a jó példát? Kamaszoknál ez elég nehéz lehet, hiszen nekik nagyon fontos a kortársak véleménye és lázadnak a szülők ellen.

Réka: Egy régi kedves barátnőm ugyanebben a szellemben neveli három gyerekét és ott a nagyobbacska már elkezdett kamaszkorba lépni. Azt mesélte, hogy minden más ellen már elkezdett lázadozni, de ez ellen soha.Ha kamaszkorban kezd a család nagyobb változtatásokba, akkor – mint ahogy minden területen ezt az elvet vallom – érdemes apró lépésenként haladni. Biztos, hogy van olyan, ami érdekessé tehető a kamasz korosztály számára, csak meg kell találni a módját. Konkrét tippeket erről viszont sajnos csak nagyjából 10 év múlva fogok tudni mondani.

Köszönöm az interjút!