IMG_8623Szeretném előrebocsájtani, hogy az alábbi cikkben azzal szeretnék foglalkozni, mi a teendő, ha a négy-öt éves gyerekeket azon kapjuk, hogy hazudnak. Tudniillik az ilyen korú gyerekek, pláne a még ennél is fiatalabbak esetében a hazugság teljesen másról szól, mint a felnőtt értelemben vett hazugság. Számukra a valóság, a fantázia, a képzelet, a vágyott dolgok teljesen összemosódnak, mint egy festékes palettára ráömlő vödör víz, a színek össze-vissza mosódnak.

Kinek ismerős az alábbi helyzet?

szülő: – Fiam, megmostad a kezed?

gyerek. – Igen.

szülő (jogosan gyanakodva)– Hm… Lássuk csak, hadd szagoljam meg. De hiszen ez csupa szutyok! Nem is mostad meg.

gyerek: De igen, én megmostam!

szülő (hitetlenkedve): Hogy mondhatsz ilyet? Hát látom, hogy koszos!

gyerek (megszeppenve): De én megmostam!

szülő (most már mérgesen): Ne hazudj nekem, hát a saját szememmel látom, hogy koszos!

A folytatás könnyen kitalálható: huzavona, egyre érezhetőbb feszültség, harag.

Muszáj ennek így lennie?

Nem.

Mielőtt elmondom, mi lenne a célravezető megoldás a szülő részéről, nézzük meg, mi játszódik le a gyerekben (a szülő gondolatmenetet nem hiszem, hogy részleteznem kell, ha jól sejtem minden szülőnek ismerős a helyzet).

Tehát, a gyerek elmélyülten játszik, egyszer csak az anyja ebédhez hívja, ahhoz kezet kell mosni. Ami unalmas, fárasztó és különben is, akkor abba kell hagyni a játékot. Megkérdezik, kezet mosott-e. Azt feleli igen, mert szeretné, ha megtette volna. Úgy feltételezi, ha kimondja, megtörténté teszi. Hoppá, anya nem hisz neki, hazugságon kapták. Stressz. Feszültség. Csapda. Most mi ebből a kiút? Mivel önnön csapdájába esett, automatikusan ismétli a mondatot, miszerint már kezet mosott. Hátha egyszer csak igazzá válik. És mint egy megakadt tű a lemezjátszón, megy a huzavona. Kiút nincs, csak növekvő negatív érzelmek.

Az ilyen csapdákat úgy a legegyszerűbb elkerülni, ha a szülő felismeri, a gyereke nem azért hazudott, mert rosszat akart tenni. Egyszerűen ebben az életkorban az elérni vágyott dolgokat kész tényként közlik a gyerekek. Ha ezt el tudjuk fogadni, és játékosan, esetleg huncutkodva, viccelődve mégis rávenni a gyereket arra, hogy mossa meg a kezét, máris elértük a célunkat. “Hm, értem, hogy megmostad a kezed, de szerintem egy kis folt maradt még rajta. Menjünk, mossuk meg együtt! (esetleg, ha van éppen erőnk, humorunk hozzá, még azt is hozzátehetjük egy kacsintás kíséretében, hogy) Én nem is értem, milyen víz folyik manapság a csapunkból! A víz mellett még foltok is jönnek belőle, szegény gyereknek a kezére meg rátapad, hiába suvickolja…”

Tudom, hogy a racionális felnőtt agyunkkal nehéz ezt megérteni, de próbljuk meg elfogadni, hogy pár évig ilyen tódítósak a gyerekeink, emelkedjünk felül rajta. A cél az, hogy tiszta kézzel üljön a gyerek az asztalhoz, nem pedig az, hogy konfrontálódjunk vele, hogy stressz helyzetet okozzunk neki – mert bizony az ő kis életében az, hogy hazugságon kapjuk, igenis stresszt jelent.

Persze a kézmosásos példa csak egy az ezer közül, amivel a gyerekek elő tudnak állni (Igen, elpakoltam a játékaimat; Igen, megettem a zöldborsót; Nem, nem én ütöttem meg a kistesót, stb.)

És még egy jó tanács: Ne büntessük érte a gyereket, ne fenyegessük, vagy állítsuk ezért sarokba, és ne hangoztassuk fennhangon ismerőseinknek, pláne ne a gyerek jelenlétében, hogy hazudik a gyerekünk. Azt érteni, érezni fogja a gyerek, hogy valami rosszat tett, de azt, hogy ezt hogyan tette, nem. Mivel nem szándékosan, rosszindulatúan tette, hanem -számára- teljesen magától értetődően, csak belső feszültséget, zavarodottságot, haragot gerjesztünk ezzel a gyerekben.

Szóval kedves szülőtársak, elő a humorérzékkel, az első években legalább annyira lesz rá szükség, mint pihetető alvásra.

írta: Hanula Erika