minőségi időValahogy amíg három gyerekem volt nem éreztem olyan nagy problémának, hogy mindenkivel tudjak kettesben is lenni, mindenkire tudjak külön figyelni. (Aztán lehet, hogy az elején nehezebben ment, de már elfelejtettem, hogyan rázódtam bele.) Mindenesetre most, hogy már négyen vannak a fiúk, abszolút aktuális a probléma. Merthogy az egyik a nagy mozgást igényli, mászna falra, fára, bármire, a másik társasozna, és az agyamat megmozgató játékokat játszana, a harmadik kísérletezne a konyhában, a kicsi meg azt igényelné, hogy bekuckózzunk és csöndben ismerkedjünk egymással. És még ott van a férjem is, sőt saját magam is, akiknek szintén kijár a kizárólagos figyelem és töltekezés, hiába nem szerepel a címben. Szóval konkrétan hat felé szakad a figyelmem.

Ismeritek a Beugrót? Abban van egy olyan játék, amikor az egyik szereplő kimegy a színpadról, a többi három színész utasítást kap, hogy viselkedjen (vihogjon, köhögjön, mogorva legyen, stb), visszajön a kiküldött színész, és a jelenet során mindenkihez úgy kell szólnia, ahogy azok viselkednek vele.

Na, valahogy én is így érzem magam. Minden családtagom másik oldalamat igényli. Az egy dolog, hogy ez kívülről nagyon vicces, viszont hihetetlen sok energiát kivesz az emberből.

Elmondom, én hogyan tudom mégis megvalósítani, hogy mindenkire külön-külön tudjak figyelni.

1. Elegendő energia

Mivel, ahogyan írtam, ez rengeteg energiát emészt fel, csak úgy tudok elegendő figyelmet szentelni nekik, ha van hozzá elég energiám. Ezért aztán nagyon tudatosan figyelek arra, hogy eleget aludjak (ami most ugye újszülött mellett elég nehezen kivitelezhető…), eleget egyek és igyak és elég időm legyen olyan dolgokra, amelyek energiával töltenek fel. Ilyen számomra az olvasás, a blogírás vagy a jóga, de persze ez mindenkinél más és más. És nem vagyok hajlandó lelkiismeret-furdalást érezni, hogy magamra is fordítok időt, mert tudom, hogy ez nem csak nekem jó, hanem a környezetemnek is.

 

2. Prioritások

El kell fogadjam, hogy nem jut mindig mindenre annyi időm és energiám, amennyit szeretnék. Ezért aztán sorrendet kell állítanom, hogy mi fontos és mi kevésbé. Mivel előre tettem a családtagokat, a lista végére pedig a háztartást, ezért a konyhánk legtöbbször úgy néz ki, mint egy jó kis házibuli utáni reggelen, a kertünk sok helyen gazos, a szennyes kosár soha nem akar kiürülni és halmokban áll a vasatlan. Nem mondom, hogy büszke vagyok rá, sőt néha kifejezetten zavar és vágyom rá, hogy rendezett legyen a környezetem, de ilyenkor mindig emlékeztetem magam rá, hogy ha a gyerekek majd kirepülnek, akkor olyan szép lehet az otthonom, amilyet csak akarok, most viszont rám van szükségük a gyerekeknek nem pedig makulátlan otthonra.

 

3. Üresjáratok

Minden ember napjaiban vannak olyan percek, ami feláldozható lenne valami értelmesebb, jobb cél érdekében. A legtöbben több időt töltünk az interneten, a facebookon, a fürdőszobában, a tv előtt, stb, mint kellene. Persze lehet erre azt mondani, hogy ez én-időnek számít, de szerintem ez sokszor csak kifogás. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha egy orvos most azt mondaná nekem, hogy csak akkor tudok kigyógyulni valami komoly betegségből, ha naponta húsz percet tornázom, akkor biztos vagyok benne, hogy találnék ennyi időt a 24 órából. Én nem akarom megvárni, hogy ilyen motivációra legyen szükségem. Inkább most, tudatosan szakítok annyi időt a gyerekeimre az üresjáratokból, amennyire szükségük van.

 

4. Multitasking

Szerintem az anyák tökélyre fejlesztik magukban azt a képességet, hogy egyszerre több felé figyeljenek. Én legalábbis tudok úgy ülni a gyerekszoba padlóján, hogy a jobbomon kártyázok a naggyal, míg bal oldalt memóriázok a kicsivel.  Igaz, ez nem osztatlan figyelem, de néha örülök, ha ennyi is sikerül. Azért azt jobban szeretem, ha úgy játszunk, hogy valami “küldetést” adok az egyik gyereknek (pl. ha ország-várost játszunk, akkor gyűjti a szavakat), és amíg ő ezzel van elfoglalva, addig én tudok a másik gyerekkel játszani. Egyébként azt figyeltem meg, hogy ha elkezdek játszani a gyerekekkel, egy idő után ki is tudok vonulni a játékból, mert nagyon szépen tovább tudnak együtt játszani. Csak “sínre kell tenni” őket először.

Ja, és esti mesét legtöbbször úgy olvasok, hogy a nagyok körülöttem ülnek és hallgatják a mesét, a pici pedig közben az ölemben szopizik.

 

5. Mikor legyünk együtt?

És ha már itt tartunk, ha jól játszanak a gyerekek, nem akarok mindenáron beleavatkozni, csak azért, mert nekem épp akkor van egy kis szabad időm. (Egyébként is, nagyon fontos, hogy a gyerekek megtanuljanak egyedül is játszani.) Nem a saját időbeosztásomhoz, hanem a gyerekekéhez próbálok igazodni. Amiből persze születnek olyan esetek, hogy este fél tízkor, amikor már mindenki az ágyában, sötétben fekszik, az egyik gyerek épp akkor igényelne engem. Mert valami nyomja a szívét, valami foglalkoztatja és beszélni szeretne velem róla. Az anyák egyik nagy csodája, hogy ilyenkor is, amikor már egyébként hulla fáradtak, képesek odaülni a gyerek ágya mellé, és beszélgetni. (Valószínűleg létezik egy szuper-extra energiatartály, amihez ilyenkor az anyák nyúlnak…)

 

6. Lehetőségek a mindennapokban

Amikor arról van szó, hogy (négyszemközt) beszélgessek a gyerekemmel, nem feltétlen várok arra, hogy mindent félretéve le tudjak ülni vele (hacsak nem valami tényleg komoly dologról van szó). Ahhoz, hogy együtt legyünk és egymásra figyeljünk elég az is, ha mondjuk a vacsorakészítésben segít a gyerek és közben beszélgetünk. Míg a tesói a szobában, ő egyedül velem a konyhában – így azt érzi, akkor csak vele foglalkozom. Én meg tudok haladni a teendőimmel is, sőt közben a gyerkőc is magába szívja, hogyan kell a vacsorát elkészíteni.

 

7. Kiruccanások

A fenti példa alapján arra is szoktam figyelni, hogy ha el kell mennem bevásárolni, ügyet intézni, stb. akkor néha (férj-segítségtől függően) csak az egyik gyerekkel menjek. Olyanok ezek az alkalmak, mint a közös titkos küldetések. Ilyenkor úgy tudunk beszélgetni, hogy tudjuk, nem szakít félbe senki, rendesen végig tudunk vinni egy-egy gondolatmenetet. Ilyenkor adódhat úgy, hogy tényleg mélyen belemegyünk egy témába, komoly és titkos gondolatok is előbukkanhatnak. Imádom ezeket a közös élményeket!

 

Nem mondom, hogy mindig sikerül úgy és annyi időt tölteni egyesével a gyerekeimmel, amennyit szeretnék, de mindig törekszem rá. Ha összejön, nagyon örülök neki, ha nem, akkor is megpróbálom nem rosszul érezni magam, hanem figyelni rá, hogy a következő nap jobban sikerüljön. 

Mindemellett pedig az is fontos, hogy a férjemmel elegendő időt töltsünk kettesben, gyerek nélkül. Ez ugyanolyan fontos töltekezés, nem csak magamnak, de a kapcsolatunknak is. Ezért nem vagyok hajlandó lelkiismeret-furdalást érezni, ha kettesben szórakozunk vagy utazunk el valahova. Tudom, hogy ez is az egész család javára válik.

Nekem ezek a praktikák váltak be arra, hogy elegendő időt tudjak tölteni a gyerekeimmel. Ha ötletet tudtok meríteni belőle, nagyon örülök neki, de annak szintúgy, ha ti is megírnátok, hogyan ügyeskedtek, hogy sokat együtt lehessetek a gyerekeitekkel.

 

írta: Hanula Erika