Ismerősöknél, barátoknál, itt-ott-amott mostanában többször meghökkentem azon, amikor azt láttam, a gyerekek mennyire nem vállalják a felelősséget a tetteikért illetve hogy mennyire kívülre hárítanak. Nem, nem arra gondolok, amikor a hároméves áll az összefirkált fal mellett, dugja a zsírkrétát a háta mögé és közben nagy ártatlan szemekkel mondja, hogy nem ő volt. Ez egy teljesen más történet. De szerintem sokan hallottatok már olyat gyerek szájából, hogy “Fekete pontot kaptam, mert anya nem tette be a táskámba a matek könyvet” vagy “Leszidott a tanár, pedig ez tök igazságtalan volt, én nem tettem semmit.” Ennél persze vannak durvább kijelentések is, de már ezek is jól mutatják, hogy szerintük mennyire más a hibás, sosem ők.

Vajon miért alakul ez így? Biztos, hogy van benne jócskán megfelelni vágyás (“én jó vagyok”), félsz a leszidástól, még ha az nem is erős vagy tettleges, de hát melyik gyerek szereti, ha anya/apa mérges rá. Aztán az egyik gyerek alaptermészete szerint nem szorong, ha “tetten érik”, míg a másik nagyon érzékeny az ilyenre. De az is biztos, hogy mi szülők sem csak kívül kereshetjük a hibát, hanem bizony magunkban is! Vállaljuk csak föl mi is a felelősséget: milyen példát mutatunk a gyerekünknek. Mikor mondtad utoljára a gyerekednek, hogy “Bocs, ezt elrontottam/rosszul reagáltam/nem így kellett volna/ez az én hibám volt. Legközelebb jobban figyelek”? Őszintén szólva nekem ez borzasztó nehéz volt világ életemben, és bár büszkén állíthatom, hogy rengeteget fejlődtem, bizony néha még mindig visszaesem a “nekem márpedig akkor is igazam van” hibájába. Jobb esetben később észre veszem magam. Rosszabb esetben valamelyik gyerekem tükröt mutat nekem – hasonló viselkedés formájában…

De tovább megyek. Nem csak az a fontos, hogy a gyerek felé hogy kommunikálok, hanem az is, ahogy a világhoz viszonyulok a gyerek füle hallatára. Szidom a környeztet, hogy azért nem boldogulok, mert a politikusok, az adó, az időjárás, a bármi más, csak külső tényező legyen?! Mit tanul ebből a gyerek? Pontosan azt, hogy kint keresd a bűnbakot, ne magadba nézz.

Szóval akkor hogyan is vezethetem rá, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért?

Nos, a helyes példamutatás mellett kisgyerek korban szerintem azzal, hogy vannak dolgok, amik az ő feladatai. Pl. viráglocsolás, terítés, a saját szobája rendben tartása, táskabepakolás, stb. Anélkül, hogy utólag én kiigazítanám, utánacsinálnám. Ha elfelejt valamit betenni a táskájába, akkor ő kap érte fekete pontot, ezzel megtanulja, hogy legközelebb alaposabb legyen. Én például bevezettem, hogy hétvégenként a fiúk takarítják a kocsit. A sok esőtől olyan sár van, hogy két nap alatt dagonya lesz az autóban, és amíg én suvikszoltam ki, nem is figyeltek rá, hova teszik a sáros lábukat. Mióta övék az autó tisztaságának a felelőssége, még a kis barátjukra is rászóltak, hogy ne koszolja össze az ülést, amikor épp elfuvaroztuk valahova.

A gyerekneveléssel foglalkozó oldalak tele vannak mindenféle táblázatokkal, hogy milyen korú gyerek milyen házimunkát képes már elvégezni, de szerintem ez minden szituációban más és más..Az egyik gyerek érettebb, a másik ügyetlenebb, egy harmadik helyen meg anyuka egyedül nevel három gyereket, úgyhogy muszáj jobban kivenniük a részüket a kicsiknek is. Nem is az a lényeg mit, hanem az, hogy tegyen valamit, legyen neki saját felelős teendője. Mert ha kicsi korban nem kezdjük el ezt a folyamatot, tizenhat évesen teljesen értetlenül fog állni, ha porronggyal a kezünkben megkérjük, takarítsa ki a lakást. 

És persze, ha most az merül föl benned, hogy “de annyival egyszerűbb nekem tíz perc alatt elmosogatni, minthogy a gyerek munkája után még fél óráig takarítani a romokat”, nos, akkor igazat kell adnom neked. Igen egyszerűbb. Most. De gondolj bele, mi lesz később. És abba is, milyen fontos dolgot tanul meg az ilyen munka által: a felelősség felvállalását.

Ne ess bele abba a hibába, hogy a gyerek csak tanuljon, te meg mindent megteszel neki/helyette, hogy csak a tanulásra tudjon koncentrálni. A jó jegyeken kívül van egy sor fontos készség is, aminek az elsajátítása legalább olyan fontos lesz az életben (ha nem fontosabb), mint az iskolai tanulmányok.

írta: Hanula Erika