A fotón Matt Damon, testvére és az édesanyja meseolvasás közben. A kép forrása: CNN.

Gondolom, a híres amerikai filmszínészt, rendezőt, Matt Damon-t nem igazán kell bemutatni. Azt viszont tudtátok, hogy az édesanyja (Nancy Carlsson-Paige) a kora gyermekkor szakértője, egyetemen oktat, könyvet ír, lelkes aktivista? Matt Damon bátyja pedig képzőművész, szobraival egyre híresebbé  válik Amerika szerte. Ennek apropóján a CNN interjút készített Nancy Carlsson-Paige-dzsel, mesélje már el, hogy sikerült két ilyen kimagaslóan tehetséges művészt nevelnie gyermekeiből. Árulja el, mi a titok.

Gondolhatjátok: titok nincs. Viszont nagyon elgondolkodtató dolgokat mesélt. Megpróbálom összegezni nektek:

Először is, nagyon fontos elfogadni, hogy a gyerekek különböző háttérrel rendelkeznek (hozott képességeik, temperamentumuk, környezeti hatások, stb.), mégis, minden gyerek első éveiben a szülő van a legmeghatározóbb befolyással gyermekére. Ahogyan a szülő viselkedik, amilyen mintát ad, úgy fogja a gyerek az életben előforduló akadályokat kezelni, akármerre is viszi majd a sorsa (legyen művész vagy civil).

“Az egyik alappillére az egészséges gyerekkornak (amitől felnőttkorban biztos talajt érez majd a lába alatt) az elegendő mennyiségű gyermekközpontú játék. A játék a gyerekek legfontosabb eszköze, hogy értelmezzék a körülöttük lévő világot és megfelelően beilleszkedjenek.” – mondja Nancy. Amikor a gyerekek nem értik a világot, amikor elbizonytalanodnak, újra és újra eljátsszák a történteket, egész addig, amíg úgy nem érzik, urai a helyzetnek. Ez a bizonyosság elengedhetetlen ahhoz, hogy valaki magabiztos és erős személyiséggé váljon. Ennek a belső erőnek a kiépítését a szabad játék biztosítja leginkább a gyerekek számára.

Nancy azt mesélte, hogy Matt gyermekkorában (sok-sok éven keresztül) játszott kitalált történeteket, amelyeknek ő volt az összes szereplője és történetírója. Hosszú-hosszú órákon át játszott így. (Csak zárójelben jegyzem meg: manapság hány szülő tekinti az ilyesfajta “üres órákat” elvesztegetett időnek, ami alatt akár különórára is járhatna a gyereke?! Persze csak azt szem előtt tartva, hogy minél inkább segítse a felnőttkorban való boldogulást és sikert. Nos, számomra Matt elég sikeresnek tűnik…)

A szülők után a másik nagy befolyásoló tényező a gyerekek életében az iskola. Nancy úgy döntött, Matt-et és testvérét Kyle-t teljesen hétköznapi iskolába (ún. public school-ba) íratja be, hogy ne szálljanak el maguktól. Hogy ha népszerűvé akarnak válni az iskolában az azért legyen, mert megdolgoznak érte. Hogy lássák, milyen sokszínűek a diákok, megtapasztalják, milyen életet élnek a különböző társadalmi osztályból jövők. Hogy a valódi élettel legyen kapcsolatuk. Nancy meg van róla győződve, hogy ez a tapasztalás nagyban hozzájárul ahhoz, hogy Matt a mai napig helyén tudja kezelni a hírnevet. Bár volt az iskolában színjátszó kör, ahol megmutatkozott tehetsége, de ebben a programban bárki részt vehetett, és keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy sikert érjen el.

Mélyen egyetértek azzal, ahogy az iskolákról vélekedik:

“Úgy gondolom, egy iskolának nem csak az elméleti tudást kéne átadni a gyerekeknek, hanem egy olyan helynek kellene lennie, ahol a diákok önismeretre tehetnek szert, építhetik az önbizalmunkat és megtanulják, hogy felelősséget vállaljanak a többiekért. Napjaink nagy tragédiája, hogy az adatok, dolgozatok és vizsgák bűvöletében élő diákoknak egyszerűen nincs idejük olyan tevékenységekre az iskolában, ami számokkal nem mérhető. Nincs idő művészetekre, rajzra, zenére, önkifejezésre, játékra, nincs idő fejleszteni a társadalmi és érzelmi intelligenciát, ami pedig szükséges lenne ahhoz, hogy a nagybetűs életben legyen milyen eszköztárhoz nyúlniuk.”

Persze a szülő nem tud mindent irányítani és kontrollálni, de nagyon sokat tehet azért, hogy a gyereke megfelelő belső erőt építsen ki magában. Az iskoláknak erre az alapra kéne építkezniük, ahol nem csak az elméleti tudás átadásával foglalkoznak, de egységben, egészében foglalkoznak a gyerekkel. 

(Az eredeti cikk a CNN olalán, itt olvasható.)

Tudom, most sokan elkezdenek fanyalogni, hogy amíg itthon olyan az oktatási rendszer, amilyen, addig nem várhatunk semmi jót, hogy amíg a szülők elfoglaltak, leterheltek, stresszesek, addig a gyerekeik sem lesznek jobbak, hogy könnyű Amerikában ezt mondani, stb.

Én viszont azt gondolom, ha mindenki a saját háza táján, a saját eszközkészletével minden tőle telhetőt megtesz, hogy egy ilyen világ felé törekedjen, akkor a gyerekeink egy sokkal jobb világban fognak felnőni.  Nem tökéletesben, nem gondtalanban, de a fejlődés útjára léphetünk.

írta: Hanula Erika